Szépművészeti Múzeum

Az utóbbi időben sokat hallhattunk a megújult Szépművészeti Múzeumról, hiszen 2018 őszén lényeges rekonstrukciók után nyitotta meg kapuit, így a látogatók elől eddig elzárt Román Csarnok, vagy a Magyar Nemzeti Galériával együttműködve létrehozott új kiállítások is újdonságértékűek és a rekonstrukció által így több, mint 2000 négyzetméterrel több kiállítótér ad otthont a kiállításoknak. A múzeum keddtől vasárnapig látogatható 10 órától 17 óráig, így remek hétvégi program is lehet. Az állandó kiállításokat audio guide segítségével is körbejárhatjuk. Ami érdekes és csak utólag fedeztem fel, hogy a múzeum saját wifi kapcsolatán és honlapján keresztül a telefonunkon is tudjuk használni ezt a funkciót, így azt sem kell bérelni, ami véleményem szerint hasznos, hogyha plusz információkat szeretnénk szerezni a kiállításokon a tárgyak melletti leírásokon kívül. Miután beléptünk és időrendi sorrendben szeretnénk haladni, akkor utunk először a mélyföldszinti terekbe vezessen, ahol kiemelendő, hogy praktikusan kialakítottak egy ruhatári részt is, ahol lehetőségünk van a nagyobb táskáinkat, kabátjainkat…

2019-01 fejlesztések

Ahogyan a 2019-es évindító videónkban már említettük, teljes arculatváltáson esett át a weblap és az összes közösségi oldalunk. Ezzel együtt párhuzamosan elkezdődtek a weblapon is a fejlesztések, hibajavítások performancia javítások. A 2018-as év folyamán nem csak a tartalmak de a karbantartások is el-el maradtak. Ami két jelentősebb ponton nyilvánult meg. Az első eset az volt, amikor pár frissítés kihagyását követően a weblap mindenkit átirányított különféle oldalakra. Ezen “hiba” kiküszöbölése után rá kellett döbbennünk, hogy iszonyatosan belassult az egész oldal. Olyannyira, hogy a Google page speed core-ja mobilon 1, asztali böngészőben pedig 40-46 között mozgott. Pár átvirrasztott éjszaka után (közben az oldal kinézete és pár funkció is meg lett változtatva) sikerült ezen javítani. Mobilon még mindig vannak gondok, ott jelenleg olyan 25 körül mozgunk, asztalon viszont 96-99 között. A következő lépés a mobil megjelenés optimalizálása lesz, már csak azért is mert ugyan eddig >3MB adatot töltött le ami most már csak…

Sorban állás

Ha már unjuk a kapitalista „Monopoly, Gazdálkodj okosan!” és hasonló olyan játékokat, amelyek csak a pénzről és a fogyasztói társadalomról szólnak és arról, hogy mindent meg kell vásárolnunk ahhoz, hogy mi legyünk a győztesek, akkor most egy olyan társasjátékról lesz szó, amely teljesen másik korban játszódik, jóval a kapitalizmus megjelenése előtt. Valójában egy történelmi társasjátékról beszélünk, amely nem egy óriási időintervallumot ölel fel, de Lengyelország szempontjából elég lényegeset. Amelyet az idők során be is tiltottak, azonban most újra a polcokon láthatjuk és akár még oktató céllal is használhatjuk. (Persze nekünk már nem kell tolakodnunk érte) Már a II. világháború után járunk, pontosabban 1981-ben, miután sztrájkhullámok söpörtek végig az országon. 1981. december 13-án hadiállapotot hirdettek ki, a helyzet pedig csak 1989-ben stabilizálódott. A játék ebben az időszakot jeleníti meg, ami pedig jellemző rá: tömeges megtorlások, az ellenállás küzdelme, na és persze a tervgazdálkodási rendszer, amely sokszor akadozott és nem működött megfelelően.…

