Nóri régóta szerette volna kipróbálni az Unicorn Bistro-t. Egyszer tettünk már egy próbát, ám akkor nem igazolták vissza foglalásunkat. A születésnapjára azonban sikerült eljutunk ide. Nézzük miket is tapasztaltunk.

Asztalfoglalás

Lehetséges online asztalt foglalni, de ez lényegében csak egy email form kitöltését jelenti, visszaigazolás-t látszólag manuálisan végeznek, és csak a foglalás sikerességéről küldenek emailt. Szóval, ha a kívánt időpont előtt kb. 3 órával sem érkezik visszaigazolás a foglalás sikerességéről, akkor van egy rossz hírem, másik éttermet kell keresned. Amennyiben sikeres a foglalás, a visszaigazoló emailben olvashatjuk, hogy maximum 10 perc késés megengedett, és 90 perccel számolnak minden egyes foglalásra. Tisztában vagyok azzal, hogy bizonyos színvonal felett ezen dolgok elfogadottak, netán bevett szokások, viszont számomra ez a hely nem ütötte meg ezt a mércét, de ne rohanjunk ennyire előre.

A hely

A padló ragadt. Egyes székeket úgy helyeznek el az asztalok mellett, hogy azok megnehezítsék a közlekedést. A hűtő melletti asztalnál található lambériáról mállott a festék. Amin ültem szék, annak háttámlájából majdnem kiesett a csavar, igaz megtartott. A wc-ben található retesz mellyel jelezni lehetett volna, hogy foglalt, nem működött.

Személyzet

Alapvetően minden rendben volt velük. Viszont az egyikőjük küzdött a telefon kezelésével. Ez azért fontos, mert mint mára már sok helyen, itt is egy mobil applikáción keresztül veszik fel a rendelést. Azt nem tudtam eldönteni, hogy az igencsak hosszú műkörme, okozhatta ezt vagy más probléma volt, de eléggé feltűnően tette mindezt. Már csak a képernyő feloldása gondot okozott. Remélem a konyhán azért nem ilyen körmökkel dolgoznak. Ezt leszámítva tényleg semmilyen kivetni valóm nem volt velük kapcsolatban.

Ételek, italok

Én egy „Jack ANGRYCORN Burger” Menü-t választottam, mellé Bodza-Levendula limonádét, desszertnek pedig Nutellás Banános „Unicorn Pancake”-et. A burger-el megvoltam elégedve, a hús valóban médiumra volt sütve, a szósz kellően pikáns volt, a zsemle nem volt eláztatva, bár picit megpiríthatták volna a belső felét, az uborka kellően, de nem túlzóan savanykás.

Az evőeszközök már más kérdés. Igen tudom, „hamburger-t kézzel eszünk”. Nos vannak azok a méretek, és annyi összetevőt és szószt tartalmazók, amelyeket (és egy kocsmában is, nemhogy egy ilyen helyen) szeretek késsel villával enni. Itt sem kellett ezeket külön kérni, hozták a felszolgált étel mellé. Viszont, a villa hegye kissé tompa volt, bár még nem annyira, hogy használhatatlan legyen, a kés viszont teljesen funkcióját vesztette. Értem én, hogy a hely dizájnjához csak ilyen szettet találtak, azonban egy médiumra sütött marhapogácsához az a kés, amelyeket általában megtalálunk az evőeszköz készletekben, teljesen haszontalan, egy steak késnek jobban örültem volna.

Az étlapjuk elején felhívják a figyelmet arra, hogy mennyire környezettudatosak, pld a rendeléseket lebomló cukornád tányérokon szolgálják fel, valamint tálcabetétet használnak (ugyanis a hamburgerek tálcán érkeznek), így csak az evőeszközök és poharak esetében van szükség ipari mosogatásra. Nos, eleve ahogy kihozzák a hamburgert, már szószos a tálca belső fele, így azt mindenképp el kell mosni. Merem remélni, hogy ez ettől függetlenül is megtörténik, igaz az étlapon csak az ipari mosogatásra tértek ki. A cukornád tányér nekem nem jött be, tudom nem ez a cél, ettől még ez a véleményem. Eleve kevésbé merev, mint egy hagyományos porcelán tényér, Esztétikailag is hagy kivetni valót, ettől függetlenül funkcióját ellátta.

A hambureg menühöz felszolgált coleslaw saláta jó volt. A hasábnak írt köret az krumpli karika volt, és túlsütve, villára pld nagy részét rá sem lehetett szúrni, de probléma inkább azzal volt, hogy vesztett ízéből. Limonádéból én nagyot kértem, ami itt 1L-t jelent. Én inkább mondanám kisebb vázának azt, amiben kaptam, de ez inkább csak fura volt számomra. Az íze rendben volt, bár számomra kissé édes, és szirupos volt, nagy gond azonban nem volt vele. A palacsinta rendben volt.

Az asztalnál volt, aki egy „Szivárvány szeletet” rendelt desszertnek. Azt egy kis műanyag vágólapon szervírozták, evőeszköznek pedig egy kiskanalat adtak mellé. Ha a vágólapot betudjuk modern dizájnelemnek, a kiskanalat akkor sem tudom hová tenni desszertes villa helyett. Gondolom itt is az lehetett, hogy ez volt a készlethez. Volt, aki főételnek „uni’cordon blue”-t rendelt, elvileg színes hasábbal, de köretnek ő is korongokat kapott. Valamint szintén akadályokba ütközött a már említett kés miatt.

Árak

A tapasztaltak alapján talán enyhén drága, de alapvetően hozza azt az ár kategóriát amire az ilyen helyek esetén számítani lehet.

Összegzés

Bár nem így tűnhet, de alapvetően megvoltam elégedve, a személyzet kedves, az ételek jók és kellően kiadósak, és ami a legfontosabb (bár ez mindig múlik az asztaltársaságon is), egy kellemes vacsorát töltöttünk itt el. Ajánlani mindenképp ajánlom, egy próbát megér, főleg, ha van a társaságban 1-2 olyan ember, aki rajong a rózsaszín, unikornisos világért.

Ha további éttermekben tett látogatásunk érdekel, keresd fel az Étel rovatunkat.

A Barbie című óriási hírveréssel beharangozott film, július 19-én debütált a holland mozikban (Magyarországon július 20-án) és jómagam is kíváncsi voltam mit alkothatott a Warner Bros. 

Cselekményleírást tartalmazhat a cikk közepétől! 

A Warner Bros számomra a piac minden idők legigényesebb filmjeit jelentette (Harry Potter, Gyűrűk ura stb.), akik többet tudtak alkotni az egyszer-megnézős-futószalagon-gyártott filmeknél. Így hát ténylegesen nagy reményeket fűztem a mozilátogatáshoz, amitől igencsak távolmaradtam a Netflix és Disney+ térhódítása óta (tehát a 2019-es Oroszlánkirály film óta), de bevallom fogalmam nem volt mire számítsak a szekrény aljáról előtúrt rózsaszín ruhákba öltözött nézőközönségen kívül. Ténylegesen nem tudtam elképzelni mégis miről szólhat a film, így hát két nappal az egyik esti vetítés előtt lefoglaltam a jegyemet egy holland város városszéli mozijába az utolsó sor közepére, gondolván, rosszul nem szórakozhatok. 

Hát ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna. (Még olvashatod, nem jön cselekményleírás). 

Moziélményként hozzá kell tegyem, hogy itt Hollandiában pont annak a totális ellentétje valósul meg LMBTQ téren, mint odahaza. Amíg odahaza fóliázzák a témába vágó könyveket, addig itt a képedbe tolják a film előtti reklámban a Meki (McDonalds) új lokális reklámját, amiben két lány csókolózik. Nekem amúgy ezzel az égegyadta világon semmi bajom nem lenne, ha nem ez folyna a csapból is. Engem kifejezetten zavarnak a nyilvánosan cuppogó párok (teljesen hidegen hagy a cuppogók neme), de az életemnek egy olyan órája sincs (talán kivéve amikor alszom), amikor valamilyen formában nem tolják a képembe valamilyen formában ezt a jellegű propagandát, mert itt ténylegesen most már minden csak erről szól. Szerintem ezek az élet totálisan normális dolgai és ténylegesen az kezd idegesítővé válni, hogy egy órám sem telik el, hogy valami ilyesmi jellegűt ne lássak, halljak, olvassak, tapasztaljak stb. Egyébként a Meki reklámjától csak még jobban rájöttem, hogy e moziban árult nachosnak semmi köze sincs az otthoni isteni finom Cinema City-s nachoshoz és ebben a moziban sajnos megtöltős-igazi-mozis-üdítő sem volt. Tehát a moziélményem már az elején sérült.  

A reklámokban is csalódnom kellett, hiszen régen jobbnál jobb filmeket reklámoztak a film előtti negyedórában, jelenleg kizárólag vásárláshoz kapcsolódó reklámokat vetítettek. Mire a film végre valahára elkezdődött, a nachosomnak a felénél jártam és bevallom az egyetlen, amit vártam az Aqua Barbie Girl című száma sem csendült fel. 

Cselekményleírás jöhet! 

A film alapvetően egy számomra kicsit érdekesen kezdődik – hiszen évtizedekkel ezelőtti kislányokat mutat be valahol a puszta közepén, akik unalmas babákkal játszottak, kiemelve, hogy minden kislány akkor anyaszerepben érezhette magát – s már akkor kezdődött a túltolt feminizmus, hiszen arra helyeződött a hangsúly, hogy a lányok csak anyák lehettek akkoriban a babáikkal játszva. Na ekkor levágtam miről fog szólni az egész film, de még reménykedtem az ellenkezőjében. 

Majd felvillant az igazi rózsaszín plasztik Barbieland és Barbie (igen, gondolkodj jól, ismerheted ezt a színésznőt, na de honnan is? Bingó, Ő volt a Wall Street farkasának felesége a filmben). Egy erőltetett dal közben bemutatja a tökéletes Barbie életét, a Barbie szomszédjait, megjelenik egyszer Ken is és a film első fél órája arról szólt, hogy a Barbie-k, akik a női nem megtestesítői, bármik lehetnek az életben: pilóták, ügyvédek, orvosok, sőt a fekete Barbie is lehet elnök. Nagyon szép, ha egy filmnek van mondandója, sőt én abszolúte a női egyenjogúság elvét vallom, követem, terjesztem, de ez a film szerintem kicsit sok volt. Na de még hol van a vége… 

A film sztorija egyébként az eszmék terjesztésén túl az, hogy eltűnjön a tökéletes Barbie imázsa bemutatván azt, hogy Barbie egy esti mulatozás után – mikor is az elmúlás gondolata eszébe jutott-  “lapos talppal” ébred fel (hiszen eddig mindig magassarkúban járt, úgy állt a lábfeje is). Ekkor összeomlik és elmegy megkeresni a “Fura Barbie-t”, aki szembesíti a valósággal: fel kell kutatnia azt, aki vele játszott/hozzá kötődik és aki valamiért a múlandóság gondolatával játszott, hiszen ez okozta azt, hogy Barbie a tökéletes, minden gondtól mentes életét elveszítette. Elindul a való világba Kennel és mindenféle galibába kavarodva eltöltenek egy kis időt a valóságban, ahol Ken teljesen megváltozik és visszamegy Barbieland-be (magára hagyva Barbie-t), amit átalakít Kenland-dé. Közben a Barbie gyártója, a Mattel tudomására jut, hogy a játékok kijutottak a játékvilágból és küldetésüknek tekintik, hogy visszacsomagolják őket a dobozukba (így visszajuttatva őket Barbieland-be), de Barbie ez elől elmenekül. Menekvés közben találkozik egy idős hölggyel, akiről kiderül, hogy Ruth Handler, a Barbie baba megálmodója. 

