A Kopaszi gát az utóbbi években igen felkapott hely lett. Köszönhetően annak, hogy sok remek étterem kávézó és bár nyitott ki a felújítás után. Az egyik ilyen étterem a Veranda.

Elhelyezkedés

Az étterem sétányon, ez az étterem a második a sorban, a VakVarjú után. És a harmadik épület a bejárattól.

Térkép

Maga a hely

Az étterem fiatalos és modern, az épület belesimul a Kopaszi gát modern környezetébe. Bent és a teraszon rengeteg asztal között lehet választani. A legjobb szerény véleményem szerint, ha az öbölre néző teraszra tud kiülni az ember.

Ételek, italok és desszertek

Ételek

Maga a konyha olasz, így megtalálhatóak pizzák, tészták, levesek és olasz ihletésű főételek is. Külön kiemelném, hogy van a gyerek menü és pizza is!

Italok

Ha megszomjaznánk, akkor 13 féle limonádéval, 4 féle jeges teával, 7 féle szörppel, 27 féle koktéllal, 32 féle borkülönlegességgel, 11 féle sörrel, ill. üdítőkkel tudjuk csillapítani azt.

Lehet látni, hogy választékból nincs hiány és a minőséggel sincs probléma., minden frissen készül a látványkonyhán. Talán csak desszert választék, ami kicsi, elférne még pár fajta az étlapon, viszont ezek mind nagyon finomak!

Kiszolgálás és árak

A kiszolgálás, maga gyors volt, a pincérek nagyon udvariasok és segítőkészek.

No igen, az árak, előre leszögezem nem olcsó hely, viszont cserébe nagyon kellemes, elegáns a környezet és nagyon finomak az ételek, italok.

Összegzés, véleményem

Nyugodt szívvel tudom ajánlani a helyet, eddig még nem csalódtam benne. Szerintem a legjobb baráti társasággal elmenni és egy jó vacsora közben beszélgetni egy kellemes környeztben, amit a Veranda nyújtani tud

Facebook
Weboldal
TripAdvisor

A Patyi pincesor ékköve a C’est La Vie Café, egy kis vállalkozás, ami 2014-ben kezdte meg működését.

Elhelyezkedés

A kávézó, a nevéből kitalálható, de erősen francia jellegű ? (köszi Csabi ezt mi is kitaláltuk). Pátyon található, a Biatorbágyra vezető út mentén, az egyik boros pincéből lett kialakítva. Van egy hangulatos kis terasza, amit tavasztól őszig lehet igénybe venni. Parkolás egyszerű, mivel van saját parkolója (már ha találsz szabad helyet).

Térkép

Kínálatról

Mint írtam korábban, francia konyha specialitásait kóstolhatja meg itt a vendég. Vannak szendvicsek, francia sütemények, alkoholos és nem alkoholos italok és természetesen kávék. Ill. ezen felül van szezonális kínálat, mi amikor voltunk, akkor éppen a levendula köré épülő ínyencségeket kóstolhattunk.

Kiszolgálás

A kiszolgálás kifogástalan, szerintem ennél többet nem is kell elmondani róla, menj el tapasztald meg!

Árak

A kávézó árai, a véleményem szerint és Budapesti kávézó árakhoz viszonyítva is átlagos. Viszont, vegyük azt észre, hogy a környezet jobb (nem valahol a városban vagy plázában vagy), a kiszolgálás tökéletes és a kínálat egyedülálló, akkor azt mondom sokkal jobban jár az ember (még akkor is ha ki kell jutni a városból).

Összegzés, Elérhetőségek

Eddig kétszer voltam a C’est La Vie Café- ban, mindkét alkalommal, remek élményben volt részem, így bárkinek nyugodt szívvel tudom ajánlani a helyet, látogassátok meg bátran!

Facebook
Weboldal
TripAdvisor

Igen, végre ma sikerült befejeznem az 5 részes olasz utamról készült cikksorozatot. Már korábban kellett volna sajnos Na de csapjunk is a lovak közé.

Hazaút

A hazaút elég kacifántosra sikeredett, az első géppel repültünk át Velencébe, hogy megnézzük a várost. Maga a repülő út nem volt több egy óránál, így sok időnk maradt a délutáni indulásig a városnézésre.

A gépről leszállva, átvettük a csomagjainkat és felszálltunk a buszjáratra, ami bevitt minket Velencébe (mi a Treviso reptéren szálltunk le). 45 perc buszút után a Piazzale Roma-n egy csomagmegőrzőbe leadtuk a poggyászunk és így vágtunk neki a városnak!

Nem tudom mikor érdemes ide ellátogatni, de az első szembetűnő dolog az volt, hogy iszonyatosan nagy a páratartalom, így az egyébként se alacsony hőmérséklet még többnek tűnt. A második dolog, hogy mennyi ember érkezik a városba, már korán reggel. A harmadik az a csatorna szag a kis utcákban. Sajnos ezek az élmények számomra lerombolták azokat a képeket, amiket filmekből és fotókból láttam a városról.

Na de ezeken a negatívumokon sikerült túllépni és elindultunk a kis utcácskákon a nevezetességek felé. Itt az egyik utcában sikerült betévednünk egy helyiek által kedvelt helyre (hála az égnek), így nem fizettünk túl sokat a reggeliért. Sajnos itt már minden turista áron van, olcsón nehéz bármit is megúszni.

