A 2003-as fantasy/akciófilm megjelenése után az animált film nagy vihart kavart a nyilvánosság fejében. A hatás egyszerre volt ámulatkeltő és sokk-hatást keltő. Ahogyan a mai világ mozgását és félelmetes ütemmel való fejlődését figyeljük, egy régi mestermű bukkan elő a tudatalattiból:
Az Animátrix.
A film a Mátrix-trilógia előzményeit öleli fel, és rágja át frappáns művészi bravúrokkal. A 9 részből álló fikcionális digitális történelem sok referenciára, és félelmetes hasonlatokra ébreszti rá nézőjét, amelyek könnyedszerrel átruházhatóak a világunk mai működésére. Az első kvantumszámítógép megjelenésével az ember fejében felvillannak a végeláthatatlan kétségbeesett harci jelenetek ember és gép között. A mesterséges élet létrejön, majd vesztébe hanyatlik ahonnan aztán hatalmas áldozatok által felvirágzik.
“Az Ozírisz utolsó útja” – című rész egy feszített ritmusú folyamatos feszültséget keltő jelenetet ír le az ember és a gépek harca körül. A jelenet egy a Mátrix-ban történő szoros edzésütemmel kezdődik, ami Thadeus kapitány és közlegénye vagy inkább közleánya Jue között zajlik. A szereplők természetesen egy közeli és mellesleg meghitt harci szimulációból térnek magukhoz, amikor gépek támadják meg őket az alagút rendszerben és elkezdődik a harc Zionért – az egyetlen megmaradt földalatti emberi erődítményért. Az emberiség a felfedezéseiért mindig is hibákkal, korrekciókkal és áldozatokkal felelt, persze a fantasy/akciófilm franchise ennek egy sokkal sötétebb vonulatát és kimenetelét sugallja.
„Ahogy a fikció és az emberi képzelőerő azt megjósolja, vajon tényleg igazzá válhat az előítélet miszerint az ember nem képes a saját ütemes fejlődésével lépést tartani és ez majd globális következményekkel járhat?”
“A Második Reneszánsz” első és második részében a gépezet és a mesterséges intelligencia felvirágzását, tudatra ébredését és az ezt követő történéseket kísérhetjük végig. Az emberi frusztráció sokszor nemcsak érző, de látszólag érzéketlen tárgyak és működési áldozatokat követel magának. Esetünkben a gépek az ember szolgálatában állnak, es készséggel teljesítik az emberi szükségletek minden aspektusát. Egy kidolgozott és harmonikus működésben lévő rendszernek sokszor elég csupán egyetlen apró meghibásodás ahhoz, hogy teljesen felboruljon. Egy férfi zavarát és elégedetlenségét egy segítő roboton törekszik kiélni, mire a robot fellázad, majd önvédelem címszóval lemészárolja az embert és annak egész családját. Ez az egyetlen cselekedet, amit akár a Bibliai Káin és Ábel történetéhez is hasonlíthatnánk, mint a magja és a kezdte az ember és a gép örökös harcának amire a híres Mátrix-trilógia építkezik. A képek és a felvonultatott erőszak láttán az emberben kéretlenül is, de felbukkan egy hasonló kép, ahol egy teljesen harmonikus és fundamentálisan megzavarhatatlan térbe férkőzik be a végtelen erőszak. A 2019-es márciusi új-zélandi merénylet olyan érzéketlenséget közvetített akár egy gépezet, es olyan tehetetlen állapotot akár egy ember.
A robot fellázadása után az emberiség vezetői elrendelik a humanoid gépezetek teljes és végleges elpusztítását és gépeket daráló tömegmészárlásba kezdenek. Természetesen ahogy az élni akarásról elmondható, akár emberi akár gépi vonultban, a jelenség mindig utat talál magának.