A sztori itt még a felénél sem tart, de ekkor már úgy éreztem, ez a történet eléggé erőltetett és gagyi – nem tudok rá diplomatikusabb szót kitalálni. Barbie megtalálja a már felnőtt személyt, akihez “kötődik” és aki múlandósággal játszó gondolata elindította az egész kalamajkát Barbie életében. Együtt visszamennek Barbieland-be, ami közben Kenland-dé változott és a többi Barbie (minden lány Barbie) teljes mértékben a Ken-ek (minden fiú Ken) befolyása alá került. A Barbie-k szolgálják a Ken babákat, elvesztették azt, amiben hittek: a függetlenségüket, az önállóságukat. Hosszas folyamat (óráknak tűnő cselekmények sorozata) után a Barbie-k persze visszanyerik önállóságukat. Megegyeznek a Ken-ekkel, hogy egyik sem alárendeltje a másiknak. Fokozva a függetlenséget Barbie elutasítja Ken-t, mondván ő önálló, független, boldog nő.  

A rendezés, a díszlet, a ruhák egyébként nagyon igényesek, tényleg igazi színes, vidám, minden kislány gyermekkori Barbie babáját és annak díszleteit juttatja eszünkbe. A sztori jól kezdődött, szerintem többet is ki lehetett volna hozni belőle. Egyszer megéri megnézni, de készülj fel, mert nem rövid film. Az is pozitív, hogy az évtizedeken át támadott tökéletes nő Barbie imázsát próbálják megdönteni, ezt mi más is prezentálhatná jobban, minthogy Barbie a film végén Birkenstock lapos papucsba bújik és feladja a tökéletes és gondtalan életét. A film egyenjogúság eszméjének terjesztése egyébként példaértékű, de mint említettem, szerintem kicsit túlzásba estek vele, de ez szerény véleményem. 

Összességében 10-ből 6-ra értékelném a filmet. 

Kiemelt kép: https://www.themoviedb.org/movie/346698-barbie/

Vigyázat, cselekményleírást tartalmazhat! 

“Előfordul, hogy egy lánybúcsú rosszul sikerül. Halálosan rosszul…” – idézet a könyv borítójáról 

Ruth Warne Sötét erdő közepén című könyvét egy internetes könyvcsoportban láttam először. Újabban szokásommá vált a csoportban az eladó könyveket böngészni s listára írni, ha valami megtetszik. Így kaptam meg karácsonyra a Sötét erdő közepén című könyvet, mely elolvasását épp a napokban fejeztem be. 

A könyv egyébként árban középkategóriás, 2990 Forintért szerezhető be újonnan, a GABO könyvkiadó gondozásában jelent meg. Számomra a könyv kötése elég furcsa, alig tudtam nyitva tartani olvasás közben, de az izgalmas sztori ezért kárpótolt.  

Maga a történet rendkívül lebilincselő, körülbelül három-négy este alatt elolvastam. Nagyon szeretek olvasni, de ezer éve nem kötött le annyira egy sztori sem, hogy éjszakába nyúlóan olvassam, mint a Sötét erdő közepén-t. Az is különlegessége, hogy bennem (főleg este olvasva a sötét szobában kislámpa fényénél), egy ponton eléggé félelmet keltett, ami szintén nagyon régen esett meg velem. 

A cselekmény hamar izgalmassá válik, bár a vége felé kezd az egyébként remekül induló sztori átesni egy kicsit a ló túloldalára.  

Néhány kritika fogalmazódott meg bennem: simán kikerülhető lett volna ez a néhány realitástól igen távol álló dolog, némi “életkor módosítással”. Mondom is, ezt hogy értem. Ami végig rettentően irritált, hogy ez a könyv is azok közé tartozik, amit, ha valaki elolvas, hajlamos lúzernek érezni magát, hiszen a könyv képes azt a benyomást kelteni, amit az amerikai filmek, sorozatok legjava: huszonhat évesen mindenki jólmenő, jólkereső, saját házzal, befutott karrierrel, éppen világraszóló lakodalomra készülve. Mivel jól tudom, hogy a valóság igen ritkán működik így, ezért nem vágott földhöz, inkább rendkívüli módon bosszantott, hogy egy jó könyvet ennyire el lehet szúrni ilyen bakikkal… Ha mindez mondjuk a harmincas éveikben történik, már rögtön hihetőbb lett volna.  

Példának okáért: a főhősnő huszonkét évesen adta ki élete első könyvét és hellyel közzel simán megél huszonhat évesen Londonból könyvei kiadásából. Azért lássuk be, főleg jelen korunkban ennek az esélye igencsak csekély. Továbbá a további főszereplők, akik kivétel nélkül jólmenő, jólkereső, jólélő, karrierjüket befutott emberek, de egyikük sem érte el még a harmincat! Ezt kár is kommentálni.  

Az egész sztori alapja egyébként, hogy a főhőslány tíz éve nem tudja kiheverni tinédzserkori szerelmét, akivel egyébként, ha jól számoltam mindössze pár hónapot járt… Igen, kiemeli: valóban ez nonszensznek tűnhet a legtöbb ember számára, bár tudom, nem szabad egy kalap alá venni az embereket. Ahány ember, annyiféle érzelmi világ, de számomra annyira bugyuta volt, hogy valaki huszonhat évesen (állítólag befutott könyvíróként) egy pár hónapos kapcsolatot gyászol tizenöt éves korából. Sajnos ezek a “bakik” elég sokat húztak a szememben a könyv értékelésén, hiszen egy huszárvágással komolyabbá válhatott volna a történet, ha a szereplők egy kicsit “felnőttebbek” és ez a “nagy szerelem” egy komolyabb életszakaszban talál rá s mondjuk pár év kapcsolat elgyászolása áll a háttérben.  

A főszereplő lány karaktere is eléggé furcsa, a látszólag totálisan introvertált, aki a lakásából sem szívesen lép ki és anno egy napról a másra tizenévesen egy pár hónapos kapcsolat szakítása után maga mögött hagyott csapot-papot, a lánybúcsún simán felszippant egy csík kokaint… Forogtam én is egyetemi körökben éveken keresztül, s kedvenc elfoglaltságaim közé tartozott a csoporttársaim viselkedésének, hajlamainak megfigyelése. S amit levontam belőle: ilyen nebáncsvirág, száz százalékban a világ elől elbujdokló lánykák, a tipikus “jó lányok”, akik egy pár hónapos tizenéves szerelem miatt végigdepizik a húszas éveiket – az ilyen lányok nem szippantanak csak úgy holmi kokainokat lánybúcsúkon (látszólag gyakorlott mozdulatokkal), amiről alig várják, hogy egyébként hazamenjenek. 

Nem állítom, hogy nem létezik ilyen személyiség, de a könyvben – egy egyébként leleményes sztorit felépítve, az olvasót folyamatos olvasásra kényszerítő cselekménysorozathoz képest, ez a fent említett néhány “baki” szerintem sokat ront a könyv értékelésén. 

Egyébként ajánlom a könyvet, rengeteg krimit olvasok és a Sötét erdő közepén-t meglepően jó könyvnek tartom. 

Moly.hu értékelés: 81% (238 szavazat) Sötét erdő közepén · Ruth Ware · Könyv · Moly 

Saját értékelésem: 5/4  

Borítókép forrása: https://www.pexels.com/hu-hu/foto/termeszet-erdo-fak-sziluett-23547/

A Zoo2 Animal Park egy egész színvonalas kialakítású, kedves, szórakoztató számítógépes (telefonon is használható) játék, melynek célja, hogy különböző feladatok teljesítésével az állatkert benépesítődjön, látogatókat vonzzon, az állatok szaporodjanak, a terület és bevétel egyre növekedjen. Nem nevezném teljes mértékben gyermetegnek, hiszen több, mint egy képernyőt nyomogatós időtöltés, de sajnos hátulütője, hogy lehetetlen folyamatosan egybefüggően kikapcsolódni, hiszen minden folyamathoz az állatkertben pénzre van szükség (játékbeli pénzről beszélünk ez esetben), ami gyűjtésének folyamata nem felgyorsítható, s felettébb időigényes.

Elöljáróban meg kell jegyezzem, hogy én kizárólag számítógépen / Steamen keresztül játszom, a telefonos verzióval kapcsolatban minimális tapasztalatom van.

A történet kezdetén levél érkezik a nagypapától, aki sajnálattal közli Terka nagynéni eltávozását, s szomorúan kéri (valószínűleg az unokát ?), hogy a Terka néni által hátrahagyott állatsimogató üzemeltetésében segítsen be, hiszen valakinek foglalkoznia kell az állatokkal, egyedül nem győzi…. Az állatsimogatóra tehát az első körben eléggé rendezetlen körülmények között találunk rá, mindössze egy ló, egy kecske és egy nyúl található az üresen tátongó karámokban.  Az első három körön gyorsan végig lehet haladni, utána következik az igazi (türelmeseknek való) játék.

A feladatok elvégeztével (etetés, karám kitakarítása, játék az állatokkal) csillagok szerezhetők, mely csillagok (tapasztalatpontok) gyűjtögetésevel pályát ugorhatunk. Minden szintugrás valamilyen ajándékot jelent (ajándék állat, karámbeli eszköz, pénz, tapasztalatpont) és újabb és újabb állatokhoz, épületekhez, díszekhez férhetünk ezáltal hozzá. Minnél több állattal, karámmal, karámdísszel, növénnyel rendezzük be a parkot, annál több látogató érkezik. Ebből egyértelműen következik, hogy minél több a látogató, annál több a beszedett belépő díj, elköltött pénz az italos, jégkrémes, édességes standokon, ajándékboltokban, egyre jobban és színvonalasabban fejleszthető a park.

A játék különböző feladatokat is magába foglal, melyek teljesítésével extra tapasztalatponthoz jutunk, némi pénzhez, esetenként kisebb- ritkán nagyobb mennyiségű gyémánthoz, különleges állatfajokhoz, ritkaságszámba menő díszekhez. Eleinte a feladatok könnyebbek (helyezz ki állatokat, szülessenek utódok), de a pályák előrehaladtával egyre nehezednek. Extra célkitűzéseket is rejt a játék magában, ami a “minél több” elvre épül: minél több megszakítás nélküli napot játszol, annál több pénzt és tapasztalatpontot kapsz, vagy minél több füves/szavannás/ erdős stb. karámot állítassz fel, annál több pénzt és tapasztalatpontot kapsz és így tovább.

Az állatkertes játék eleinte ténylegesen jól halad előre, természetesen minél többször etetsz, takarítasz, játszol az állatokkal, szeded be a bódék és bejárat kasszájából a pénzt, annál gyorsabban haladsz előre: újabb és újabb állatokat, ólakat, díszeket vásárolhatsz, teljesítheted a feladatokat. Ezáltal egyre több a látogató, egyre több a bevétel. Sajnos egy idő után viszont minden gyémántba kerül és lényegében lassan elmúlik a játék varázsa s a motiváció. A gyémántbeli árak rendkívül aránytalanul vannak megszabva – s ne felejtsük el, hogy ez a játék elsődlegesen gyerekeknek készült.

Míg egy igazán igényes játék megvásárlása a Steamen kb. 40-50 euróba kerül, ami egyszeri befektetés (hiszen a Steam-en keresztül örökös a hozzáférés), addig a Zoo 2 ugyan ingyen letölthető és játszható, de egy-egy elvétett “gyémántvásárlás” ami a játékot előregördíti végső soron sokkal többe kerül, mint egy bármiféle más fizetős játék megvásárlása, amivel mindenféle funkcióhoz hozzáférünk és a későbbiekben esetlegesen csak a kiegészítő, újonnan megjelent részeket szükséges beszerezni.