Reggeli után folytattuk az utunkat a Szent Márk térre, hátha tudok jó képeket lőni a térről. Hát itt tévedtem, sajnos azt a mennyiségű turistát én sose fogom eltüntetni a képről, mint amennyivel a téren találkoztunk, így ez a tervem nem sikerült. Gyakorlatilag semmit nem sikerült rendesen lefotózni egyszerűen nem fértem oda, így maradtunk a telefonnál. A tér gyönyörű, teljesen olyan, mint a képeken és a filmeken, egyszer érdemes ellátogatni ide. A térről elindulva lehet rápillantani a sóhajok hidjára, magára a hídra is fel lehet menni, de ahhoz sorba kellett volna állni a dózse palotánál és jegyet kellett volna venni, ezt mi kihagytuk, mivel nem aludtunk semmit se és meleg is volt inkább úgy döntöttünk, hogy visszamegyünk a reptérre és ott próbálunk pihenni, úgy is más irányba indulunk vissza és látunk más érdekességeket.

Jól tettük, hogy más utón indultunk vissza, ugyanis a sikátorok és kis csatornák hálózata szerintem sokkal érdekesebb, mint maga a turista látványosságok. Itt például bepillantást nyerhettünk, hogy a szemét szállítást, hogy oldják meg, tudom apró hülyeség, de számomra érdekes volt, hogy kézi kocsikkal gyűjtik össze ezt. Vagy azt megláthattuk, hogy a helyiek, a csónakokkal, hogy parkolnak.

Vissza fele eljutottunk a Ponte di Rialto-ig, ezt az egy dolgot nem szerettem volna kihagyni, szerintem az egyik legszebb ilyen jellegű híd, amit csak építhetett az emberiség és szerettem volna legalább egyszer átsétálni rajta. Többet sajnos nem tudok elmondani, majd a cikk alján megtalálható lesz a galéria, ahova, minden képet feltöltök!

Dél és 1 óra között értünk vissza a reptérre, ahol átöltöztünk (mert nem maradt száraz ruhadarabunk) és megpróbáltunk pihenni a gép indulásáig.

Számomra Velence nagy csalódás volt, szépek az épületek, de ez a tömérdek turista egyszerűen elrontja az összképet. Vissza nem hiszem, hogy visszamegyek. Viszont egyszer mindenképpen látni kell!

Tippek és gondolatok

Majdnem minden utazással foglalkozó cikk, videó stb. legfontosabb tippnek azt adja, hogy jó előre nézz mindennek utána. Hát mi is ezt tudnánk javasolni, hogy ne járj úgy, mint mi Capri-n.

A második javaslatunk az lenne, főleg, ha Olaszország az úticél, akkor válassz olyan szállást, ami távolabb van a látni kívánt várostól, de megbízható környéken.

A harmadik tippünk, hogy kalkuláld bele az autó bérlést, nagyobb távolságot tudsz megtenni, több mindent tudsz látni, sajnos nekünk a Vezúv és Pompeji kimaradt, de ezt legközlőbb be fogjuk pótolni.

A negyedik tippünk, hogy térj le a megszokott turista utakról, társalogj a helyiekkel, sokkal jobb élményben lesz részed.

És végül az ötödik tipp és gondolat, hogy ha belefér, ne fapados géppel repülj, akkora nagy ráfizetés volt nekünk, hogy egymás mellé üljünk, hogy elgondolkodtatott, hogy legközelebb Európán belül is rendes légitársasággal utazzak!

Zárószó

Köszönöm, hogy végig olvastad mind az 5 cikkemet, remélem tetszett. Ha még utazni fogok / fogunk arról készülni fog hasonló cikksorozat. Ha tetszett kérlek Like-olj, oszd meg a Facebookon!

Régebbi részek:

1.rész
2. rész
3. rész
4. rész

Galéria

Elöljáróban elnézést szeretnék kérni mindeniktől, ennek a cikknek már előbb meg kellett volna születnie. Viszont nem szerettem volna csak úgy összecsapni. Na de ebből a siránkozásból elég is lesz, csapjunk a lovak közé! Szóval akkor Lido di Licola, egy hosszú homokos part Nápolytól 15km-re nyugatra. Nagyon szép és hangulatos partszakasz, többnyire csak a helyiek használják, túristát nem nagyon lehet látni (rajtunk kívül még egy litván pár volt a környéken. Ők is mint mi “budget” utazáson voltak.

A partszakaszon több különálló strand is található ezeket az utca felől kő kerítés szegélyezi, ill egymástól nád vagy drót kerítés választja el, de nincs elzárva a tenger a partvonal mentén át lehet sétálni az egyik strandról a másikra. Mi a Lido Smeraldo-ra mentünk (a szállásadónk ajánlotta). Itt €7-t fizettünk a napozó ágyakért és a napernyőért (higyjétek el megérte a pénzt!!!), gyakorlatilag ez volt a belépő a strandra, természetesen ha nem kérsz napágyat és ernyőt akkor is bemehetsz (legfeljebb gyorsan le fogsz égni). Itt meg kell hogy említsem, azt hogy szabad strand is volt a környéken viszont ott nem volt se büfé se napágy se semmi, csak a homokos part és a végtelen mennyiségű szemét és építési törmelék. Kicsit kiábrándító volt hogy szép strand – szép strand – sitt hely – szép strand… De ez a környékre is igaz, annak a teleknek, aminek nincs gazdája, az le van robbanva.

