Ha már unjuk a kapitalista „Monopoly, Gazdálkodj okosan!” és hasonló olyan játékokat, amelyek csak a pénzről és a fogyasztói társadalomról szólnak és arról, hogy mindent meg kell vásárolnunk ahhoz, hogy mi legyünk a győztesek, akkor most egy olyan társasjátékról lesz szó, amely teljesen másik korban játszódik, jóval a kapitalizmus megjelenése előtt.

Valójában egy történelmi társasjátékról beszélünk, amely nem egy óriási időintervallumot ölel fel, de Lengyelország szempontjából elég lényegeset. Amelyet az idők során be is tiltottak, azonban most újra a polcokon láthatjuk és akár még oktató céllal is használhatjuk. (Persze nekünk már nem kell tolakodnunk érte)

Már a II. világháború után járunk, pontosabban 1981-ben, miután sztrájkhullámok söpörtek végig az országon. 1981. december 13-án hadiállapotot hirdettek ki, a helyzet pedig csak 1989-ben stabilizálódott. A játék ebben az időszakot jeleníti meg, ami pedig jellemző rá: tömeges megtorlások, az ellenállás küzdelme, na és persze a tervgazdálkodási rendszer, amely sokszor akadozott és nem működött megfelelően. Mi játékosok is átélhetjük egy kis időre, hogy a társadalomnak hogyan kellett megküzdenie egyes javak megszerzéséért. A játék keserű múltat bemutatva igazán szórakoztató, de sokszor érdemes tovább gondolni a helyzetet, amibe a játék során kerülünk.

A játéktábla hátulja is a 80-as éveket idézi

A játék használati utasítása elején az alábbi szöveget találhatjuk:
„Tisztelettel tájékoztatjuk Önöket, hogy a doboz felnyitásának pillanatával a XX. század 80-as éveinek Lengyelországába csöppentek. Teljesen mások most a céljaik, és prózaiak a vágyaik. sajnos álmaik megvalósítása szorosan összefügg a közeli üzletekbe történő áruszállítással. A jó hír az, hogy van némi félretett pénzük. A rossz, hogy az ellátási nehézségek következtében az árukat erősen korlátozott mennyiségben osztják el. Kérjük, ne essenek pánikba és foglalják el helyüket a sorban. A szállítmány már úton van, és mindenki számára elegendő termék kellene, hogy legyen. Felhívjuk figyelmüket arra, hogy a kiskereskedelmi egységekben soron kívül csak az arra jogosultak kerülnek kiszolgálásra. A játék megkezdése előtt kérjük, figyelmesen tanulmányozzák át a szabályzatot. Az előírások pontos betartása a jó szórakozás alapja családi vagy baráti körben. Sajnálattal közöljük, hogy a tárgyalt téma érzékeny személyekből negatív érzéseket válthat ki. Előfordulnak a tehetetlenség könnyei, fogcsikorgatás, valamint a nem szándékos rosszindulat megnyilvánulásai. A szerzők nem vállalnak felelősséget a játék indokolatlan használatáért.”

Játéktábla

Majd megismerkedhetünk a használati utasítással, először a játék tartalmával, a táblával, kártyákkal és bábukkal, a játék menetével.

A játék helyszínéül a tábla játékmezője és a teherautópálya szolgál. Ehhez 6 színben 30 db bábu áll rendelkezésre, mindegyikből 5-5 darab, 1-1 kezdőjátékos jelző és egy megvesztegetés jelző. A kártyákat tekintve ún. tolakodókártyák, bevásárlólista kártyák, árukártyák, áruszállítás kártyák, játékos segítő kártyák segítik a játék menetét.

A cél, hogy minél hamarabb megszerezzük az általunk húzott bevásárlón feltüntetett termékeket.

Milyen céljaink lehetnek a játékban:  

1. Konyhafelszerelés
2. Elsőáldozás megszervezése
3. Nyaralás a telken
4. Gyerekek táboroztatása
5. A kiutalt lakás berendezése

Személyes kedvencem: Az elsőáldozás megszervezése

A tennivalók igencsak összekeverhetőek, ezért minden játékos kap egy tevékenységeket összefoglaló kártyát:

1. Helyfoglalás a sorokban
2. Áruszállítás
3. Tolakodás a sorokban
4. Boltnyitás
5. Cserebere a bazáron
6. Leltározás

Kezdődhet a tolakodás!

A játék érdekessége és ez egy plusz pont is részemről, hogy nemcsak több játékos esetén játszható, hanem ha ketten szeretnénk vele játszani akár azt is megtehetjük, akkor egy kicsit másképpen alakul a játék és az előkészületek is másképpen kell, hogy megtörténjenek. Például célszerű egymás mellett lévő sorszámú bevásárlókártyát húzni, így hasonlóak lesznek azok a termékek, amelyekre szükségünk van. Azonban saját tapasztalat, hogy több játékossal sokkal izgalmasabb a játék, hiszen több ember tolakszik a hőn áhított termékekért.

Az nyer, aki leghamarabb összegyűjti a bevásárló kártyákon feltüntetett termékeket. Persze nem mindig az a szerencsés, aki jó helyre helyezte el elsőkörben bábuit, hiszen ennek a játéknak egyik lényege a tolakodás, amely érdekes helyzeteket is képes előteremteni.

Mindenképpen ajánlani tudom a játékot, mind oktatási és otthoni célokra is felhasználva. Személy szerint mindig szívesen játszok vele, mert nagyon szórakoztató tud lenni. Főleg, amikor olyan termékeket sikerül megszereznem, amelyek sokszor gyermekkorunkat is idézik.
(Főleg a szomszédunk szekrénysorával teljes mértékben megegyező bútor kártya a legértékesebb nálunk!)

Játékszabályzat és használati útmutató:

01230_sorban_allas_leiras_2

Author

Szabados Nórának hívnak, jelenleg a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Kommunikáció- és médiatudomány mesterszakos hallgatója vagyok. Az alapszakot Egerben, elektronikus-és írott média, illetve nemzetközi kommunikáció szakirányokkal végeztem, szinten kommunikáció-és médiatudomány szakon. Sokoldalú személyiségem által fotózom, alkalmanként videókat is készítek, amikor időm engedi kitalálok valami kreatívat. Mindemellett szenvedélyem az utazás, ami a munkám is egyben.

Write A Comment

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Pin It

A weboldalon cookie-kat ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

 

 

 

 

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.    

Ezek a cookie-k szükségesek ahhoz, hogy a weboldal működjön, és nem lehet kikapcsolni a rendszerünkben.

Az oldal működtetéséhez az alábbi technikai cookie-ek szükségesek
  • wordpress_test_cookie
  • wordpress_logged_in_
  • wordpress_sec

Összes tiltása
Összes engedélyezése