Cikkek

Campania, Olaszország 5. rész Hazaút, Tippek, gondolatok

Igen, végre ma sikerült befejeznem az 5 részes olasz utamról készült cikksorozatot. Már korábban kellett volna sajnos ☹ Na de csapjunk is a lovak közé. Hazaút A hazaút elég kacifántosra sikeredett, az első géppel repültünk át Velencébe, hogy megnézzük a várost. Maga a repülő út nem volt több egy óránál, így sok időnk maradt a délutáni indulásig a városnézésre. A gépről leszállva, átvettük a csomagjainkat és felszálltunk a buszjáratra, ami bevitt minket Velencébe (mi a Treviso reptéren szálltunk le). 45 perc buszút után a Piazzale Roma-n egy csomagmegőrzőbe leadtuk a poggyászunk és így vágtunk neki a városnak! Nem tudom mikor érdemes ide ellátogatni, de az első szembetűnő dolog az volt, hogy iszonyatosan nagy a páratartalom, így az egyébként se alacsony hőmérséklet még többnek tűnt. A második dolog, hogy mennyi ember érkezik a városba, már korán reggel. A harmadik az a csatorna szag a kis utcákban. Sajnos ezek az élmények számomra…

Campania, Olaszország 4. rész Lido di Licola

Elöljáróban elnézést szeretnék kérni mindeniktől, ennek a cikknek már előbb meg kellett volna születnie. Viszont nem szerettem volna csak úgy összecsapni. Na de ebből a siránkozásból elég is lesz, csapjunk a lovak közé! Szóval akkor Lido di Licola, egy hosszú homokos part Nápolytól 15km-re nyugatra. Nagyon szép és hangulatos partszakasz, többnyire csak a helyiek használják, túristát nem nagyon lehet látni (rajtunk kívül még egy litván pár volt a környéken. Ők is mint mi “budget” utazáson voltak. A partszakaszon több különálló strand is található ezeket az utca felől kő kerítés szegélyezi, ill egymástól nád vagy drót kerítés választja el, de nincs elzárva a tenger a partvonal mentén át lehet sétálni az egyik strandról a másikra. Mi a Lido Smeraldo-ra mentünk (a szállásadónk ajánlotta). Itt €7-t fizettünk a napozó ágyakért és a napernyőért (higyjétek el megérte a pénzt!!!), gyakorlatilag ez volt a belépő a strandra, természetesen ha nem kérsz napágyat és ernyőt…

Campania, Olaszország 3. rész Capri az álmok szigete

“Otthonom nyitva áll a nap, a szél és a tenger hangjai elött – mint egy görög templom – és fény, fény, fény mindenütt!” -Axel Munthe Nem is kezdhetnénk a beszámolót Capriról jobb idézettel, mint ahogy Axel Munthe fogalmaz az otthonáról. Ugyanis ez a két dolog az író életét egybeforrta, olyannyira, hogy a szigete található meg a Villa San Michele, ami egykor az otthona volt, mára már az életét bemutató múzeumként funkcionál. Na de ne rohanjunk ennyire előre. Kezdjük az egészet a legelején. Capri gyönyörű, elképesztően szép, mi csak 1 napot tudtunk eltölteni a szigeten (nem egészen 8 órát). Egy hatalmas tipp, bérelj lakást vagy szobát 2 napra és korán reggel vagy késő délután járd be a szigetet, ilyenkor még nincs sok turista, könnyen el lehet jutni A-ból B-be. Megközelítés A szigetre rendszeres hajójárat indul Nápolyból. Két járat létezik, az egyik a gyorsabb, ez kb. 45 perc, a másik lassabb, ez…

Campania, Olaszország 2. rész Szállás és Nápoly

Folytatom az olaszországi kaland leírását. Az előző cikket ott hagytam abba, hogy otthagytuk Bergamo-t. A repülőút kb. 45 – 60 perc volt, körülbelül 23:00-kor szállt le a gép Nápolyban. Érdekes egy leszállás volt, mivel a reptér szinte a város közepén található, a gép ablakaiból tökéletesen kivehető volt a város látképe, kvázi a nagy toronyházak között szálltunk le. És nagyjából 20 perc alatt már a reptéri transzfer-en is voltunk. Szállás A szállásunk Licolában a La Pinéde szállodában volt 40 percre Nápolytól, közel a Licola strandhoz (ez egy nagyon hosszú és homokos partszakasz). Nem béreltünk autót, nem kalkuláltunk vele az út elején, mivel mindenhol azt olvastuk, hogy a tömegközlekedéssel minden elérhető. Ez így is van, de van egy hatalmas DE a történetben. A szállás maga egy olyan helyen van, ami láthatóan megéllt jobb időket is, az út mentén bezárt hotelek és éttermek sorakoznak. Úgy tudtunk csak bejutni a városba, hogy felszállunk egy…

Campania, Olaszország 1. rész Utazás Bergamo

“Nápolyt látni és meghalni” tartja a mondás és milyen igaz, Nápolyt egyszer mindenkinek látnia kell fel kell kerülnie a bakancslistára. Nekem is egy régi vágyam volt, hogy eljussak Olaszországba. Szerencsére ezen a nyáron sikerült is jó áron szállást és repülőjegyet vásárolni. Bár én többet nem szeretnék Ryanair-el repülni, egy katasztrófa az a társaság, de ez majd lehet meg fog jelenni egy podcast adás keretében. Szóval Campania tartomány Olaszország egyik déli tartománya. Adminisztrációs központja Nápoly, az egyik legsűrűbben lakott város egész Olaszországban. Egyben ez a tartomány az egyik legszegényebb Olasz tartományok közé tartozik. A lakosság nagy része mezőgazdaságból és a turizmusból él (igen tudom, hogy a turizmus elég húzó ágazat, viszont Dél-Olaszországnak vannak problémái amit a mai napig nem sikerül megoldani). Itt található az egyik leghosszabb tengerpart szakasza az országnak, itt található a festői Capri szigete, itt található a Vezúv és Pompei eltemetett városa és a Sorrentoi öböl is. Visszatérve a…

Navigate