Lido Smeraldo

Mint feljebb írtam, ez egy fizetős strand volt, de a környék legszebbje (szerintem). A strandon volt 1 épület és 3 büfékocsi, az épületet az utolsó nap nyitották ki egy középkorú úriembernek (ő róla majd később). A büfé a következő képpen nézett ki. Az első volt az étterem, igen étterem, ugyanis full felszerelt séffel rendelkező étteremként funkcionált, itt tenger gyümölcseit lehetett megkóstolni. A második volt a drink bár, itt koktéloktól kezdve üdítőn át kávéig mindent lehetett fogyasztani. A harmadik büfé volt az effektív gyorsbüfé hamburgerekkel és panninikkel.

Mi az étteremben ebédeltünk kagylós tésztát, ami meglepő volt, hogy bár nem kértünk, kaptunk előételnek polip salátát és ezen felül jattal együtt nem fizettünk többet €35-nál. Sokkal több szokott lenni egy ilyen ebéd ha a tengerparton fogyasztod. Az ételek nagyon fínomak voltak, tényleg első osztályú friss alapanyagokból készültek

A parton kicsit kivételes helyzetben voltunk, mivel nem sok túrista fordul meg itt, így elég feltűnőek voltunk a helyieknek.

Visszatérve a középkorú úriemberre, ő egy helyi üzletember (maffiozó) volt, kiemelten foglalkozott vele az egész strand. Elég érdekes élmény volt.

Hétköznap és hétvégén a parton

Szerencsések voltunk, ugyanis hét közben tudtunk lemenni a partra, így tényleg csak a faluban élő emberek jártak, le a vízhez. Viszont lementünk a partra az egyik szombaton, amikor is egy hatalmas bulival találkoztunk. A part hírtelen tele lett emberekkel, élő zenével, programokkal, teljesen átalakult az egész élet érzés. Sokkal több parti árus is járta a köreiket a parton, mint hét közben. Nagyon jól éreztük magunkat, a tömeg ellenére. Viszont hétvégén a napágy és napernyő bérlet ára megemelkedett, ha jól emlékszem €10 – ra.

Három napot töltöttünk el a strandon. Utolsó nap már készültünk a haza útra, ahol még benéztünk Velencébe. De erről majd a következő cikkben mesélek. Nem ígérem, hogy jövő héten, ez a cikk is késett és rövidebb is lett mint terveztem. De el fog készülni az utolsó cikk is!

Tudom, tudom be kellene fejeznem már az olasz utazásról készült cikkeket, sajnos még félkésznek érzem az utolsó kettő részt, így nem szeretném még megjelentetni. De dolgozom rajtuk, amikor időm engedi. Na de nem rég jutottam el a Dolcissima Budapest cukrászdába. A hely rögtön elvarázsolt és vissza is repített a nyári élményekhez.

Az üzlet a Frankel Leó út 21 szám alatt található, a Margit híd és a Szent Lukács furdő között. Belépve az ajtón már maga a hely varázsa megfog, tényleg olyan mintha Nápolyban sétáltunk volna be egy kávézóba. Világos vidám belterű, tudom túl sokszor írom le de itt jót jelent, olasz hangulatú cukrászda. A kiszolgálás elsőosztályú, nem futószallagon “darálják” a vendégeket, mint a magyar cukrászdák többségében. A kínálat főként olasz süteményekből, kávékból áll, de lehet fogyasztani szendvicseket, üdítőket de ezen kívül lehet vásárolni oliva olajat és egyéb olasz termékeket is.

Nem kell említeni a sütemények frissen készülnek, érdekeség, hogy bal oldalt a konyhába betekintést enged a cukrászok világába egy hatalmas ablak. Ez most nem lesz mély elemzés a helyről, mi csak süteményt vásároltunk, nem ültünk be sajnos (majd legközelebb). De össszegezve, én csak ajánlani tudom mindenkinek a helyet, aki szereti az olasz életérzést. A cikk alján megtaláljátok a hely online elérhetőségeit. Ha tehetitek látogassatok el egyszer ide, megéri!

Instagram

Facebook

Weboldal

Térkép

“Otthonom nyitva áll a nap, a szél és a tenger hangjai elött – mint egy görög templom – és fény, fény, fény mindenütt!” -Axel Munthe

Nem is kezdhetnénk a beszámolót Capriról jobb idézettel, mint ahogy Axel Munthe fogalmaz az otthonáról. Ugyanis ez a két dolog az író életét egybeforrta, olyannyira, hogy a szigete található meg a Villa San Michele, ami egykor az otthona volt, mára már az életét bemutató múzeumként funkcionál. Na de ne rohanjunk ennyire előre.

