Szabados Kingának hívnak, jelenleg Hollandiában élek. Két éve két bőrönddel kvázi a semmibe érkeztem egyes egyedül az országba, „kalandvágyból”. Végzettségem szerint jogász vagyok, jelenleg egy divatcégnél dolgozom, ahol importálással, exportálással, valamint vámkezeléssel foglalkozom.
Gyermekkorom óta írok, akkoriban kezdetleges történeteket, majd az egyetem alatt rendszeresen publikáltam jogi témájú kutatásaimat magyarul és angolul is. Néhány évek főleg novellák szerzője vagyok, valamint hétköznapi témákat közelítek meg különféle szemszögből és osztom meg szűkebb-tágabb ismeretségi körömmel. A visszajelzések mindig pozitívak, szeretem mások véleményét is az adott kérdésben hallani és szívesen beszélgetek akár privátban is bárkivel adott témákról.
Folyékonyan beszélek angolul, írásaimat alkalmanként angol nyelvre is fordítom, holland nyelven egyenlőre még csak tanuló vagyok. A következő időszakban a VH invitálására szeretnék néhány cikket szentelni Hollandiának, ha valaki esetleg turistaként fillérekből szeretné kihozni utazását, esetleg arra adná a fejét, hogy szerencsét próbáljon az országban.