Példának okáért: egy kígyó a Zoo 2- ben 100 gyémántba kerül. Szintugráskor átlagosan 1-2 gyémánt jár, ritkább esetekben nagyobb összeg. Szaporításhoz már két darab állatra van szükség ugyanabból a fajból, valamint az óluk fejlesztése is további gyémántokba kerül (ólfejlesztés nélkül nem kezdhető meg a szaporítás). Egyre több állat kerül gyémántba, valamint a területek vásárlása, ezáltal a terjeszkedés is véges, hiszen a játék “trükkösen” úgy van kitalálva, hogy egybefüggő területeket egy idő után ne is tudjunk a játékbeli pénzzel megvásárolni, hanem mindig akad egy kizárólag (bődületes nagyságú) gyémántba kerülő terület, ami a terjeszkedés útját állja. A végén feltornyosulnak azok a feladatok is, melyek végrehajtásához gyémántra lenne szükség, s egy feladat elvégzése automatikusan életre hív egy másikat. Így egy idő után tehát már csak azok a feladatok maradnak elvégezetlenül, amelyek végrehajtása kizárólag gyémánt vásarlással történhetne, ami végül útját állja az újonnan felbukkanó feladatoknak is.

Aki gyémánt vásárlásra adja a fejét is hamar rájön, hogy a 10 euróért vásárolható 100 darab gyémánt lényegében semmire sem elég. Több adag gyémánt vásárlásakor – ahogy fentebb említettem – már ott tartunk, hogy egy fizetős, színvonalas játékot is megvásárolhatnánk korlátlan hozzáféréssel, funkciókkal, mely lehetőséggel szülőként én bizonyosan szívesebben élnék egyszeri kiadásként, s semmiképpen sem vásárolnék a gyermekem számára százasával gyémántokat, amik végső soron szinte semmire sem elegendőek.

A játék egyébként rengeteg kihívást, lehetőséget rejt eleinte magában: más Steam-es felhasználókkal együttesen lehet extra jutalmakra szert tenni (egymásnak segítve), klubot alapítani, csapatmunkával extra állatokra, díszekre szert tenni. Valamint a felhasználót motiválhatja a “havi jutalomnaptár”, amiben a hónap minden napjára belépéskor jár egy jutalom: ritkább állatok, ingyen munkaerő pár napra az állatok s park gondozására, pár darab gyémánt stb.

A Zoo 2 Animal Park valóban egy könnyed s színvonalas játék, gyerekek szórakoztatására kiváló, de komolyabb szándékú játékosok számára egy idő utám egyszerűen csak egy pénznyelő. Megkérdőjelezendő, megéri-e több tíz eurót kifizetni egy darab kihívás teljesítésére, egy darab terület megvásárlására (a sok között), mint a Zoo 2- ben. Vagy esetleg inkább egyszeri alkalommal egy nagyobb összeget kiadni egy fizetős játékra, amiben egyedül a játék kihívásaival kell szembesülnünk és nem merülnek fel későbbi valós pénzbeli kiadások az előrehaladás elősegítése érdekében. Én utóbbira szavazok, a Zoo2 Animal Park játszását pedig addig folytatom, amíg minden téren akadályba ütközök – amiket csak gyémánt vásárlásával lehetne elhárítani.

Figyelem! A következő tartalmat kiskorúaknak szülői felügyelet mellet ajánljuk! A tartalom élvezése érdekében bizonyosodj meg arról, hogy egy igazi kiégett kocka vagy, akárcsak a cikk szerzője! Ebben az esetben üdvözlet az oldalon, vágjunk is bele a League Of Legends érdekességeibe!

1. Viszlát szociális élet! – Ja, hogy eddig sem volt? Nem is lesz!

Mint a legtöbb komplex, kompetitív fantasy témájú online videójáték, így a LoL is hasonló effektust vált ki az emberi agyból: az addikciót. A legtöbb játékos között bár kevésszer fordul elő egyetértés, egy valamiben a League közösség mégis egy állásponton nyugszik: a játék felettébb kiegyensúlyozatlan.

Különböző rankokkal és adottságokkal rendelkező csapattársak örökös szidásából álló sorozatvesztések után sokszor meglepő módon egy megmagyarázhatatlan win-streak következik, ahol az ember már elvesztheti a logikus magyarázatot arra, hogy mi az eSport játékban való előrehaladás kulcsa . Ebbe az ördögi körbe való beesés eredményezheti a játék addiktív módon történő pörgetését a következő nyeremény reményében. A logikát természetesen ne keressük, hacsaknem profi játékosok vagyunk, vagy esetleg mi lennénk maga Faker.

Egyébként persze annyira nem vészes, hacsak nem tudsz minden meccsben 1v9-ozni, akkor nem gond. Mindeközben az élet zajlik a sötét szobán kívül, és persze a karantén egy tökéletes igazolás arra, hogy a barátokkal való időtöltés helyett miért inkább idegenek flame-elésével töltjük az időnket.

2. A bankszámlád és a skinek szoros kapcsolata

A League Of Legends online alapvetően egy ingyen letölthető és használható eSport játék. Sajnos ez az állítás azonban nem teljesen igaz. A játékot készítő stúdió, a Riot Games rendkívül profi szakemberekből álló szervezet, akik főleg a marketing és a fogyasztói társadalom minden működését kihasználva érthető, de mégis bankszámla ellenes trükköket alkalmaznak. együk példának az egyik hőst, Sorakát aki egy healer karakter és gyógyító varázserejével a csapat játékosok életben tartásáért felelős. 

A hős alap modul a következőképpen néz ki:

Ebben az esetben természetesen egyetérthetünk abban, hogy a karakter alap in-game modulja szándékosan nem a legesztétikusabb, tekintve a hős homlokából kiálló szarvat és hold alakú varázsbotját, amit a League közösség frappánsan inkább banánnak titulált.

A hős egyébként egy rendkívül erős támogató, és ha gyakorlott játékosok keze közé kerül, az egész csapat lényeges előrejutását elősegítheti. Egy pár ezer forintos skin felszerelése után kedvenc hősünk akár a következő formulát is elérheti:

Ez a skin dob egy kicsit ezen az egész banán történeten. Itt viszont érdemes megemlíteni, hogy a Riot Games egy dologban azért mégiscsak különlegesebb, mint a többi játék stúdió. A játékkészítők többször is bebizonyították, hogy aktívan figyelik és hallgatnak a felhasználóik visszajelzéseire. A támogató hőst körülövező banán história tiszteletére a skin tervezői elrejtettek egy funkciót, amit egy billentyűkombináció lenyomásával egyszerűen el is érhetünk:

Soraka egy bizonyos parancsra elővarázsol egy óriási banánt a zsebéből. Ami zseniális tiszteletet tükröző easter-egg a játékos közösség számára.

Ezt a logikát követve a többi hős esztétikai adottságait is fel tudjuk tornázni különböző skinekkel, ami azonban nem igazán pénztárcabarát jellemzője a játéknak. Fontos tehát kihangsúlyozni, hogy a játék alapvetően ingyenes, de összességében mégsem az.

3. Csapatszellem és önismeret

Ismerős a kifejezés, hogy “mérgező idéző”? Nos a Szurdokban gyakran előfordul az önmagukból kifordult játékosok határozott és erős megnyilvánulása. A sok mém és a mérgező LoL során fontos megértenünk, hogy amilyen nagyszerű maga a játék, annyira összetett is.

Mivel a csapatfelosztás és a különböző, lényegesen eltérő rangsorolt játékosok kiegyensúlyozatlan algoritmusa jellemző a legtöbb meccsre, ezért a frusztráció, illetve a győzni akarás sokszor felülkerekedik játék közben, és átveszi az aktív kikapcsolódás, móka és izgalom helyét.

Az első és legfontosabb pont, amit érdemes lefektetni a játékban való részvétel előtt, hogy miért is játszunk ezzel a játékkal. A League Of Legends egy nagyon komoly eSport játéktól elkezdve egy érdekes és mókás kikapcsolódás is lehet. Ez mind a hozzáállásunktól függ. Ha a cél a nyerés és a rangsorolt meccsek meghódítása, akkor egy egészen más taktikára lesz szükségünk, mint csupán a sima mókázáshoz.

A LoL komolyan vételéhez fókusz, higgadtság, gyakorlottság, együttműködés, segítőkészség és a fontos és lényegtelen információk közötti megfelelő szelekció szükséges. Megfigyelhetjük komolyabb játékosok hozzáállását, reakcióit és taktikáit, ami egy átfogó képet adhat nekünk ahhoz a megközelítéshez, ami a magas szintű rangsorolt játékokhoz szükséges.

A tanulság a LoL és a toxikusság kapcsolatában tehát annak a képességnek az elsajátítása, hogy mit tartunk fontosnak és mire reagálunk illetve, mire nem. Természetesen a mérgező és játékra alkalmatlan felhasználókat minden meccs után érdemes jelenteni.

A másik oldalon viszont ott található a kedvesség, barátságosság, elfogadás és integráció, ami a League közösség naposabb oldalát jellemzi, és ha szerencsénk van, akár szoros barátságok kötésére is alkalmunk lehet a játék során.

4. Sosem Loloztál még? Érdemes előre tanulni!

A legelső League meccsedet a teljes káosz és remélhetőleg a nevetésbe fulladás fogja jellemezni. Mivel a tutorial meccsek nem a legátfogóbban tájékoztatják az új játékosokat, minden mechanikáról és funkcióról (amikről egyébként lehetetlen is lenne) érdemes a játékról előzetes ismeretet szerezni.

Egy általános játékismerettel nem csak saját magunkon, de a többi játékoson is rengeteget fogunk segíteni és elkerülhetjük az esetleges feszélyezett helyzetek kialakulását. Kezdetnek érdemes a mapen található lane-ek és ahhoz tartozó szerepek megértése, a térképen található interaktív részek mechanikai megértése, ami után átvándorolhatunk a különböző hős-szerepek feldolgozására. Ki a jungler? Mit jelent supportnak vagy éppen mindlanernek lenni?

Ugyan a League kliens és felület folyamatosan változik és fejlesztés alatt van, alapvetően a mechanika ugyanaz maradt az évek során, amit érdemes lehet kezdés előtt alapvetően átlátnunk.

Természetesen még tapasztalt játékosok között is előfordul, hogy egy-egy hőssel először találkoznak, ilyen esetben biztosak lehetünk abban, hogy a folyamatosan újuló és bővülő játék sosem fog unalmassá válni.

Összeállítottunk egy listát azokról a játékosokról és tartalomról amit érdemes lehet tanulmányozni:

Magyar Nyelvű Tartalomkészítők közül is bátran válogathatunk, őket viszont a nyugalom megzavarására alkalmas képi vagy hanghatások felvállalásával ajánljuk csak:
PierceTheHeaven: https://www.youtube.com/c/PierceStream/featured
Adam Kiss: https://www.youtube.com/user/FormalAdamKiss

5. Regisztráció, kliens-használat és szerver

Amikor először vándorlunk a játék és a kliens letöltése felé, fontos lehet meghatározni azt, hogy az adott tartózkodási helyünknek megfelelően melyik szerverre regisztrálunk. A legtöbb magyar játékos az EU Észak És Kelet szerveren található, ahol a játék magyar nyelven is elérhető.

Friss regisztráció során gyakran előfordul, hogy a felület automatikusan a North America szerverre akar minket regisztrálni, ilyenkor érdemes ezt előzetesen az EU Észak Kelet vagy az EU West szerverre átállítani.
Értelemszerűen minden szerver pingje különbözik, így érdemes a hozzánk legjobban alkalmazkodó felületre regisztrálni.

A regisztráció után a kliens letöltése lesz a következő lépés, ahonnan a játék betöltése után el is kezdhetjük a kötelező tutorial meccsek teljesítését.

A kliens kinézete és funkciói folyamatosan változnak, ahogy a játékkészítők konstans fejlesztés alatt tartják a játékot. Pontosan ezért, hogyha esetleg pár hét kihagyással újra bejelentkezünk, ne lepődjünk majd meg, ha némi változást észlelünk.

A kliens felfedezése alatt lehetőségünk nyílik a különböző játékmódok megismerésére, bújhatjuk a Shopot és kutakodhatunk a Merch, Loot és különböző Kollekciók között. A folyamatos változásokról, buffokról és nerfekről a “Patch Notes” alatt tájékozódhatunk.

+1 Érdekességek

1. A League of Legends az egyik legmagasabb szinten lévő kompetitív eSport a világon. A játék népszerűsége és anyagi vonzata világszerte magasabb, mint az eredeti Counter Strike és StarCraft együttesen.
   