Kezdjük az egészet a legelején. Capri gyönyörű, elképesztően szép, mi csak 1 napot tudtunk eltölteni a szigeten (nem egészen 8 órát). Egy hatalmas tipp, bérelj lakást vagy szobát 2 napra és korán reggel vagy késő délután járd be a szigetet, ilyenkor még nincs sok turista, könnyen el lehet jutni A-ból B-be.

Megközelítés

A szigetre rendszeres hajójárat indul Nápolyból. Két járat létezik, az egyik a gyorsabb, ez kb. 45 perc, a másik lassabb, ez kb. 1 – 1,5 óra. Mi a gyors járattal mentünk árban annyit jelentett, hogy oda vissza €22,20 fizettünk. Az út kényelmes volt, inkább hasonlított egy repülőn történő utazásra, a hajó egy zárt, légkondicionált katamarán volt. Mi a 8 órási hajóval mentünk, ami kb. 8:45 és 9:00 között ért be Marina Grande kikötőbe, Caprira.

Közlekedés

Azt tudni kell, hogy a szigeten nem lehet autót bérelni, csak robogót. Mi kaptunk egy tippet, hogy „a kikötőben egy öreg bácsitól” lehet a legolcsóbban robogót bérelni. Ez igaz is viszont az összes többi kölcsönzőt is a bácsi a fiaival üzemelteti, így teljesen mindegy, hogy melyik kölcsönzőt választjátok. Itt egyébként egész kedvezményes áron lehet 1 napra robogóhoz jutni. Itt meg kell jegyezni egy kis széljegyzetben, hogy én annak ajánlom a robogó kölcsönzést, akinek van bátorsága. Egy dolog az, hogy az olaszok úgy vezetnek, ahogy, de ehhez lehet alkalmazkodni, viszont itt a látnivalókat szűk, egy sávos szakadékokkal szegélyezett, többnyire szerpentines utak kötik össze. Én nem éreztem magamban a Jedi-t ehhez, így maradunk a tömegközlekedésnél.

Így a kikötőből, a már jól ismert funicolare-al jutottunk fel a felső városba, itt egy út €3,20 volt. Majd a felső városrészben felszálltunk a menetrend szerinti kis buszokra, ha jól emlékszem itt is egy út €2 és €3 között mozgott, tehát tömeg közlekedés annyira nem is vészes a szigeten.

A harmadik közlekedés eszköz, amit, lehet választani a szárazföldön az a taxi. Általában egy kabrióvá alakított autó, ami enyhén túl van árazva (legalábbis a kiírás szerint), már nem emlékszem pontosan de amit mi olyan €10 euroból megtettünk utat, azt €50 – €100 között ajánlotta a taxi (igaz ez kényelmesebb, mint a busz), a taxinál ajánlatos alkudni a sofőrrel egyébként.

A kikötőben még lehet hajót, csónakot is bérelni, ill. a sziget körül hajókázni is, de erről majd később írok.

Látnivalók

Egy nap kevés, hogy mindent láss, maximum, ha nagyon rohansz, de akkor nem nagyon tudsz odafigyelni, milyen szép is a sziget. Így mi előre elterveztük, hogy mit fogunk megnézni. Ahogy már írtam, így mi a kikötőből előszőr a felső városrészbe mentünk, itt találhatóak az éttermek, boltok nagy része, az árakat itt nem írom, mert itt nem fogsz költeni. Innen tovább busszal mentünk Anacapri irányába, ez kb 2 km-re, magasabban fekvő település. Innen indul az első látnivalónk, a libegő. Hát nekem ez egy hatalmas élmény volt, ugyanis tériszonyom van, de ha már eljöttem ide, akkor erőt veszek magamon. És igen megérte, valami elképesztő látványban volt részünk. Az oda-vissza út fejenként €11 került, de lehet kérni csak oda utat. Maga a felvonó 300m-ről visz fel Capri legmagasabb pontjára, az 589m magas Monte Solaro-ra. Itt gyönyörű kilátás tárul elénk az egész tengerre, sajnos itt nem voltam a legjobb állapotban és nem sikerült sok képet készíteni. Emelett a hegytetőn van egy étterem és kávézó, ahol mi ittunk egy-egy Créma Fredda-t (az előző okok miatt erre nem emlékszem, hogy mennyi volt ? ). Itt eltöltöttünk kis időt majd visszaindultunk Anacapri-ra.

Itt a Villa San Michele felé vettük az irányt. Végig sétáltunk egy bevásárló utcán, igen itt is van Capri a túrizmusról szól. Na de a villáról, egy híres svád orvos/író otthona volt, itt élt a háború után és itt írta meg  San Michele regénye c. könyvét. Egyébként maga az épület Tiberius római császár villájának helyén épült. Belépőt kell fizetni, ami magába foglalja a múzeum és a kert kőrbe járását. Maga a múzeum annyira nem hozott lázba se engem se a barátnőmet, viszont a kert és a környezet nagyon inspiráló és gyönyörű. Igazából nem tudom rendesen átadni írásban milyen az élmény, remélhetőleg a galériában látható képekkel együtt át fog jönni, ha nem akkor mindenképpen el kell ide egyszer jutni!

