Cikkek

Szépművészeti Múzeum

Az utóbbi időben sokat hallhattunk a megújult Szépművészeti Múzeumról, hiszen 2018 őszén lényeges rekonstrukciók után nyitotta meg kapuit, így a látogatók elől eddig elzárt Román Csarnok, vagy a Magyar Nemzeti Galériával együttműködve létrehozott új kiállítások is újdonságértékűek és a rekonstrukció által így több, mint 2000 négyzetméterrel több kiállítótér ad otthont a kiállításoknak. A múzeum keddtől vasárnapig látogatható 10 órától 17 óráig, így remek hétvégi program is lehet. Az állandó kiállításokat audio guide segítségével is körbejárhatjuk. Ami érdekes és csak utólag fedeztem fel, hogy a múzeum saját wifi kapcsolatán és honlapján keresztül a telefonunkon is tudjuk használni ezt a funkciót, így azt sem kell bérelni, ami véleményem szerint hasznos, hogyha plusz információkat szeretnénk szerezni a kiállításokon a tárgyak melletti leírásokon kívül. Miután beléptünk és időrendi sorrendben szeretnénk haladni, akkor utunk először a mélyföldszinti terekbe vezessen, ahol kiemelendő, hogy praktikusan kialakítottak egy ruhatári részt is, ahol lehetőségünk van a nagyobb táskáinkat, kabátjainkat…

Veranda Restaurant Pasta & Pizza – Kopaszi gát

A Kopaszi gát az utóbbi években igen felkapott hely lett. Köszönhetően annak, hogy sok remek étterem kávézó és bár nyitott ki a felújítás után. Az egyik ilyen étterem a Veranda. Elhelyezkedés Az étterem sétányon, ez az étterem a második a sorban, a VakVarjú után. És a harmadik épület a bejárattól. Térkép Maga a hely Az étterem fiatalos és modern, az épület belesimul a Kopaszi gát modern környezetébe. Bent és a teraszon rengeteg asztal között lehet választani. A legjobb szerény véleményem szerint, ha az öbölre néző teraszra tud kiülni az ember. Ételek, italok és desszertek Ételek Maga a konyha olasz, így megtalálhatóak pizzák, tészták, levesek és olasz ihletésű főételek is. Külön kiemelném, hogy van a gyerek menü és pizza is! Italok Ha megszomjaznánk, akkor 13 féle limonádéval, 4 féle jeges teával, 7 féle szörppel, 27 féle koktéllal, 32 féle borkülönlegességgel, 11 féle sörrel, ill. üdítőkkel tudjuk csillapítani azt. Lehet látni, hogy…

C’est La Vie Café – Páty

A Patyi pincesor ékköve a C’est La Vie Café, egy kis vállalkozás, ami 2014-ben kezdte meg működését. Elhelyezkedés A kávézó, a nevéből kitalálható, de erősen francia jellegű ? (köszi Csabi ezt mi is kitaláltuk). Pátyon található, a Biatorbágyra vezető út mentén, az egyik boros pincéből lett kialakítva. Van egy hangulatos kis terasza, amit tavasztól őszig lehet igénybe venni. Parkolás egyszerű, mivel van saját parkolója (már ha találsz szabad helyet). Térkép Kínálatról Mint írtam korábban, francia konyha specialitásait kóstolhatja meg itt a vendég. Vannak szendvicsek, francia sütemények, alkoholos és nem alkoholos italok és természetesen kávék. Ill. ezen felül van szezonális kínálat, mi amikor voltunk, akkor éppen a levendula köré épülő ínyencségeket kóstolhattunk. Kiszolgálás A kiszolgálás kifogástalan, szerintem ennél többet nem is kell elmondani róla, menj el tapasztald meg! Árak A kávézó árai, a véleményem szerint és Budapesti kávézó árakhoz viszonyítva is átlagos. Viszont, vegyük azt észre, hogy a környezet jobb (nem…

Dolcissima – kis olasz életérzés

Tudom, tudom be kellene fejeznem már az olasz utazásról készült cikkeket, sajnos még félkésznek érzem az utolsó kettő részt, így nem szeretném még megjelentetni. De dolgozom rajtuk, amikor időm engedi. Na de nem rég jutottam el a Dolcissima Budapest cukrászdába. A hely rögtön elvarázsolt és vissza is repített a nyári élményekhez. Az üzlet a Frankel Leó út 21 szám alatt található, a Margit híd és a Szent Lukács furdő között. Belépve az ajtón már maga a hely varázsa megfog, tényleg olyan mintha Nápolyban sétáltunk volna be egy kávézóba. Világos vidám belterű, tudom túl sokszor írom le de itt jót jelent, olasz hangulatú cukrászda. A kiszolgálás elsőosztályú, nem futószallagon “darálják” a vendégeket, mint a magyar cukrászdák többségében. A kínálat főként olasz süteményekből, kávékból áll, de lehet fogyasztani szendvicseket, üdítőket de ezen kívül lehet vásárolni oliva olajat és egyéb olasz termékeket is. Nem kell említeni a sütemények frissen készülnek, érdekeség, hogy bal…

Vicky Barcelona

Kis katalán életérzés Budapesten. Talán így lehetne jellemezni legjobban a Vicky Barcelona-t. Nagyon pörgős, fiatalos hely, tele vidám emberekkel. Fel kell készülni a tömegre előre, viszont remekül beosztották a rendelkezésükre álló teret, jól el lehet férni. Mi a “sátorban” kaptunk asztalt, azt hittük fázni fogunk, de szerencsére fűtött volt és nem úgy éreztük, hogy egy sátorban ülnénk. Megközelítés, mi a Deák tér felől mentünk keresztül a Madách Imre téren, innen pont a Gozsdu udvar közepére kerül az ember, ahonnét jobbra kell fordulni és néhány méter séta után elér az étterembe. Volt foglalásunk, így könnyedén jutottunk asztalhoz (FONTOS: foglalj előre asztalt ha vacsorázni is szeretnél!). Az asztalnál megkaptuk az étlapot és az itallapot. Előszőr beszéljünk az itallapról, többféle koktél közül lehet választani, mondhatjuk, hogy standard a koktélok árazása nem ért minket meglepetés. Külön van borlap különféle spanyol és katalán borokból, a borok ára 600Ft és 2000Ft között mozognak per pohár, drága…

Navigate

A weboldalon cookie-kat ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.

Ezek a cookie-k szükségesek ahhoz, hogy a weboldal működjön, és nem lehet kikapcsolni a rendszerünkben.

Az oldal működtetéséhez az alábbi technikai cookie-ek szükségesek
  • wordpress_test_cookie
  • wordpress_logged_in_
  • wordpress_sec

Összes tiltása
Összes engedélyezése