2. A League Of Legends sokaknak egy megélhetési forma. Pro Playernek lenni egy igazi kiváltság és csak nagyon keveseknek adatik meg, viszont nem lehetetlen. De mi is vár pontosan egy Pro játékosra? Világbajnokság, trófeák hírnév és ropogós fizetés!

3. A legtöbb karakter mély hőstörténettel és tanulságos háttérrel rendelkezik. Különböző rövid történetek, alternatív univerzumok, képregények és cinematic bemutatók léteznek, a stúdió zenei alkotásairól nem is beszélve. Ezek mind arról árulkodnak, hogy a Riot Games nem egy átlagos játékstúdió, annál sokkal több.

4. A Riot Games nem csak a League Of Legends játékkal rendelkezik, hanem különböző mobil és PC játékaik is elérhetők. Ezek közül érdemes megemlíteni a Ruined King friss csemegét, a Teamfight Tactics stratégia fókuszú játékot, a Legends Of Runeterra kártya-játékot és a Wild Rift népszerű mobil verziót.

Technikai szükségletek & támogatás

A League szerencsére nem foglal sok helyet a gépen, és a telepítés is hamar megvan. A weboldalon a legtöbb kérdésünkre részletes és pontos információt találhatunk, akárcsak a rendszerkövetelményekről, ami a legtöbb új játékosnak fontos lehet. A player support osztályról érdemes megemlíteni, hogy kiemelkedő gyorsasággal és pontossággal dolgoznak és, hogy minden erőfeszítésük bebizonyította a szoros kapcsolatot a játék stúdió és a játékosok között.

Vak szerelem (Love is Blind), ez a magyar címe annak a 2020-as Netflixen megjelent újdonságnak, amely „a szerelem vak” mondást kívánja alátámasztani egy kísérlet során, sorozat formájában. A 11 részből álló társkereső valóságshow minden része valamilyen meglepetést tartogat a nézők számára.

A cikk spoiler mentes, nyugodtan olvass tovább.

Az alap történet, mint a már ismert társkereső műsorokban: egyedülálló fiatalok, akik társat keresnek. Azonban a műsor azért válik különlegessé, mert nem a hagyományos társkereső formátumot kapja meg a néző. Ennél sokkal többről van szó.

Minden jelentkező beköltözött egy épületbe, ahol külön a lányok és külön a fiúk találkozhattak egymással, azonban a jelentkezők az ismerkedés során nem láthatták egymást, egy úgynevezett „kapszulában” beszélgethettek egymással. Amelyet ne egy ingerszegény környezetnek képzeljünk el. A szoba romantikus fényeivel és bútoraival hangulatosabbá tette az ismerkedést. Nem a szerkesztők döntötték el, hogy ki kivel ismerkedett, hiszen mindenki beszélgetett mindenkivel. Azonban abból, amit mi, nézők láthattunk úgy tűnt, hogy már az elején kialakult az, hogy ki kivel szeretne komolyabban megismerkedni és beszélgetni, így arra fordíthatta az energiáját, akiben látta a jövendőbelijét.

A kísérlet arra épít, hogy a személyek ne külső alapján ítéljenek elsőkörben, hanem a belső értékekre építsenek és arra, amelyről beszélgetnek. Azonban, ahogyan a való életben itt is voltak megtorpanások, vacillálások, amelyek végigkísérték a sorozatot. A legvégső célja az ismerkedésnek az esküvő, amelyre akkor kerülhet sor, hogyha már akkor megtörténik a lánykérés, amikor még nem is látták egymást a szerelmesek. Ettől még nehezebbé válik a kísérletben résztvevők élete, hiszen úgy kellett döntést hozniuk, hogy az örökre kell szóljon.

Ezért válik nagyon érdekessé az egész sorozat, hiszen csak egymás hangjára, az elmondott történetekre tudnak alapozni, csak a lánykérés után láthatják meg egymást, amelyet személy szerint mindig várva-vártam a sorozat folyamán, annyira kíváncsi voltam az egymásra adott reakcióikra. Ezután a mexikói nyaraláson, amelyet nászútnak is neveztek, már emberi valójukban kellett összeismerkedniük a már eljegyzett pároknak, rájönni arra, hogy a kapszulában feltörő érzések tényleg valódiak és fizikailag is vonzódnak egymáshoz, amely általában a párkeresés során sok esetben az első lépés. Főleg, hogyha manapság az internetes társkeresésről beszélünk, akkor nevezhetjük akár a nulladiknak is.

Ezután pedig azok a lépések jöttek, amelyek a való életben is egymást követnék, összeköltözés, megismerkedés a szülőkkel és az esküvőre való készülődés. Sokkal nagyobb lépésekben, hiszen az esküvőig csak 38 napjuk van a pároknak, az első naptól számítva. Ekkorra talán ténylegesen össze tudnak ismerkedni a párok, megismerni, hogy milyen a másik ember, de vajon tényleg elegendő ennyi idő, hogy lelkiekben is rákészüljenek arra, hogy a 38 nap alatt megismert társsal leéljék a teljes életünket?

A kísérlet kicsit hasonlított arra, amikor az interneten keresztül ismerkedik az ember, kivéve azt a tényt, hogy legalább ott képeken láthatjuk a másik felet. Ennek ellenére ott felmerülhet az a kérdés, hogy vajon tényleg ő van a képen, vagy hogy mennyire különböző a partner a való életben, akár külsőleg, vagy az, ahogyan beszél, viselkedik és amiket mond. Azonban az a fajta beszélgetés, amelyet online folytatunk, kicsit hasonlítható a kapszulában létrejött beszélgetésekhez.

Nagyon elgondolkodtatónak tartom az egész kísérletet, hiszen napjainkban nagyon sok esetben csak a külsőre alapozunk és talán sokszor ezért elsikkadnak azok a részletek, amelyek a későbbiekben nagyon fontosak lennének a kapcsolat szempontjából. A kísérletben is azt láthattuk, mi, nézők, hogy az őszinteség és a kommunikáció egymással mindennél fontosabb, hiszen mindennek ez adja az alapját. Ez pedig az oltárig vezethet, tartson az ismerkedési folyamat 38 napig, vagy 3 évig is akár. Szívesen megnéznék egy olyan részt is folytatásként, ahol azt mutatják be hová jutottak a szereplők, 2-3 év múlva.

Szívesen ajánlom a hosszú téli estékre a sorozatot, amelynek 1-1 órás részei (összesen 10 rész, amelyből az utolsó 85 perc és +1 rész egy visszaemlékezés) pörgősen felöleli a 38 nap eseményeit.

A sorozat Netflix linkje: https://www.netflix.com/title/80996601

Tündék, mágusok, törpék és harcosok. Orkok helyett a “Qunari “, megannyi specializált karakter lehetőségével és egy elképesztő részletességgel tökéletesített fantasy világ.

Talán ezek lennének az első szavaink, ha le kellene írnunk a Dragon Age: Inquisition-t pár mondattal.
Mióta a Skyrim a 2011-es évben megjelent, azóta persze minden quest-et “kimaxoltunk” és a legszínesebb főhőssé avattuk magunkat a jó és a gonosz célokért egyaránt küzdve.
Alduin kiiktatása és a Dark Brotherhood fölötti hatalom átvétele után azonban nem akadt sok dolgunk, így pár évvel később lehetőségünk lett arra, hogy újra és láthatólag örökre elvesszünk egy új komplex és összetett fantasztikus világba.

2014-et írunk amikor is a Bioware előrukkolt a Dragon Age szériák folytatásával, a Dragon Age: Inquisition-nal.

A David Gaider tollából kikerülő újabb és titokzatosabb karakterekkel dúsított világ teljesen elcsavarta a fejünket és véglegesen beszippantott a fantázia végtelen világába.

Az alapoknál kezdve a játék a következő alkalmatosságokon érhető el: Microsoft Windows, PlayStation 3, PlayStation 4, Xbox 360, és  Xbox One.
A spoilerek veszélyes vizeit kerülgetve, az alaptörténetet csak felvázolva szeretnénk átadni a számotokra.
A főhősünk: a négy race (Ember, Elf, Qunari és Dwarf) között választhat és olyan alkategóriák közül szemezgethet mint: Rouge, Warrior és Mage.
Mindegyik class–nak megvan a maga varázsa és különböző specializációkkal a végtelenségig tökéletesíthető és fejleszthető.

A karakterek kinézetére vonatkozólag átfogó lehetőségeink vannak az arc módosítására és specializálására.
Extrém hajviseletek, tetoválások, kis vagy nagy tünde-fül-méret, minden, ami a fejrészen található, az módosítható.
A játék készítői nemcsak a karakterek külsejében, hanem az őket körülvevő környezet létrehozásában is megvillantották mesteri kódoló- és design képességüket.

Az egyedi karakter és környezet design mellett természetesen a játék írói is bebizonyították szakértelmüket.

A fő story-line feszített izgalma mellett, a side quest-ek mennyisége és szintén egyedisége figyelemre méltó. Elvétve található csak unalmas feladat, ha mégis belebotlanánk egybe, akkor az hamar véget is ér. A főhőst, vagyis minket körülvevő közeli karakterek mélysége és összetettsége miatt valóban úgy érezhetjük, mintha a játék karakterei valós személyek, mégpedig a barátaink vagy ellenségeink lehetnek.

Saját személyiségünk bevitelére is lehetőségünk adódik, ugyanis minden párbeszéd és történés alkalmával különböző feltett kérdések és megadott válaszok közül választhatunk.

Ami a környezetet illeti, a játék kibontakozása során rengeteg új helyszínnel ismerkedhetünk meg, amik mindegyike egyesével komplex történetet, quest-eket és személyre szabott egyedi populációt, éghajlatot, építményeket és természetet prezentál.

Ami az animációt illeti, egy teljesen immersive élményben lehet részünk, a visszhangoktól a csillogó kristályokig a lovunk által felrúgott porig, egyszóval minden apró részleten megakad a tekintetünk. A folytatással kapcsolatban egy kollektív tudatlanság és vita uralja az internetet, ám annyit elárulhatunk, hogy bemutató már készült ezzel kapcsolatosan, és egy bizonytalan cikk is megjelent már a folytatásról.

Andrzej Sapkowski elsöprő sikerű fantasy regénye már a CD Projekt S.A. által letarolta az RPG videójátékok világát és a gamehang.com szerint minden idők legjobb játékának tekinthető.
A Netfilx felvonultatásában 2019. December 20-tól már a képernyőkön láthattuk Ríiviai Geraltot Herny Cavill főszereplésében, Ciri-t Frey Allan és Yennefert pedig Anya Chalotra bravúros alakításában figyelhettük meg.

Az első évadban több magyar forgatási helyszínt is felismerhettük amit az Index.hu részletesen kifejt minden érdeklődő számára.
A legemlékezetesebb pillanatot talán akkor csíphettük el, amikor az illúzióval elrejtőzött mágus háremébe találtuk magunkat, ami történetesen Vajdahunyad várának Jáki kápolnája volt.
A mágusok tanácsát, ahol Yennefer lázadó személyiségét közszemlére teszi, a Kiscelli Múzeum fogadta természetesen egy kis CGI-nak is helyet adva.
Az utolsó epizódban kibontakozó feszített harc az Egri vár tökéletes másolatának építménye körül zajlott, míg a rejtélyes és egy ritka mutációnak köszönhetően kifejlődött arany sárkány és fészke pedig Tatabányán, a Szelim-lyukban bukkant fel a sorozatban. A terjengő hírek szerint a második évad forgatási helyszínéül szintén Magyarországot választja majd a stáb, arról azonban sajnos nincsen hírünk, hogy mikor és pontosan hol bukkanhat fel a vaják és a szörnyvadász csapat.
Egy biztos: a Szentendrei skanzent érdemes lesz gyakran látogatni, hiszen a legtöbb jelenet leforgatása ott történt.