Még el tudtunk volna tölteni itt több időt is, viszont mennünk kellett tovább, még ebédelnünk kellett és utána hajóval ki kellett menni a Grotta Azzura-hoz. Ill. még tervbe voltak véve a római romok is. Szóval magunk mögött hagytuk a villát és visszamentünk Capri városába.

Grotta Azura

Na itt lesz az egész út legfelháborítóbb része, de ezt majd kifejtem. Maga a Grotta Azura, vagyis a kék barlang a sziget oldalában lévő barlang hasadék, amit a tenger vájt ki a puha mészkőből. A különleges jelenség, ami miatt rengetegen látogatnak ide, az a azúrkék fény, ami a barlang bejáratán keresztül szűrődik be és festi meg a barlang alját, ami pazar látvány, de szerintem annyit amennyit kifizettünk érte nem ért meg. Na és itt jön a pici rage. Előszőr is, ki kell jutni a barlanghoz, ezt két módon tehetőd meg, van egy lépcső, ahol le lehet sétálni a sziklaoldalon és van, amit mi választottunk a hajó. Na már most a kikötőben ki volt írva, hogy hajóút a barlanghoz, rövid vagy hosszú út (a hosszú úton körbe visznek a sziget körül). Mi a rövid utat választottuk, mert gondoltuk az elég lesz itt fizettünk fejenként €35 -t. Fel is szálltunk a hajóra, ami 10 – 15 perc alatt ki is vitt minket a barlanghoz. Na itt jött még a fekete leves, mert itt még fizess ki €8 a kis csónak bérletre plusz €3 belépőt fejenként, ja ha még nem fizettél volna eleget adj borravalót a csónakosnak (mert különben be se visz) és ha kevés borravalót adsz akkor csak bevisz meg kihoz egyből. Szóval az egész barlangos mutatvány 5 perc volt ezért fizettünk kb €95, nem mondom, hogy nem szép meg nem kell védeni a környezetét a barlangnak, de láthatólag nem arra fordítják ezt a bevételt, hogy bármit is megóvjanak, plusz tele volt a barlang bejárata és legalább 30 percet vártunk a szabad csónakra, egyszóval ez az egész a túrisíták lehúzásáról szól. Sajnos ezt nagyon benéztük, ha ezzel a tudással mennénk akkor biztos csak a lépcsőt választjuk a kis csónakokkal. Ez után a kaland után beültünk egy hűvös helyre, mivel bő 45 percet töltöttünk a tengeren.

Éttermek, fogyasztás, boltok

Még nem esett szó az éttermekről a szigeten. Már a hajóból kiszállva, a kikötő mentén lehet látni az egymás mellett sorakozó éttermeket, ill. fent Capri városa és Anacapri városa is tele van éttermekkel. Mi 3 helyen fogyasztottunk, az egyik a hegyen lévő kávézőban,itt a Créma Fredda nagyon finom volt és nem fizettünk túl sokat érte olyan €5-t fejenként (ennél drágább az átlag). A másik, inkább egy helyi kis konyha volt, mivel nem ételre akartuk költeni a pénzünket, hanem az élményekre így akadtunk rá a Capri Pasta-ra. Itt elég nagy a választék, viszonylag olcsó (már Capri mércével mérve) és jó is, bár Olaszországban nehéz rossz éttermet találni. Szóval én egy pannini-t barátnőm meg sült tésztát evett, összesen €15 volt az ebéd és jól laktunk vele, itt nem tudtunk leülni, úgyhogy az ebédet az utcán fogyasztottuk el. Mint már írtam feljebb, a kék barlang után, betértünk egy part menti kávézó / étterembe, ez volt a Caffe Augusto. Itt ittunk 1-1 hideg limonádét és végre ki tudtuk próbálni az édes Cannolo, ami rendkívül finom volt, csokis tésztába egy mascarpone-s vaníliás töltelék volt betöltve, ez egy piciz drágább hely volt, mint amivel számoltunk.

A boltokról még nem esett szó, igazából nem nagyon vásároltunk csak néhány apróságot, mivel nagyon drága minden a szigeten. Amit érdemes itt venni, az a Limoncello és a különböző parfümök és illatszerek (de csak a helyi termékek). De a kerámiák és az órák (igen Capri híres az óra manufaktúrairól) elképesztően drágák. Plusz a kerámiák többségét nem tudod berakni a poggyászba, bár erre a megoldás, hogy minden boltra ki van írva „We ship around the world”, vagyis bárhova elpostázzák a vásárolt terméket (ezt akár itthon is átvehetnék az üzletek).

Összegzés, gondolatok

Egészében véve, nekem nagyon tetszett a sziget, a gyönyörű természeti képződmények a látnivalók. Ha tehetem biztos megyek vissza, mert maradt mit megnézni a szigetből. Viszont itt jön néhány gondolat, az biztos, hogy hatalmas a kontraszt Nápoly és Capri között. Előszőr is itt érezhetően sokkal több a turista, nem kevéssel, hanem sokkal. Így legközelebb biztos 1-2 napra bérelni fogunk itt legalább egy szobát és kora reggel, délután és este fogjuk meglátogatni a nevezetességeket. Másik gondolat a szigettel kapcsolatban, hogy itt érezhetően sokkal rugalmatlanabbak a helyiek, mondjuk valamilyen szinten érthető, mivel itt futószalagon kell kiszolgálni a turistákat, nem viccelek, ha azt mondom, több angolt, kínait és egyéb beszédet hallottunk a szigeten, mint olaszt. Talán emiatt van, hogy számomra annyira nem volt pozitív az élmény, szemben Nápollyal, ahol ennyire ez nem volt érezhető. Összegezve, maga a sziget gyönyörű megéri elmenni, viszont oda kell figyelni mit, hol és hogyan néz meg az ember.

