Barlangászat

2018.02.18-án voltam először (és egyelőre egyetlen egyszer) barlangászni. A Mátyás-hegyi barlangban voltunk. Egy kolléganőm vett rá, és egy cseppet sem bántam meg. Bár szeretnék minél hamarabb újra nekivágni, de sajnos ez még nem jött össze újra. Mielőtt belekezdek két dolgot érdemes tudni. Kissé klausztrofóbiás vagyok, másrészt, nem épp ideális öltözetben jelentem meg. De igazából, mindezek csak egy-egy plusz élményt adtak az egészhez. Valamint annyit még hozzá tennék, hogy az egészre úgy tekintettem, mint amikor gyerekkoromban cseppkőbarlangban voltam, állva végig lehet menni. De hogy ez honnan jött, ne kérdezd. Elindultam, egy farmerban, pólóban, és volt nálam egy polár pulóver, a lábamon meg egy újonnan vett túracipő.

Utólag, mint kiderült két nagy hibát követtem el. A barlangba (a vezetőnket idézve) vehetsz bármilyen drága és komoly túra cipőt vagy bakancsot, semmit sem ér, ide gumicsizma kel. Na igen, rengeteg helyen megcsúsztam, ehhez azért az is hozzá tett, hogy nem a talpam közepével léptem, de ezt a végére kezdtem megtanulni. Valamint nem vittem váltó ruhát, hát igen, amilyen mocskosan kijöttem 😀 és még arról nem is beszéltem, hogy bele estem egy tóba, na de erről majd később. Végül is kaptam egy nadrágot kölcsön, felülre meg felvettem a kabátomat, és hazavittek kocsival.

A barlang elején volt kialakítva egy kis rész egy paddal, ahol át lehetett öltözni, mivel sokan voltak ott így akikkel én mentem kint a szabadban, a hóban tették ezt meg. Beljebb volt egy létra, amin le kellett ereszkedni. Az első meglepetés ekkor jött. Hisz egyből kúszni kellett. A kolléganőm ment előttem, amint beértünk egy terembe, egyből megkérdezte, hogy jól vagyok-e. Mondtam neki, hogy igen, de nem egészen erre számítottam, és hogy emlékszik-e, hogy említettem, nem szeretem a szűk helyeket. Mondta, hogy igen, de nem lesz gond. Aki vezetett minket, nagyobb volt nálam, így ez némi megnyugvást jelentett, hogy ahol ő átfér ott nekem is át kel. Persze azért kellett idő, mire megszoktam a helyzetet.

Az első teremben, konkrétan némi pánik tört rám. Majdnem mondtam, hogy én nem bírom tovább szeretnék kimenni. Azonban erőt vettem magamon és tovább mentem. És milyen jól tettem. Egy maradandó élménytől fosztottam volna meg magam, ha nem így teszek. Ahogy egyre beljebb és beljebb mentünk, úgy szűkültek a járatok is.

Az avatófalon

Egyszer beértünk egy terembe, ahol volt az úgynevezett avatófal. Lényegében fel kellett mászni egy falon, és a fenti mélyedésbe befeszíteni magad, amiddel csak tudta, és tapsolni a kezeiddel és a lábaiddal egyszerre. Meglepő, de ez a cipőm ellenére sikerült nekem.

Végig élveztem az egészet, számomra kissé megterhelő volt (hisz nem vagyok edzésben), de még így is élveztem. Ahogy beljebb mentünk egyre szűkültek a járatok, amiken keresztül eljuthattunk egyik teremből a másikban. Közben voltak még feladatok, de én azokat már nem igazán tudtam teljesítani, mindenhol le-le csúszott a cipőm. Volt, ahol a vezetőnk mondta is, hogy inkább ne próbáljam meg, mert ebben a cipőben ez kész korcsolyapája. Végig emlegettek egy tavat, ahova szerettek volna lejutni. Oda nem visznek el mindenkit, ahogy kivettem a szavaikból, plusz kétséges volt, hogy eltudnék-e oda jutni mert az a terület még vizesebb.