A karakterekről, és azok megtestesítőiről:

Geralt Of Rivia

Henry Cavill a Supermankedést félretéve újabb durva diétába, testépítés kezdve és feltörekvő kitartás árán elnyerte a Witcher főszerepét.
Egy interjú során elmondta, hogy eredetileg nem kérték fel a szerepre, hanem addig telefonált amíg meg nem hallgatták és figyelembe nem vették.
Mindig is fantasy és RPG játék rajongó volt, természetesen a Witcher játékokat is mind végigjátszotta.
Rajongásából adódóan szerette volna, ha Geralt karaktere megfelelőképpen kerül kifejezésre és találó lesz, ezért is ragaszkodott a szerephez, amit végül minden további nélkül – meg is kapott.

Yennefer of Vengerberg

A Brit-Indiai színésznő elmondása alapján, amit a karakter Yennefer képvisel, az számára is nagy értékekkel bíró tulajdonság. A változás, amin a karakter átesik figyelemre méltó és hatalmas erőről, illetve egy olyan mélységről árulkodik, ami kiváltságos feladat egy színész számára.
A színésznő azonosulni tudott a karakterben rejtőző fájdalommal és annak való kitörésében, és híreink szerint még jobban küzdött a szerepért, mint Henry Cavill a Witcher-ért.

Princess Cirilla

Ciri karaktere autentikusan alkalmazkodik a könyvben leírt szereplőhöz, aki egy 11 éves hamvas hajú, zöld szemű kislány.
A fiatal színész Freya Allan értékeli, amit a fiatal karakter nyújtani tud a világnak, ez pedig inspiráció, főleg a fiatalabb generáció számára.
Ciri magatartása, önállósága és példás kitartása motiváló és erőre sarkalló lehet a fiatal nézők számára és Freya szerint az a legjobb Ciriben, hogy rengeteg ember veszi körül és folyamatosan befolyásolni akarják a sorsát, amit a fiatal lány nem hagy és végül ő dönt saját sorsa fölött.

Paul Greengrass 2013-as filmje egy valós történetet vonultat vászonra Tom Hanks és Barkhad Abdi lebilincselő főszereplésével.
2010-ben a film kulcsszereplője (aki egy valóságos személy), Richard Phillips papírra vetette a vele történteket (A Captain’s Duty: Somali Pirates, Navy SEALs, and Dangerous Days at Sea) ahol az eseményt az elszenvedő, jobban mondva a túlélő szemszögéből követhetjük végig.
A filmadaptáció később több Academy Awards díjat is nyert.

Történetünk elején az amerikai teherhajó a Maersk Alabama élelmiszert és ivóvizet szállít a rászorulók részére Afrikába.
Az út során Szomáliai kalózok támadnak rájuk és a Kapitány emberfeletti és bravúros lépésekkel próbálja a fegyvertelen és harcra képzetlen legénysége védelmét fenntartani.
Egy folyamatosan feszült és pengeélen táncoló hangulatú eseménysorozat után a Kapitány végül a megmaradt kalózok fogságába esik, ahol végül a kalózok hidegvérű meggyilkolásának lesz tanúja az őt megmentő US. Navy által.
A film a civil kurázsi erejét, az emberfeletti energiát és a végső erők felszínre törését, illetve a gyilkos bőrbe bújó emberek áldozati mivoltát vonultatja fel.

A következő részekben komoly SPOILEREKRŐL olvashatunk, igy aki nem látta még a filmet az óvatosan evezzen tovább a veszélyes vizeken.

Mivel a film igaz történet alapján készült, a valóság és a fikció keveredése természetes. Összegyűjtöttük a leghangsúlyosabb tényekről szóló igazságot.

Ez igaz volt?

Amikor Phillips Kapitány meglátta a Szomáliai kalózok kis hajóját közelíteni egy mesterkélt hívást kedvezményezett ahol “eljátszotta”, hogy az amerikai hatósággal beszél akik légi erősítést biztosítanak a teherhajó számára egy kis időn belül.

Ez a tény a valóságban is így történt. Annyit még érdemes hozzátenni, hogy a valóságban Phillips trükkje nem csak egy, hanem kettő kalózhajót forditott vissza. Összesen három támadó hajó közelítette meg őket.

Ez igaz volt?

A filmben az Alabama legénysége törött üveget helyez az egyik ajtó elé, hogy véres csapdát állítsanak a legfiatalabb kalóz számára aki meztelen lábbal érkezett a támadás helyszínére. A legénység abban reménykedett, hogy a vérző lábú tag állapota majd visszavonulásra készteti a többi támadót is.

Ez a tény csupán fikció. A valóságban ez nem történt meg, de a film feszült dinamikájába tökéletesen passzolt.

Ez igaz volt?

Phillips kapitány fogságba esett az Alabama mentőhajóján a kalózok által.

Nos, az eset többé kevésbé úgy történt ahogyan az a filmben megvalósításra került. A valóságban a Kapitány először egy nyitott tetejű hajóra akarta a kalózokat irányítani azzal az egyszerű indokkal, hogy így az US. NAvynek egyszerűbb lesz majd kiiktatni a támadókat. Az a rész ahol a Kapitányt bekényszerítik a mentőhajóba és fogságban tartva elindulnak vele Szomália partjai felé, igaz volt.

És ez igaz volt?

Amikor a Kapitány ürítési célokkal a hajó oldalára mászott, belökte az őt figyelő kalózt a vízbe és menekülő szándékkal úszásnak eredt. A valóságban is, és nagyjából a filmben is a Holdfény sajnos olyan makacsul világított, hogy a Kapitányt könnyű volt észrevenni, és vissza rángatni a mentőhajóba. A kalózok ezután megkötözték és brutálisan összeverték Phillipst.

Ez az eseménysorozat a valóságban is egytől egyig, pontosan így történt.

És ez igaz volt?

A helyzet és a feszültség pattanásig feszült amikor is Phillipst elvakitották, kikötözték és fegyvert tartva a homlokához a meggyilkolására készültek az üvöltöző és őrjöngő kalózok. Mielőtt a golyó a Kapitány homlokába repülhetett volna, az US. Navy azonnal leszedte az összes szomáliai kalózt,  egy halottakkal teli véres mentőhajóban hagyva Phillipset aki a látványtól és az élménytől totális sokkhatás alá kerül.

Nos, a valóságban az amerikai csel egy kicsit furfangosabb volt. Az US. Navy egészségügyi embere követelte Phillips állapotának felmérését miután a kalózok a Kapitány elmondása alapján rituálé szerűen készültek a kivégzésére. Hosszú napokra megkötözték, elvakították  és bántalmazták.
Abban a pillanatban, ahogy az orvosnak ajtót nyitottak, a kalózok azonnal golyót kaptak a fejükbe, így szabaddá téve a menekülés útját a Kapitány részére.
A sokk és a borzalmak átélése természetesen véresen komoly és valósághű ábrázolásra nyert.

A 97%-osra értékelt legújabb sorozat meglepő kép – és hang világgal, komplex és mesterien felépített háttértörténettel tárulkozik elénk. A Mandalore bolygóról származó emberi faj létrehozása nem más fejéből pattant ki, mint George Lucas rendező-író koponyájából. Az ikonikus felszerelésükről és megjelenésükről híres fejvadászok egy rendkívül fejlett és hírhedt népség látszatát keltik. Az új univerzum létrehozásában az elhíresült karakter, Boba Fett is inspiráció volt.

De ki a főszereplőnk?

Amit jelenleg az első megjelent 3 rész után tudni lehet, a főszereplőnk egy magának való a fejvadászkodást autentikusan és vérkomolyan űző harcos. Munkáról munkára vetődve egyszer csak egy különleges küldetést kap. A célszemélynek csupán a tartózkodási helyszínét és korát fedi fel a munkaadó, igy főhősünk egy átláthatatlan rejtélyes kalandra indul.

Mit várhatunk a film-élménytől?

Régies, retro és rendkívül kellemes képi világ és egyedi filmzene társulatában nagyszerű élményben lehet részünk. A 82’es Szárnyas Fejvadász hangulatát idéző új filmsorozat garantáltan visszakalauzol bennünket a régi időket utánzó minőségi film élményhez. A tipikus Hollywood-cukormáznak nyoma sincs és ettől még hitelesebb élményben lehet részünk. A kosztüm és maszkolás szintén magas szintű és figyelemre méltó. A kameramozgás és a vágóképek a régi mesterművek és a mai fejlett technikák ötvözete. A színészi alakítás meggyőző, a karakterek érzelmi utazása és vándorlása még a hírhedt beskar’gam páncél és sisak alól is átszivárog.

SPOILER ALERT

Valóban a fiatal Yodát, az internetes mémvilág meghódítóját láthatjuk a mozivásznon?

A legvadabb fantazmagóriák szerint a kis Yoda – szerű lény egy szerelemgyermek. Még pedig Yoda, a leghatalmasabb Jedi és Yaddle egyesülésének (aki a Jedi tanács tagja volt) gyümölcse. No de várjunk csak… Yoda Mester meghalt a Jedi Visszatér – részben. A Mandalorian filmsorozat pedig az előbb említett film és Az Ébredő Erő között helyezkedik el időrendi sorrendben.

Itt már kezd az agyunk felrobbanni, de még van tovább. 

A kis Yoda 50 éves ifjú, és már most magas szinten az Erő birtokában lévő lény. Bébi létére egyetlen kézmozdulattal képes egy hatalmas, agyaros, vágtázó szörny megfékezésére és levegőbe kapálózásra kényszerítésére.

Milyen teóriák léteznek még?

Teória 1

A kis Yoda, Yoda Mester és Yaddle gyermeke. A gyermeket rejtegetni kell mert az Erő félelmetes hatalommal ruházta fel a kicsit. Emellett, ha kiderül a kis-Yoda származásának forrása, arra is fény derülhet, hogy Yoda Mester megtörte a Jedi kódexet, ami még félelmetesebbé teszi őt, mint Anakin, a Sötét Úr.

Teória 2

A kis-Yoda, Yoda Mester reinkarnációja. Ez a teória meglehetősen hiányos és hézagos. Nem tudunk többet róla.

Teória 3

Lehet, hogy a kis-Yoda csak egy alakváltó? A Star Wars univerzum több alakváltót is földjén hord, könnyen lehet, hogy az említett szereplő sem kivétel ez alól?

Teória 4

A kis-Yoda csupán egy klón. Vagy talán az is lehet, hogy az utolsó egyed a fajtájában. Elvégre nem tudni semmit Yoda Mester származásáról és fajáról.

Egy biztos: A film páratlan mozi-élménnyel ajándékoz meg minket és igazi különlegességnek mondató a mai cukormázas és mesterkélt mozgóképek világában.

A legutóbbi Star Wars filmek megjelenésével teljesen más köntösbe bújt az ikonikus sci-fi sorozat.

Újabb nézőpontokat és perspektívákat, más hangsúlyokat és talán egy bizonyos szintű alkalmazkodott kommunikációt a mai társadalomhoz — vélhetünk felfedezni.

December 18.-ai kezdéssel a saga lezárul, és Rey történetére fény derül majd, ahogyan olyan sok minden másra is remélhetőleg magyarázatot kapunk.

A történetszálak és az azok szerves részeiként létező karakterek fejlődése és evolúciós íve könnyen volt megfigyelhető az eredeti filmekben, míg az újabb változatok egy rapid, gyorsan változó jelenséget mutatnak.

A legelső szenzáció, Az Ébredő Erő után megállapíthattuk, hogy példának okául Han Solo szabadlelkű és bohó karaktere gyökeres változással egy hajtűkanyart vett, és fia iránti szeretetéből még az életét is hagyta kioltani. Egy családcentrikus és érzékeny Solo állt előttünk, olyan verzió volt ez, amire nem számítottunk.

Talán Leia hercegnő karakteréről mondható el az az állitás, hogy bölcs és békés természete megmaradt és ahelyett, hogy átváltozott volna, csupán karakteresebbé vált. Biztosan állíthatjuk, hogy Carrie Fisher színésznőhöz méltó és elegáns szerepre találhattunk.