Szokásomhoz híven, a következő rész jövőhéten várható, addig is itt van egy kis galéria válogatott képekből.

Folytatom az olaszországi kaland leírását. Az előző cikket ott hagytam abba, hogy otthagytuk Bergamo-t. A repülőút kb. 45 – 60 perc volt, körülbelül 23:00-kor szállt le a gép Nápolyban. Érdekes egy leszállás volt, mivel a reptér szinte a város közepén található, a gép ablakaiból tökéletesen kivehető volt a város látképe, kvázi a nagy toronyházak között szálltunk le. És nagyjából 20 perc alatt már a reptéri transzfer-en is voltunk.

Szállás

A szállásunk Licolában a La Pinéde szállodában volt 40 percre Nápolytól, közel a Licola strandhoz (ez egy nagyon hosszú és homokos partszakasz). Nem béreltünk autót, nem kalkuláltunk vele az út elején, mivel mindenhol azt olvastuk, hogy a tömegközlekedéssel minden elérhető. Ez így is van, de van egy hatalmas DE a történetben. A szállás maga egy olyan helyen van, ami láthatóan megéllt jobb időket is, az út mentén bezárt hotelek és éttermek sorakoznak. Úgy tudtunk csak bejutni a városba, hogy felszállunk egy távolsági buszra megyünk vele 3 megállót és leszállunk a vonat állomáson, ahonnét 20 perc alatt bent is vagyunk Nápoly szívében. Na már most itt jelentkezett egy apróbb probléma, a busz maga nem jött a menetrendnek megfelelően (ezt a Moovit alkalmazásban tudtam követni). Ha meg jött a busz, akkor meg nem fért fel rá senki, így számunkra maradt egy olyan opció, amit a szállásadónk ajánlott, hogy ők kivisznek az állomásra meg jönnek is értünk (itt leszögezném, hogy kétszer megjártuk gyalog az állomást, nem lehetetlen viszont +35 és 45 fokban nem ajánlom senkinek se). Viszont a vonat pontosan közlekedett és még olcsó is volt €2,20 volt egy útra, tiszta és klímatizált volt.

Visszatérve a szállásunkhoz. Egy nagyon helyes egy szintes kvázi motelben szálltunk meg. A személyzet nagyon kedves és segítőkész volt végig. A hotel tulajdonosa intézte a reptéri transzfert, ez utanként €50 volt (taxival kb €60 – €80 lett volna utanként). Itt azért megjegyzem, legközelebb fogunk bérelni autót, bele fogjuk kalkulálni, nem azért mert drága volt így, egyszerűen csak könnyebb ha nem kell másra várni.

Nápoly

Összesen 8 napot töltöttünk Olaszországban, ebből 2 és fél napot Nápolyban. Ezalatt az idő alatt sikerült minél több helyre eljutni. Mint írtam vonattal mentünk be. A vonat a Montesanto vonatállomásra érkezett meg, innen indult fel a hegyre a Funiculare (sikló) és innen pár perc séta a Via Toledo és az Umberto Galeria ill. a kikötő. Azért írtam, hogy pár perc séta, mert mi inkább mindenhova gyalog mentünk, a városon belül már jó a tömegközlekedés (van 4 metro vonal is), de így sikerült átélnünk a dél-olasz életérzést.

Nápoly maga egy nyüsgő dél-olasz metropolisz, a városban majdnem 1 millio ember él, viszont az agglomerációval (mivel nemrég átalakította az olasz kormány a közigazgatási területeket és létrehozta a Metropolitan city közigazgatási egységet) együtt már több mint 3 millió a lakosság száma. Hogy mit érdemes megnézni és kipróbálni? Az éttermeket, a piacot (ezt érdemes korán felkeresni, nagy szerencsénkre az állomástól sétálva ezt nem tévesztettük el), a Szt. Elmo erődöt, a Tojás erőd, az Umberto galériát, a főteret és a kikötőt.

Éttermek

Az éttermek kiválasztásában nem nagyon lehet tévedni. Mind egytől egyig friss alapanyagokból dolgozik és a végeredmény az valami isteni. Azt tudni kell Nápolyról, hogy a világ pizza fővárosa, így az éttermek nagy része az pizzeria. Mi az indulás előtt felírtunk pár helyet, ill. megjelöltük TripAdvisor-on, hogy majd ide elmegyünk. Viszont nagyon nagyon nagyon fontos, mielött a kinézett étterembe elindulnál nézd meg Google Térképekben, hogy éppen mennyire telített az étterem. Járhatsz úgy ahogy mi is, hogy a kinézett étterem előtt 1,5km-es sor kígyózik.