Florence

A 25 éves, Florence Yeoh kissé megakadt. Élete végtelen munka, alvás és túl sok időt tölt a közösségi médiában. Aztán egy napon találkozik Krish nevű csellójátékosával, aki mindent megváltoztat arról, hogy hogyan látja a világot. Tapasztald meg Firenze és Krish kapcsolatának minden momentumát egy sor, testre szabott játékmintával – a flörtöléstől a harcig, az egymásnak való segítségnyújtástól … a szétesésig. http://www.florencegame.com/ https://youtu.be/3V9lJ_A79hw

Openbook

Új közösségi oldal kilátásban. Legalábbis, ha sikeresen zárul a Kickstarter kampány. Openbook néven indítanának új közösségi oldalt, mely azon kívül, hogy nem követné a felhasználókat és tiszteletben tartaná azok személyes adatait, még a reklámokat is mellőzné, valamint értesítésekkel sem bombázna. A szolgáltatás(ok)hoz szükséges szerverek Európában lennének, a fenntartási költségeiket pedig, egy webshopból finanszíroznák. A webshop a közösségi oldalon lenne megtalálható, amin keresztül cégek termékeket vagy szolgáltatásokat árusíthatnának, és az ott befolyt összegekből származó jutalékokból tartanák fent. Továbbá a bevételük 30%-át jótékony célokra ajánlanák fel a FoundersPledge szolgáltatáson keresztül. A projekt teljesen nyílt forrás kódúnak tervezik. A projektet többek között Philip Zimmermann a PGP-protokoll kitalálója is támogatja. Személy szerint örülök minden hasonló kezdeményezésnek, valamint gondolkodom rajta, hogy mekkora összeggel is tudnám támogatni ezt a kampányt. Amennyiben a kampány sikeresen zárul, megvalósul a projekt és ott leszek/leszünk a teszteket, akkor egy beszámoló cikket is tervezek írni.

Barlangászat

2018.02.18-án voltam először (és egyelőre egyetlen egyszer) barlangászni. A Mátyás-hegyi barlangban voltunk. Egy kolléganőm vett rá, és egy cseppet sem bántam meg. Bár szeretnék minél hamarabb újra nekivágni, de sajnos ez még nem jött össze újra. Mielőtt belekezdek két dolgot érdemes tudni. Kissé klausztrofóbiás vagyok, másrészt, nem épp ideális öltözetben jelentem meg. De igazából, mindezek csak egy-egy plusz élményt adtak az egészhez. Valamint annyit még hozzá tennék, hogy az egészre úgy tekintettem, mint amikor gyerekkoromban cseppkőbarlangban voltam, állva végig lehet menni. De hogy ez honnan jött, ne kérdezd. Elindultam, egy farmerban, pólóban, és volt nálam egy polár pulóver, a lábamon meg egy újonnan vett túracipő. Utólag, mint kiderült két nagy hibát követtem el. A barlangba (a vezetőnket idézve) vehetsz bármilyen drága és komoly túra cipőt vagy bakancsot, semmit sem ér, ide gumicsizma kel. Na igen, rengeteg helyen megcsúsztam, ehhez azért az is hozzá tett, hogy nem a talpam közepével léptem,…

Norman

Norman
2018

 
 
00:00 / 19:20
 
1X

GDPR

GDPR
2018

 
 
00:00 / 27:02
 
1X

Kickstarter

Kickstarter
2018

 
 
00:00 / 23:54
 
1X

Magyar sorozatok

Magyar sorozatok
2018

 
 
00:00 / 22:14
 
1X
Navigate

A weboldalon cookie-kat ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.

Ezek a cookie-k szükségesek ahhoz, hogy a weboldal működjön, és nem lehet kikapcsolni a rendszerünkben.

Az oldal működtetéséhez az alábbi technikai cookie-ek szükségesek
  • wordpress_test_cookie
  • wordpress_logged_in_
  • wordpress_sec

Összes tiltása
Összes engedélyezése