Tovább folytatva a régiekkel, Luke Skywalker egy tudatlan és minduntalan tanuló és fejlődő személyiségből átvedlett egy igazi kuriózummá és a film az ő titokzatossága köré épül. A holléte és az ott végzett ismeretlen cselekedeteinek miértjeire keresi a film a választ, mígnem a végén fel is bukkan a szereplő, hogy aztán a következő filmben további akcióba lendülhessen.

Főhősünk, Rey kiforratlan karakteréből hiányzik az a messzemenő felépített és megszerkesztett fejlődési ív, amin a legtöbb main character átmegy, de természetesen ahogyan ezt a legutóbbi trailerben is láthattuk, lesz majd mit bőven kielemezni.

A kérdés mégis fennál:

Mi a célja a saga befejező epizódjának, és vajon méltó lesz-e az előzőekhez?

Válaszunkat a film premiere után olvashatjátok!

Szótlan.

Az ember akarva-akaratlanul is szavak nélkül marad a leírhatatlan, az el nem magyarázható, és a pokolian túli valóság felvonultatása után. 
Rengeteg teória, interpretáció és megannyi vélemény után azonban a szavak tárháza egyre fogyóban van.
Éppen ezért döntöttünk úgy, hogy Joachim Phoenix alakítása után inkább a gondolatainkra hagyatkozva, felülünk erre az átkozottul robogó vonatra, és hagyjuk, hogy vigyen minket.

Elgondolkozva a tényen, hogy vajon mi az, ami egy ember személyiségét meghatározza, illetve felépíti és formálja, egészen elképesztő komplexitásokba ütközünk. 
A pszichológia által kedvelt és gyakran emlegetett gyermekkor kerül terítékre, emellé pöccintve az adott individuum szociális képességeit és tapasztalásait. 
Az emberiség közelmúltjában vált fontossá és hangsúlyossá az empátia és a megértés ténye, illetve ezeknek a gyakorlása. Egy neurotikus vagy esetlegesen vele született torz működés esetében persze minden ember fejében megfordul ezeknek a gyakorlatoknak a használata és a tény, hogy vajon érdemes-e alkalmazni őket. 

Amint elénk tárul, egy élő lélegző személy, akinek életútját, karakterfejlődését és személyiségbeli változásait, torzióit az elejétől a végéig követhetjük, természetes emberi reakció gyanánt felébred bennünk a megértés és az azt követő belenyugvás.

A világ igazi szörnyetegei – az emberek és az általuk kreált rendszer – fejlődési útja megannyi ádáz tettben és folyamatban nyilvánul meg. 

Vonatunk így megérkezett az első állomáshoz: Az elnyomás

A repressziónak elsődlegesen két formája létezik. A belső és külső elnyomás.
A külső hatások által történő elfojtás rendkívül romboló, de mégis valahogy ádázul építkező folyamatokat kezdeményez. Az egyet nem értés a közvetett és közvetlen környezetünkkel agressziót, belső feszültséget és kényszeres tehetetlenséget kreál. Az egyetlen látszólagos útnak a menekülés látszik, ami tulajdonképpen kifejezhető az elnyomás második aspektusaként, a belső elnyomásként.
A menekülés valami elől, a dolgok mélyebb értelmében való halogatását és leföldelését jelenti. Az ilyen működés hosszabb ideig való fennállása végzetes, és nagy mértékben jelentős folyamatokhoz vezérelheti az embert. 

Ahogy utunk tovább halad, gondolkodóba esünk az ember reakcióin és érzelmi visszahatásain. Megvizsgáljuk azt a jelenséget, miszerint egy individuum minden esetben egyéni, mégis egy egyetemes séma alapján reagál bizonyos helyzetekre és történésekre.
A reakcióidő és minőség nagyban függ az adott személy személyes és környezeti adottságaitól. 

A reakciót sürgető idő és lehetőség egyre fogy, és vonatunk nagy szusszanással lefékez a következő stoppnál: A tehetetlenség.

Innentől kezdve hatalmas belső feszültséggel dolgozunk. Minden tehetetlenség, ami kívülről érkezett és belül keletkezett, ezen a részen összpontosul és most már teljesen belső folyamattá válik.
Akárcsak egy ketrecét belülről marcangoló és tépő szörnyeteg, a tehetetlenség hatalmas hézagokat és véres, vonulatos sebeket hagy az ember belsőjén.
A torziós folyamat ezen részén minden internál módon, belsőleg történik, és a külsőn még nem mutatkozik meg.
A külső később, de már biztosan korrumpálódik, ahogyan egy gyümölcs belülről rohad, úgy a héja is lassan, de határozottan színeződik el. 

A szerelvény a két fázis megélése után végzetes sebességbe kapcsol,  és egy fékezhetetlen, megállíthatatlan lejtő tetejére ér.
A csúcson a rádöbbenés belénk hasít, hogy az út egy látszólagos lejtő helyett egy felfelé ívelő csúcsot írt le.
Az út mint egy fajta megtévesztés, elhitette az egyeddel, hogy egyre lejjebb  süllyed valamiben, valójában pedig egyre feljebb kapaszkodott egy olyan lértán, aminek egészen hirtelen lett vége, és innentől kezdve egy átható erejű zuhanás veszi kezdetét: Az áttörés.

A folyamat innentől kezdve kiül a külsőre is, és teljes mértékben visszafordíthatatlan. Egy bizonyos konstans éhség szinten tartása a cél, és a létezés teljes értelmét kitölti.
Innentől kezdve minden átalakul és deformálódik. A régi helyére új férkőzik, és az ismeretlentől való félelem teljesen megszűnik. Minden átalakul, és ez a változás permanensen megy végbe.
A prioritások sorrendje és milyensége teljes mértékben módosul, az elemek ki és felcserélődnek.

Az érvelés és a célok felsorakoztatása egy bizonyos torzió köré összpontosul, és ez a fajta méreg lesz ezentúl a mozgatórugója a hús és vér szerkezetnek.
A kognitív képességek gyökereiben megbúvó rovarok felrágták magukat a csúcsig, és ezáltal egy rozoga, de mégis megállíthatatlanul törtető termésben manifesztálódnak.

A vonat fülsiketítő robogással száguld az utolsó állomáshoz, ami körül ezentúl megállás nélkül fog kör-körözni: A ragaszkodás.

Egy olyan működés elengedésére, ami a látszólag alkalmatlant működteti, az egyed ettől a ponttól képtelenné válik. Az olaj, ami mozgatja a csontjait, olyan szinten megvesztegetett az agy által, hogy egy feltörhetetlen szövetség jön létre az elme és a torzult működés között. Innentől kezdve a kettő nem létezhet egymás nélkül, mert valamelyik megmásítására tett kísérlet az egyén létezésének megszűnését jelentené.
Innentől kezdve egy olajozottan működő kölcsönös kapocs és folyamat áll fenn, ami teljesen eltérő és velejéig megmásított az első állomásban elindultaktól, ám mégis fontos megemlíteni, hogy azokból építkezik.

Az emberi agy és annak folyamatai, esetleges torziói véglegesek, és a végtelenségig magyarázható és fejtegethető jelenségek. Néha jobb az egészet csak tudomásul venni, megfigyelni,  és ennél a pontnál szemöldökünket felhúzva hátradőlni.

“Minden idők legjobb filmje” ahogyan a  The Moving Arts Film Journal említette.

Ez az állítás szöget üt a fejünkben ahogyan tanúi leszünk Stanley Kubrick és Arthur C. Clarke mesterművének.

Ebben a cikkben hátrahagyunk minden materiális és tényszerű információt és teljesen leszűkítjük fókuszunkat azokra a pszichológia hatásokra, amik a film velejárói voltak.

Ahogyan végigkísérjük a “Dawn of Man” című jelenetsort, lassan, de biztatóan összeáll bennünk egy kép, ami apró fregmensekből tevődik össze. Az agyunk elkalandozik a messziségek sűrűjébe és egy mély kontemplációs folyamatnak leszünk részesei.
Abban a momentumban, amikor a majomeber felfedezi, hogy képes az eszközhasználatra megbizonyosodik  arról, hogy az akaratát érvényességre hozhatja erőszak és különböző módszerek által.
A film egy tökéletesen groteszk és elvont vonulatát képviseli az emberiségnek, ami egy rendkívüli és nem hétköznapi perspektíva.
A felismerés berobban, akárcsak egy száguldó üstökös: az őseink csupán hüvelykujjuk használatába vételével megalapozták a jövőnket. Az agy növekedni és fejlődni kezdett, ezáltal a kreativitás táptalaja megalapozódott.

Ezek a szavak a lehetőségek minden aspektusát és létezési formáját magukban hordozzák. Abban talán mindannyian egyetérthetünk, hogy az emberiséget körülvevő határok a végtelenségig tágíthatóak.

Mind romboltuk és építettük világunkat ezalatt a pár száz millió év alatt.

Az egyik kritikus státuszú főszereplőnk, HAL 9000 szuper-computer egy tökéletes mintája és metaforája az emberi társadalomnak és az ahhoz tartozó megannyi torz működésnek. 

Az igazat megvallva, mégis mi az, amitől a naiv emberiség valóban retteg?

Talán az a gondolat, hogy a Mesterséges Intelligencia képes lesz majd a leigázásunkra és romba dönti a világunkat? 

Ez a gondolat valóban hidegrázással jár.

A kollektív gondolataink és félelmeink tömkelege mégis elvezetődik valahova. Így jönnek létre a művészi alkotások, akárcsak a cikkünk témája, Kubrick korszakalkotó mesterműve.

Félelmeink által létrehozunk és a létrehozás kreativitása által fejlődünk is.

Minden érzet, félelem, öröm, impulzus kódolásra kerül a DNS-eink mélyére ami aztán generációról generációra folyamatosan továbbításra kerül. Pontosan ezért teljesen fölösleges az a kijelentés, hogy bárki aki létezni mer, hiába létezik. Az állítás, hogy az élet nem ér semmit.

Ez, a dolgok természetes működésének megtagadását jelentené.

Ahogy végigkövetjük Dave útját, aki a filmben egy individuál az egész emberiséget képviselve, elmerengünk azon a teórián miszerint – mind egyek vagyunk.

Mégis hogyan tudnánk magunkat kivonni a létezés és annak esszenciája alól?

Hajlamosan vagyunk a depresszív gondolatok gyártására és konstansan mantrázni azt, hogy elhagyatottak és jelentéktelenek vagyunk. Ez persze csak az elménk mélyén létező valótlan jelenség. Az ember képes arra, hogy a létezésének tényét tudatosítsa magában, ám ez a gyakorlás nem egy gyakori jellemző.

Egy tudatosan létező entitás alapműködése közé tartozik az a funkció, ahol az egyén törekszik és erőfeszítés árán megérti, hogy saját magában és saját magán kívül is létezik.

Ez egy kicsit csavartan hangzik?

Természetesen, hiszen távoli galaxisokról, naprendszerekről és dimenziókról beszélünk amikről nincsen koncepciónk vagy elérhető értelmezésünk.

Függetlenül ezektől a nem létező értelemzésektől, mi itt vagyunk és folytatjuk a létezésünket.

Ebben a világban, a minket körülvevő galaxisban, konstansan létezünk. Elméleti szinten, így tehát mindennek a szerves és szellemi részei vagyunk.

Ahogy eme elméletek között lavírozunk, elgondolkodunk azon, hogy talán éberebben kellene hozzáállnunk az élethez. Talán bölcsebbnek, meglátóbbnak kellene lennünk midennel kapcsolatban és persze ez a gondolat lassan frusztrációt szül.

Kétségbeesés bontakozik ki valami olyasmi fölött ami elérhetetlen, és amit nem értünk.

Rágóni a ‘kellene’ szón és a felesleges gondolatok termelése helyett, inkább merüljünk el abban a képességünkben miszerint megtudjuk azt figyelni ami létezik és azt is, ami nem létezik. Csupán csak fölé kerekedni a dolgoknak azzal, hogy tanúi vagyunk eme tényeknek.  Végtére is, azért vagyunk itt, hogy lássuk az igazságot.