Amit mi ki is próbáltunk az a Trianon da Ciro, itt ettünk két Margharita pizzát, mindkettőt bivaly mozzarellával kértük. Amit kaptunk az meglepett minket, ugyanis itt a standard pizza méret az a 40 – 45 cm-es pizza. Maga a pizza isteni volt, én még nem ettem ilyen finomat, friss paradicsommal és friss bazsalikommal készítették el. Ittunk mellé 1-1 ásványvizet, tudni érdemes, hogy vízet szolgálnak fel ingyen az éttermekben, külön meg szokták kérdezni hogy Aqua vagy Aqua minerale, ez az üveges ásványvíz. Itt összesen a két pizzáért és a két vízért fizettünk ha jól emlékeszem €40 vagy €60.

Másik étterem, ahova másnap ültünk be az a Pizzaioli Veraci. Ez egy kisebb étterem, közel az Umberto galériához, a via Toledo-ról nyíló kis utcában. Itt én szintén egy Margharita pizzát rendeltem, barátnőm meg egy Gnocchi-t rendelt magának paradicsom mártással. Ezek mellé még elfogyasztottunk 1-1 remek helyi Peroni sört. Itt a kiszolgálóknak egy hatalmas csillagos ötös jár, a pincér az utcáról kísért fel az asztalig és végig úgy éreztük mintha különleges személyek lennénk (bár az olaszokról ez elmondható, hogy nagyon jó házigazdák). Itt körülbelül €25 – €45 fizettünk.

Külön megemlíteném még, hogy itt a szervízdíj nincs rászámolva a számlára, így külön kell mindenhol borravalót adni. És hozzáteszem Olaszországban ha nem ad az ember, az nagy tiszteletlenségnek számít.

Látnivalók

Mint írtam, mi 2 napot töltöttünk el Nápolyban sétálva, ez idő alatt sikerült bejárnunk a város nagy részét (legalábbis szerintem). Első nap a kikőtőbe mentünk, megnézni a hajó menetrendet és azért, hogy eljussunk a Tojás várba (Castel dell’Ovo). Maga a vár a Beverello mólótól kb. 20 – 30 perc sétára található. Végig a tengerpart mellett a szálloda sor mellett. Séta közben elhaladtunk még a Nápolyi királyi palota mellett, ide nem jutottunk be végül, csak kívülről csodáltuk meg az épületet. Visszatérve a tojás várhoz, a vár maga egy föld nyúlvány végén található, magas várfallal rendelkezik. Tervezésést tekintve csillag erőd. Nagy meglepetésünkre, ingyenesen látogatható az egész vár. A kastély tetejéről pazar kilátás nyílik az öbölre és a városra is.

Innen tovább vezetett az utunk a Piazza del Plebiscito felé. Ez egy nagy tér, egyik oldalról a Királyi palota (most könyvtár) másik oldalról a San Francesco di Paola bazilika határolja. Sajnos a Bazilikába nem tudtunk bemenni, mivel épp esküvő volt benne és elég gyorsan kitessékelt minket egy bácsi. Innen még sétáltunk pár utcában és amint már írtam megkóstoltuk az igazi nápolyi pizzát.

Második nap, Montesanto állomásról indult a sikló, ami felvitt minket a Sant’Elmo Erődhöz. Nagyjából 10 perces út elején láttuk a város az út második felében azonban már a hegy belsejében ment a felvonó (a jegy a felvonóra kb €2,20 volt egy útra). Ez a vár a közelmúltig még katonai támaszpontként üzemelt, néhol még lehet látni a nyomát a modern védelmi eszközök helyének. Itt már kellett belépőt fizetni, nem volt olcsó, sajnos azonban már nem emlékszem mennyit fizettünk (ha nagyon tippelnem kéne fejenként volt €10). Viszont a vár tetejéről a látvány bámulatos, nem csak az öböl látképe de a mögötte elterülő város is fenséges látványt nyújt.

A várból vissza mentünk a Montesanto állomásra, majd végig sétáltunk a Toledo utcán (kvázi a helyi Váci utca) és elmentünk megnéztük az Umberto galériát. A neve kicsit becsapós, itt nem képeket mutatnak be, gyakorlatilag ez egy nagy fedett udvar, olyan mint nálunk a Párizsi udvar volt. Gyönyörű márvány padlóval és hatalmas üveg kupolával. 

A séták során természetesen még érintettünk sok érdekes és szép kicsi templomot, nagy részük zárva volt. Ezen kívül Nápoly leganogybb látványossága a szük sikátoros felépítés a házak és maga az egész dél-olasz életérzés. Sajnos csak két napot tudtunk eltölteni a városban, mivel még meg szerettük volna nézni Capri szigetét is és nem lenne nyaralás a nyaralás, ha nem töltöttünk volna időt egy gyönyörű tengerparton. 

A cikk jövőhéten folytatódik Capri-val az álmok szigetével. Addig is feltöltöttem pár képet ebbe a galériába Nápolyról.

“Nápolyt látni és meghalni” tartja a mondás és milyen igaz, Nápolyt egyszer mindenkinek látnia kell fel kell kerülnie a bakancslistára. Nekem is egy régi vágyam volt, hogy eljussak Olaszországba. Szerencsére ezen a nyáron sikerült is jó áron szállást és repülőjegyet vásárolni. Bár én többet nem szeretnék Ryanair-el repülni, egy katasztrófa az a társaság, de ez majd lehet meg fog jelenni egy podcast adás keretében.