Végül eljutottunk oda, még én is. De előtte még megkellett birkózni egy úgynevezett szifonnal. Amiben természetesen, amikor mentünk állt a víz. Volt egy szűkebb száraz(abb) járat is, de kétségeim voltak azzal kapcsolatban, hogy én oda beleférek, így inkább mentem a vezetőnk után. Hason kúszva kellett átmászni, a 10 fokos vízben. Ekkor még óvatosan, figyelve arra, minél kevésbé legyek vizes, tettem meg ezt a rövid szakaszt. Ezt úgy ahogy sikerült is teljesítenem. Végül elértünk a tóhoz. Csodálatos látvány volt. Be is másztunk a peremén, hogy készülhessen egy közös fotó. És itt jöttek a gondok. Bejutni még bejutottam. El is készült a közös fotó. Már mindenki lejött a peremről, mögöttem már csak a túravezetőnk volt, amikor is megcsúsztam és beleestem a tóba. Pontosan nem tudom, hogy mennyit is csúszhattam, azt tudom, hogy a tó vize nem volt mély, én nyakig vizes lettem. Mondanom sem kel, a ruhám teljesen átázott, a víz akár csak a barlang 10 fokos volt. Bár én nem éreztem hidegnem, igazából jól esett a felhevült testemnek. Később mondták is, hogy szoktak barlangi tavakban fürdeni ők is, de nem teljes öltözetben. Végül is a barlangból kiérve el-el sütöttek egy két poént, mint pld, milyen szép volt a tó amíg fel nem kavartam az iszapot benne stb.

Innentől kezdve azon voltak, hogy én minél hamarabb kijussak, mert, ha elkezdek fázni, csökkenni a teljesítőképességem, a mentés pedig igencsak nehézséges egy barlangban. A csapat két részre bomlott, bár ez eleve igy volt tervezve, mert a tapasztaltak kifele menet elmentek gyakorolni egy nehezebb útvonalon. Megbeszéltük, hogy mikor és hol találkozunk.

Az egyik szűk átjáróban kifele menet kissé megtorpantam. Úgy éreztem, hogy a vállam beakadt és nem tudok tovább menni. Előttem a vezetőnk, mögöttem a többiek. Mögöttem mondták, hogy szép lassan és nyugodtan, ha gondolom hátrébb mennek és menjek én is kissé hátrébb próbáljam meg újra. Próbálkoztam de nem igazán jött össze. Szerintem itt egy újabb kisebb pánik törhetett rám, de ezt ott nem éreztem. A vezetőnk elől végül már azt mondta, hogy „ne vicceljen már kolléga, befele is sikerült, kifele is fog”, ösztönzésnek tökéletes volt. Erőt vettem magamon és valahogy sikerült úgy elforgatnom a vállamat, hogy átjutottam.

Ezután nem sokkal beértünk egy terembe, ahol megbeszéltük a találkozót. Azt hittük a többiek már odaértek, de úgy tűnt mi voltunk a gyorsabbak. Egy ideig vártunk, majd volt a közelben egy másik terem, a vezetőnk a többieknek felajánlotta, hogy nézzenek be oda amíg bevárjuk a másik csapatot, sem ő sem én nem fértünk be oda, mert a bejárat feltöltődött iszappal. A termet állatkertnek hívták, ha jól emlékszem. Azt mondták régen tele bolt agyak állatfigurákkal. Amíg, ők odabent voltak, nekem azt tanácsolták járkálja, mozgassam meg a végtagjaimat, nehogy elkezdjek kihűlni a vizes ruhában.

A többiek kijöttek a teremből, de még ekkor sem ért oda a másik csapat. Az egyik nagyon fontos a barlangászók között, hogy senkit sem hagyunk hátra, de mivel vizes ruhában voltam bent a vezetőnk úgy döntött, hogy egy cetlit hagynak hátra, amin felírták mikor jöttünk el onnan, miért, és hogy mikor jönnek vissza utánuk nézni. Majd elindultunk kis. Szembe jött velünk egy másik csapat, őket tájékoztatták, hogy a csapat másik fele nem ért a megadott helyre a megbeszélt időre, és hogy miattam kénytelenek vagyunk kimenni. Ha látják őket, akkor mondják meg nekik. De végül mikor elértük a legkülső termet, hallottunk valami hangot, ami, mint kiderült a csapat második fele volt. Bevártuk őket, és együtt mentünk ki.

Kicsit kalandosabbra sikerült, mint terveztem, de nem bánom. A társaság is tetszett, meg az egész, és hogy picit feszegethettem a határaimat, főleg a klausztrofóbia területén.

Leave A Reply

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Navigate