Bizonyosságot nyerni az igazságról oly módon lehet, hogy minden feleslegesen és mértéktelenül ráhelyezett réteget lefejtünk róla. Elménk és szokásaink nagyurak, harcosok és kifinomult építészek a maguk módján, rétegeket és fedéseket gyártanak szüntelenül. 

De honnan erednek ezek a felesleges rétegek?

Életünk és utunk során integrálódnak belénk, hogy aztán összeálljanak egy instabil kirakóvá.

Tiszta az számunkra, hogy az anyaméhből jöttünk, és a hatalmas ismeretlenbe távozunk. Ez a folyamat aztán újra és újra megismétlődik.

Egy bölcsességgel zárva, ami talán sokaknak ismerős lehet, így szólnék  –

“Az életünk nem csupán a miénk. Az anyaméhtől a sírig kötődünk másokhoz – a múltban és a jelenben. És minden bűntettel vagy kedves gesztussal a jövőnkhöz járulunk hozzá.”

– Felhőatlasz, 2012

A 2003-as fantasy/akciófilm megjelenése után az animált film nagy vihart kavart a nyilvánosság fejében. A hatás egyszerre volt ámulatkeltő és sokk-hatást keltő. Ahogyan a mai világ mozgását és félelmetes ütemmel való fejlődését figyeljük, egy régi mestermű bukkan elő a tudatalattiból:

Az Animátrix.

A film a Mátrix-trilógia előzményeit öleli fel, és rágja át frappáns művészi bravúrokkal. A 9 részből álló fikcionális digitális történelem sok referenciára, és félelmetes hasonlatokra ébreszti rá nézőjét, amelyek könnyedszerrel átruházhatóak a világunk mai működésére. Az első kvantumszámítógép megjelenésével az ember fejében felvillannak a végeláthatatlan kétségbeesett harci jelenetek ember és gép között. A mesterséges élet létrejön, majd vesztébe hanyatlik ahonnan aztán hatalmas áldozatok által felvirágzik. 

“Az Ozírisz utolsó útja” – című rész egy feszített ritmusú folyamatos feszültséget keltő jelenetet ír le az ember és a gépek harca körül. A jelenet egy a Mátrix-ban történő szoros edzésütemmel kezdődik, ami Thadeus kapitány és közlegénye vagy inkább közleánya Jue között zajlik. A szereplők természetesen egy közeli és mellesleg meghitt harci szimulációból térnek magukhoz, amikor gépek támadják meg őket az alagút rendszerben és elkezdődik a harc Zionért – az egyetlen megmaradt földalatti emberi erődítményért. Az emberiség a felfedezéseiért mindig is hibákkal, korrekciókkal és áldozatokkal felelt, persze a fantasy/akciófilm franchise ennek egy sokkal sötétebb vonulatát és kimenetelét sugallja.

„Ahogy a fikció és az emberi képzelőerő azt megjósolja, vajon tényleg igazzá válhat az előítélet miszerint az ember nem képes a saját ütemes fejlődésével lépést tartani és ez majd globális következményekkel járhat?”

“A Második Reneszánsz” első és második részében a gépezet és a mesterséges intelligencia felvirágzását, tudatra ébredését és az ezt követő történéseket kísérhetjük végig. Az emberi frusztráció sokszor nemcsak érző, de látszólag érzéketlen tárgyak és működési áldozatokat követel magának. Esetünkben a gépek az ember szolgálatában állnak, es készséggel teljesítik az emberi szükségletek minden aspektusát. Egy kidolgozott és harmonikus működésben lévő rendszernek sokszor elég csupán egyetlen apró meghibásodás ahhoz, hogy teljesen felboruljon. Egy férfi zavarát és elégedetlenségét egy segítő roboton törekszik kiélni, mire a robot fellázad, majd önvédelem címszóval lemészárolja az embert és annak egész családját. Ez az egyetlen cselekedet, amit akár a Bibliai Káin és Ábel történetéhez is hasonlíthatnánk, mint a magja és a kezdte az ember és a gép örökös harcának amire a híres Mátrix-trilógia építkezik. A képek és a felvonultatott erőszak láttán az emberben kéretlenül is, de felbukkan egy hasonló kép, ahol egy teljesen harmonikus és fundamentálisan megzavarhatatlan térbe férkőzik be a végtelen erőszak. A 2019-es márciusi új-zélandi merénylet olyan érzéketlenséget közvetített akár egy gépezet, es olyan tehetetlen állapotot akár egy ember. 

A robot fellázadása után az emberiség vezetői elrendelik a humanoid gépezetek teljes és végleges elpusztítását és gépeket daráló tömegmészárlásba kezdenek. Természetesen ahogy az élni akarásról elmondható, akár emberi akár gépi vonultban, a jelenség mindig utat talál magának.

A robotok egy túlélő csoportja elmenekül és megalkotják a saját civilizációjukat, amit elneveznek „A civilizáció bölcsője – nulla-egynek”, ami a gépek nyelvén a bináris notációban használt számokból áll. Az emberiség nagy fegyverét, a nukleáris bombát is sikerrel túlélő robot civilizáció végtelen eszmefuttatásokra sarkallja a nézőt. Vajon a mindent elsöprő pusztítás tényleg előrébb viszi az embert? Mikor tanulja meg az ember, hogy mi a helyes út és a cselekvés módja? A hatalom és az isteni erőkkel veteksző tudomány fitogtatása talán rossz célokra volna felhasználva? Ahelyett, hogy fürdenénk lehetőségeinkben és tudásunkban, miért fuldoklunk bennük?

Az ember – gép harc végül abban a stagnált állapotban teljesedik ki, miszerint a gépi civilizáció a megmaradt emberiséget kollektív módon szedáció alá vonja és egy általuk kialakított mesterséges valóságba ereszti őket. Eme valóság a Mátrix, ahol minden előről kezdődik, és a tudattalan lét előtti emlékek teljesen kitörlődnek. 

A filmben ekkor egy szeméttel és roncsréteggel borított felületen vágtázó robot-lovat és lovasát láthatjuk. Ahogyan a jelenség halad előre, úgy szaporodnak a libabőrös felületek az ember hátán.

Hiszen ha valamibe, akkor előbb utóbb a szemétbe fog belefulladni az emberiség. Álmodozók, és törekvő egyének persze mindig akadnak. Mint ahogy a “Kölyök” című részben. Egy fiatal fiú történetének szemtanúi leszünk, amint kiszakítja magát a mátrixból külső segítség nélkül. A fiú egészen egyszerűen leveti magát egy magas épület tetejéről, így elnyerve tudatának felszabadulását.

A változtatás és az ezzel kapcsolatos áldozatok mindig nagy erőfeszítést és bátorságot követeltek. Az emberi ösztön hatalmas erővel és nagyon erős jelzőrendszerrel rendelkezik, amire manapság kevesen figyelnek fel. Ám aki mégis képes hallgatni saját magára, esélyt ad önmagának az életminőség jelentős javítására.

A “Program” fejezetben betekinthetünk abba a kétségbeesett jelenségbe amikor egy individuál képességeit és határait a végsőkig feszegetik. Az Animátrix érdekes pszichológiai aspektusban prezentálja a mentális és fizikai határok patthelyzeteit. Egy fiatal nő, harca ellenfélként kedvesével, aki az utolsó pillanatokban szerelmet vall. Egy megerőltető, de a mentális épséget szilárdan bizonyitó szimuláció részesei lehetünk, hogy aztán együtt ébredjünk valóságra a főhőssel. 

A következő, ikonikus rész a “Világrekord” egy élsportoló tudatára ébredéséről szól. Azt a jelenséget előjegyezve, hogy bár a világ harcol a nehézségekkel, egyre több individuál szemét felnyitja az elnyomást és pusztulást okozó jelenségek áradata. A mai valóságban a tudósok és különböző organizációk megoldásokkal szolgálnak a világ és a természet állapotának javítására, reprezentálva a „felébredt egyedeket”.
Legyen akár szó két szörfösről, akik karkötőkért cserébe elkezdték tisztítani a Föld óceánjait, „4Ocean” néven; vagy akár a hibrid, illetve teljesen elektromos autók bevezetéséről, a nagyvonalú műanyag tilalom bevezetéséig bizonyos országokban. A próbálkozások és az ezt elősegítő individuálok száma persze jelentősen elenyésző, azzal szemben, amivel farkasszemet néznek, de a remény folyamatosan jelen van, és dolgozik.

Az élsportoló a produkált magas szintű feszültség és emberfeletti teljesítmény hatására megtöri a mátrixhoz kötött láncait és felébred. A rész végén az őt körülvevő Ügynököknek csak annyit suttog “szabad” ami a mesterséges intelligenciát haragra sarkallja. 

Ismerős lehet az a mondás, hogy “a rendszerben mindig van egy hiba.” 

Az utolsó részek között a “Hiba a rendszerben” pontosan egy ilyen glitch-et ír le, miszerint egy fiatal lány és bandája egy szerintük szellem lakta elhagyatott házban téblábol. A földöntúli jelenségek persze csak a rendszerben felmerülő bug-ok es hibák manifesztációi, ami hamarosan felülírásra is kerül a mátrixot karbantartó egységek által. A gyermeki ártatlanság, képzelőerő és bátorság vonul fel a rövid részben. 

A Mátrix-trilógia kedvelői a következő résznél felkaphatják a fejüket, hiszen igaz, hogy animált és bravúrosan megrajzolt formában is, de találkozhatunk Trinity-vel. 

“A Detektívtörténet” egy képregényt meghazudtoló vizuális világgal és történettel tárulkozik elénk. Egy bátor férfi, aki életét adja az igazságért és a tisztességért – a főszereplőnk. Egy helytelenül működő szilárd rendszer egyetlen dolog ellen képtelen sokáig küzdeni: ez pedig a makacsság. 

Ha az ember makacsul, de törhetetlenül küzd az igazáért, előbb vagy utóbb a valóság igazolódik be. 

Utolsóként felvonulva, személyes kedvencem “Az emberi mátrix” bontakozik ki előttünk. Egy színes, tudatalatti- és feletti utazás tanúi lehetünk gép és ember között. Az erőfeszítés, hogy érzelemre keltsék azt, amit nem arra terveztek egyaránt elgondolkodtató és bámulatba ejtő. A mesterséges intelligencia végső határait próbáló és alap létezésének szabályait felülíró próbálkozásnak lehetünk megfigyelői. Az ember, ahogyan végső kétségbeesettségében megpróbálja érzelemre bírni a gépet, végül ebben találja majd vesztét is, szintén egy baljós képet fest előttünk a mai jelenről. Ebben a jelenben, ahol azzal kísérleteznek, hogy az AI (mesterséges intelligencia) és az emberi elme összeköttetésbe kerüljön, vagy amikor azt a jelenséget látjuk, ahogyan egy látszólag primitív mesterséges intelligencia érzelmeket vált ki egy emberi lényből. 

Vajon vehetünk-e példát arról, amit az Animátrix megjósolt? Vajon milyen fordulatot vesz majd az emberiség sorsa ebben a rohamosan digitalizálódó világban? 

2019.08.11. 03:55-kor az alábbi nyílt levéllel fordultam a Sziget Kulturális Menedzser Iroda Zrt.-hez.

Tisztelt Sziget Kulturális Menedzser Iroda KFT./Zrt.!

2019.08.11. (00:14, 0:22, 0:28, 0:57, 0:58, 2:02, 2:42)-kor telefonáltam a +36-80-315-000 telefonszámra, a +36-70-XXX-XXXX-es telefonszámról. Több alkalommal is jeleztem, hogy túl nagy a zaj a szigetről, valamint kértem, hogy jöjjenek ki, hogy megmérjék ezt. Ezt a 0:28-as hívásomkor kértem. Ezután bizonyos időközönként érdeklődtem, hogy mikorra várhatom a mérést végző személyt. Ezzel kapcsolatban nem tudtak számomra információval szolgálni.