Szóval Campania tartomány Olaszország egyik déli tartománya. Adminisztrációs központja Nápoly, az egyik legsűrűbben lakott város egész Olaszországban. Egyben ez a tartomány az egyik legszegényebb Olasz tartományok közé tartozik. A lakosság nagy része mezőgazdaságból és a turizmusból él (igen tudom, hogy a turizmus elég húzó ágazat, viszont Dél-Olaszországnak vannak problémái amit a mai napig nem sikerül megoldani). Itt található az egyik leghosszabb tengerpart szakasza az országnak, itt található a festői Capri szigete, itt található a Vezúv és Pompei eltemetett városa és a Sorrentoi öböl is.

Visszatérve a térség gazdaságára, fenntebb írtam, hogy az egyik húzó ágazat a mezőgazdaság. Annyira így van, hogy Olaszországi mogyoró termelés 50% a régióból érkezik ill. a paradicsom termelés igen jelentős része is. Itt található meg a térség egyik legforgalmasabb kereskedelmi kikötője is, ez Nápolyban található.

Közlekedés szempontjából a térség igen fejlett út és vasút hálózattal rendelkezik. Így busszal, autóval vagy vonattal igen gyorsan el lehet jutni A pontból a B-be, kivéve ha az autó úton kialakul egy torlódás vagy a régióban bekövetkezik egy áram kimaradás.

Na de vágjunk is bele az élményekbe, nem szeretném húzni az időt a száraz tényekkel. Az odaút, mi úgy mentünk, hogy Budapest – Bergamo, Bergamo – Nápoly, így volt időnk még megnézni Bergamo városát és belekóstolni egy kicsit Észak-Olaszországba. Pár órát töltöttünk el de az első hatalmas pozitív élmény, hogy a reptérről a belvárosba €1,20 -ért jutottunk el. A város maga ötvözete a modern városnak és a középkori zeg-zugos városnak. A középkori városrész az a Bergamo-hegy tetején terül el, a hegy lábánál már a modern várost láthatjuk (szerencsére a busz átvitt minket az új városon is). A rövid túra után a busz visszavitt minket a reptérre, ahol átrepültünk Nápolyba.

A cikk jövőhéten folytatódik a Nápolyi élményekről, addig is pár képet feltöltöttem Bergamo-ról.

Kis katalán életérzés Budapesten. Talán így lehetne jellemezni legjobban a Vicky Barcelona-t. Nagyon pörgős, fiatalos hely, tele vidám emberekkel. Fel kell készülni a tömegre előre, viszont remekül beosztották a rendelkezésükre álló teret, jól el lehet férni. Mi a “sátorban” kaptunk asztalt, azt hittük fázni fogunk, de szerencsére fűtött volt és nem úgy éreztük, hogy egy sátorban ülnénk.

Megközelítés, mi a Deák tér felől mentünk keresztül a Madách Imre téren, innen pont a Gozsdu udvar közepére kerül az ember, ahonnét jobbra kell fordulni és néhány méter séta után elér az étterembe. Volt foglalásunk, így könnyedén jutottunk asztalhoz (FONTOS: foglalj előre asztalt ha vacsorázni is szeretnél!). Az asztalnál megkaptuk az étlapot és az itallapot.

Előszőr beszéljünk az itallapról, többféle koktél közül lehet választani, mondhatjuk, hogy standard a koktélok árazása nem ért minket meglepetés. Külön van borlap különféle spanyol és katalán borokból, a borok ára 600Ft és 2000Ft között mozognak per pohár, drága de megéri! Mi egy száraz fehér bort ittunk ami valahol fél uton volt, nekem nagyon ízlett. Ezen kívül van még egy rövid ital – sör – üdítő lap, ezt nem nagyon néztük meg, nem emiatt mentünk igazából, minket a borok és az ételek érdekeltek.

Az étlap, szép nagy laminált papírlap, tele jobbnál jobb ételekkel. Nagy a választák az árak, szerintem nincsenek elszállva, egy ribeye steak 3000Ft volt. Én egy spanyol felvágott válogatást ettem kenyérrel és két féle szósszal utána egy tortilla-t (spanyol omlett burgonyával és hagymával), barátnőm egy salátát és hozzá sült burgonyát csípős szósszal. Minden frissen készül nagyon hozzáértő szakács kezéből és viszonylag gyorsan is szervírozzák az ételeket.

A felszolgálás kiváló, öt csillagos, a felszolgálók nagyon udvariasak, kedvesek és segítőkészek. Külön plusz pont az üzemeltetőknek, hogy a borokat spanyol pincérek hozzák ki, meg is lepődtünk.

Összességében nagyon jó hely, remek ételekkel és elő spanyol zenével. Fel kell készülni, hogy két főre 15000Ft – 20000Ft-ot otthagy az ember, főleg ha italt is fogyaszt. De szerintem megéri. Mi nagyon jól éreztük magunkat egy bő másfél órát töltöttünk a helyen. Így merem bátran ajánlani mindenkinek, hogy próbálja ki a Vicky Barcelona Tapas bárt!