Majd végül a 2:42-es hívásomkor először még szintén azt közölték, hogy nem tudják, majd közölték, hogy már járt kint  a kollégájuk, a mérést elvégezte és semmilyen problémát nem tapasztalt, minden megfelel a jogszabályokban foglaltaknak. Ekkor tettem fel a kérdést, hogy mégis mire fel lett elkérve a telefonszámom, ha azon keresztül nem értesítettek, valamint, hogy mikor is történt ez a mérés, hiszen belátom a Tomori közt (amivel kapcsolatban a bejelentést tettem), és nem láttam senkit itt műszeres mérést végezni. Pár perc beszélgetés után ismételten elkérték a telefonszámomat, amit én ismételten megadtam, majd a vonal másik végén lévő hölgy közölte, hogy garantálja, hogy ismételten hívni fognak. Ekkor én közöltem, hogy nem hívhatnak ismét mivel eddig még nem hívtak. Majd ezután megkértem, hogy ismertesse velem, hogy pontosan milyen jogcímen is kérték el a telefonszámomat, pontosan mire is használják azt fel, meddig tárolják, hogyan kérhetem ki a rólam tárolt személyes adatokat, hogyan töröltethetném azt stb. A válasza az volt, hogy ő ezt nem tudja. A beszélgetés folyamán egyébként többször elröhögte magát a kérdéseimre „felelés” közben. Mikor ezt szóvá tettem, azt válaszolta, hogy ő nem, és hogy mást nem tud mondani/reagálni.

Megkérdeztem azt is, hogy készült-e mérési jegyzőkönyv. A válasz az volt, hogy szerintem igen. Megkérdeztem, hogy van-e rá mód, hogy kapjak belőle egy másolatot. Természetesen erre sem tudott válaszolni. Megkérdeztem, milyen módon kaphatok visszajelzést a bejelentésemmel kapcsolatban. A válasz az volt, hogy oly módon, hogy ön bejelenti, hogy túl nagy a zaj, mi lejjebb vesszük és ön tapasztalja ezt. Arra a kérdésemre, hogy hivatalos levelet kaphatok-e ezzel kapcsolatban, a válasz az volt, hogy nem.

Közben tájékoztatott arról, hogy a mérést végző személy jelenleg a Tomori köz és a Fiastyúk sarkán tartózkodik, rám vár. Maga miatt telefonálgatunk jelenleg (hangjában némi szemrehányást véltem felfedezni). Megkérdeztem, hogy akkor a mérést végző kolléga az ígértekkel ellentétben miért nem hív fel. A válasz az volt, hogy valószínűleg próbál hívni, de mivel jelenleg beszélek a megadott számon ezért nem csörög ki. Közöltem, hogy a telefonom aktív hanghívás közben is jelzi, ha van bejövő hívásom. A reakciója egy jó akkor nem tudom volt.

Elindultam hát a megadott helyre, ahol találkoztam is az úriemberrel. Épp zajlott a második mérés, megvártam azt, a mérés közben szélcsend volt. Két mérést is végzett, mindkettőt 10 perces intervallummal. Mérésközben is mutatta a kijelzőt az élő értékekkel, mely valóban nem haladta meg a jogszabályokba foglalt 55dB-t, csak 1-1 csúcs volt mely túllépte ezt. A mérést követően szóba elegyedtünk, ahol is felhoztam, hogy  a kiérkezése előtt sokkal nagyobb volt  a zajt. Ezt ő is megerősítette, előtte a Marinaparton végzett méréseket, ahol is 65dB-eles értékeket mért, ezt jelezte. Valószínűsítem, hogy ennek következtében lett alacsonyabb a zajszínt. Ekkor tovább folytattuk a beszélgetést és kitértünk arra is, hogy  a mérést széles spektrumon végzik, a műszer ezen adatokat menti. Megjegyezte továbbá, hogy érti mi a problémám, a mély (basszus) tartomány, melyet meg is mutatott az élő monitoron, hogy 66-70dB között mozog, a csúcs pedig eléri a 80dB-t. Mindketten egyetértettünk abban, hogy pont ez az a zavaró tartomány ami miatt az ember esetleg nem tud aludni, de nekik szélesspektrumon kel végezniük a méréseket. Azt is közölte, hogy megteheti, hogy jelzi ezt, de a programigazgatót nem fogja meghatni.

Közölte továbbá azt is amit eddig is tudtam, hogy a zajszintet befolyásolja a szél, a páratartalom és még jó pár tényező. Tovább az is, hogy egyszerre épp mennyi színpadon van koncert. Ekkor megjegyeztem, hogy mindezeket figyelembevéve kellene mérsékelni a zajforrást. Abban is egyetértettünk, hogy amolyan „kampányszerűen” vannak csak alacsonyabb zajszíntű időszakok, utána mindig újra felerősödik.

Ekkor megkérdeztem, hogy készíthetek-e a műszer LCD kijelzőjéről fényképet mind a szelés spektrumú adatokról mind a mély tartományban mért adatokról. Azt mondta, ezt meg kel kérdeznie, mivel ilyet még nem kértek. A telefonon azt a választ kapta, hogy nem. Megkérdeztem, hogy miért nem. A válasz az volt, hogy mert nem engedem. Rákérdeztem hát, hogy pontosan miért nem. Az a válasz érkezett, hogy nem feldolgozott adatról van szó. Érdeklődtem, hogy a feldolgozott adatokról kaphatok-e jegyzőkönyvet. A válasz az volt, hogy az ők a Sziget Zrt. Megbízásából végzik a mérések, hozzájuk forduljak ezzel kapcsolatban.

Ekkor még egy utolsó kérdésem maradt a mérést végző úrhoz. A feldolgozott adatok esetén a jegyzőkönyv tartalmazza-e külön a frekvenciatartományokat, vagy csupán azok átlagolását tartalmazza. Az úr válasza az volt, hogy szerinte igen.

Ezúton szeretném kérni a feldolgozott adatok mérési jegyzőkönyvét, valamint a mérőműszer kalibrációs jegyzőkönyvét is. Valamint amint lehetséges, azon jogszabályt (jogszabályokat), mely szerint széles spektrumos mérést kel végezni és nem frekvenciatartományonkénti mérést. Továbbá szeretném megtudni, hogy a fent említett telefonszámon történő adatfelvételre mely cég, adatvédelmi irányelveinek mely pontjai vonatkoznak.

Engedelmével jelen levelemet nyilvánosságra hozom.

Üdvözlettel:
Jászay Norbert

 

2019.08.12. 18:46-kor az alábbi válasz érkezett:

Tisztelt Jászay Norbert!

A Sziget Kulturális Menedzser Iroda Zrt. – mint a rendezvény szervezője – nevében köszönettel vettük a Fesztiválhoz kapcsolódó bejelentését.

Társaságunk mindig nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy a rendezvény közelében lakók nyugodt pihenését biztosítani tudja, éppen ezért sajnálattal értesültünk az Önt ért kellemetlenségről.

Annak érdekében, hogy minél inkább csökkentsük az esetleges zajártalmat, valamint biztosítsuk a Fesztivál környékén lakók nyugalmát folyamatosan fejlesztjük technikai megoldásainkat. Kollégáink a rendezvény során mindvégig ügyelnek a megfelelő hangkibocsátásra, illetve vonatkozó jogszabályokban meghatározott határértékek betartására. Ezen célból munkatársaink a rendezvény ideje alatt, a nap 24 órájában figyelemmel kísérik a lakossági visszajelzéseket.

Biztosítjuk, hogy minden tőlünk telhetőt megteszünk annak érdekében, hogy ne okozzunk kellemetlenséget önnek a Fesztivál által keltett zajterheléssel.

Megértését előre is köszönjük!

Üdvözlettel:

Sziget Kulturális Menedzser Iroda Zrt.

Csupán a szokásos “Nesze semmi fogd meg jól” hozzáállás.

Nem is olyan régen került a kezeimbe Wendy Walker „Van, aki nem felejt” (All is Not Forgotten) című regénye. Az író elmondása szerint tíz hét alatt írta meg. 2016-ban került kiadásra, magyarul pedig Alföldi Zsófiának köszönhetően 2017-óta olvashatjuk. Műfaját tekintve pszichológiai thriller. Összesen 36 fejezetből áll, be kell vallanom, nem igazán értettem az egyes fejezetek tagolását. De ezt tudjuk be nekem, aki nem is olyan rég még nem volt nagy könyvkedvelő.

A történet egy 16 éves lány megerőszakolásáról, az erőszaktevő felkutatásáról, valamint a trauma feldolgozásáról szól. Legalábbis ezt hiteti el velünk a könyv, egészen a végéig. Na de ne szaladjunk ennyire előre. Adott egy 16 évesen megerőszakolt lány Jenny, az ő szülei Charlotte és Tom, egy fiatal nyomozó Parsons, valamint Jenny pszichiátere Alan, aki elmeséli nekünk az egész történetet. Az egész történet egy connecticuti álmos, kisvárosban Fairview-ban játszódik. Nem szeretnék nagyon részletekbe menően írni, ugyanakkor ez a cikk nem lesz spoiler mentes.

A regény részét képezi némi jellemfejlődés Tom és Charlotte szerepében. Tom megtanulja, hogy igen is megérdemli mindazt, amit elért, megérdemli a családja szeretetét. Megtanulja igazi férfiként élni az életét. Charlotte megtanulja legyőzni a jó és a rossz énjét. És bár ez csak a kezelés mellékhatása, de egymás iránt érzett „szeretetük” elmélyül. Jenny megtanulja megélni a fájdalmait, visszaemlékezve a traumára és ezáltal feldolgozza is azt.

Jenny emlékeit gyógyszerek segítségével próbálják kitörölni, szülei beleegyezésére, még a kórházban. Charlotte próbál úgy tenni, mint ha mi sem történt volna, és látszólag Jenny is így éli a mindennapjait. Apja Tom azonban folyton az elkövetőt keresi. Egy nap azonban Jenny öngyilkos próbál lenni. Ekkor kerül a képbe a pszichiáter. Alan közben egy katonát Sean-t kezel, nála is a kitörölt emlékeit próbálja visszahozni. Erre a két esetre karrierje egy újabb lépcsőfokaként tekint. És éppen ez adja a történet végén a nagy csavart. Ugyan is az erőszaktevő nem volt más, mint Glenn Shelby, Alan egyik páciense egy elmebeteg bűnöző. És bár ezt pszichiáterünk már a történet legelején tudja, mégsem szól senkinek, ugyanis karrierje fontosabb volt számára. Persze a történet végére nem csak ő profitált belőle, hanem az össze többi főszereplő.

És hogy honnan is tudta ki volt az elkövető? Ezt azért meghagyom a könyvnek. Minden esetre érdekes volt figyelemmel követni, hogy amikor szinte teljes mértékben a fiára terelődött a gyanú, akkor sem adta ki a bűnöst. Inkább visszaélt azzal a hatalommal, amivel minden pszichiáter bír, és befolyásolta a betegét.

Talán már így is túl sokat írtam a történetről. A könyvet nem tudtam letenni, teljesen magával ragadott a történet. Teljes mértékben egyet tudok érteni Alan karakterével, mert abban igaza van, hogy ha egyből feladja a tettest, akkor Jenny talán sosem gyógyul meg, és a Kramer házaspár kapcsolata sem lép ilyen stabilitásra. Mindezek ellenére mégis némiképp ördöginek és sötétnek tartom amiért ezt így végig tudta vinni.

Az elmesélés számomra egyáltalán nem volt száraz, és egyetlen momentumra sem tudnám azt mondani, hogy elrugaszkodott. Bár az emlékek kitörlése, majd azok vissza hozatala már-már a határt súrolta nálam, de ennek ellenére még élvezhető volt ez vonal is. Erről egyébként a végén ír is, hogy ez a valóságban nem épp ilyen formában van jelen, de dolgoznak rajta a kutatók, mind az emlékeke törlésén, mind azok visszaállításán.