A robotok egy túlélő csoportja elmenekül és megalkotják a saját civilizációjukat, amit elneveznek „A civilizáció bölcsője – nulla-egynek”, ami a gépek nyelvén a bináris notációban használt számokból áll. Az emberiség nagy fegyverét, a nukleáris bombát is sikerrel túlélő robot civilizáció végtelen eszmefuttatásokra sarkallja a nézőt. Vajon a mindent elsöprő pusztítás tényleg előrébb viszi az embert? Mikor tanulja meg az ember, hogy mi a helyes út és a cselekvés módja? A hatalom és az isteni erőkkel veteksző tudomány fitogtatása talán rossz célokra volna felhasználva? Ahelyett, hogy fürdenénk lehetőségeinkben és tudásunkban, miért fuldoklunk bennük?
Az ember – gép harc végül abban a stagnált állapotban teljesedik ki, miszerint a gépi civilizáció a megmaradt emberiséget kollektív módon szedáció alá vonja és egy általuk kialakított mesterséges valóságba ereszti őket. Eme valóság a Mátrix, ahol minden előről kezdődik, és a tudattalan lét előtti emlékek teljesen kitörlődnek.
A filmben ekkor egy szeméttel és roncsréteggel borított felületen vágtázó robot-lovat és lovasát láthatjuk. Ahogyan a jelenség halad előre, úgy szaporodnak a libabőrös felületek az ember hátán.
Hiszen ha valamibe, akkor előbb utóbb a szemétbe fog belefulladni az emberiség. Álmodozók, és törekvő egyének persze mindig akadnak. Mint ahogy a “Kölyök” című részben. Egy fiatal fiú történetének szemtanúi leszünk, amint kiszakítja magát a mátrixból külső segítség nélkül. A fiú egészen egyszerűen leveti magát egy magas épület tetejéről, így elnyerve tudatának felszabadulását.
A változtatás és az ezzel kapcsolatos áldozatok mindig nagy erőfeszítést és bátorságot követeltek. Az emberi ösztön hatalmas erővel és nagyon erős jelzőrendszerrel rendelkezik, amire manapság kevesen figyelnek fel. Ám aki mégis képes hallgatni saját magára, esélyt ad önmagának az életminőség jelentős javítására.
A “Program” fejezetben betekinthetünk abba a kétségbeesett jelenségbe amikor egy individuál képességeit és határait a végsőkig feszegetik. Az Animátrix érdekes pszichológiai aspektusban prezentálja a mentális és fizikai határok patthelyzeteit. Egy fiatal nő, harca ellenfélként kedvesével, aki az utolsó pillanatokban szerelmet vall. Egy megerőltető, de a mentális épséget szilárdan bizonyitó szimuláció részesei lehetünk, hogy aztán együtt ébredjünk valóságra a főhőssel.
A következő, ikonikus rész a “Világrekord” egy élsportoló tudatára ébredéséről szól. Azt a jelenséget előjegyezve, hogy bár a világ harcol a nehézségekkel, egyre több individuál szemét felnyitja az elnyomást és pusztulást okozó jelenségek áradata. A mai valóságban a tudósok és különböző organizációk megoldásokkal szolgálnak a világ és a természet állapotának javítására, reprezentálva a „felébredt egyedeket”.
Legyen akár szó két szörfösről, akik karkötőkért cserébe elkezdték tisztítani a Föld óceánjait, „4Ocean” néven; vagy akár a hibrid, illetve teljesen elektromos autók bevezetéséről, a nagyvonalú műanyag tilalom bevezetéséig bizonyos országokban. A próbálkozások és az ezt elősegítő individuálok száma persze jelentősen elenyésző, azzal szemben, amivel farkasszemet néznek, de a remény folyamatosan jelen van, és dolgozik.
Az élsportoló a produkált magas szintű feszültség és emberfeletti teljesítmény hatására megtöri a mátrixhoz kötött láncait és felébred. A rész végén az őt körülvevő Ügynököknek csak annyit suttog “szabad” ami a mesterséges intelligenciát haragra sarkallja.
Ismerős lehet az a mondás, hogy “a rendszerben mindig van egy hiba.”
Az utolsó részek között a “Hiba a rendszerben” pontosan egy ilyen glitch-et ír le, miszerint egy fiatal lány és bandája egy szerintük szellem lakta elhagyatott házban téblábol. A földöntúli jelenségek persze csak a rendszerben felmerülő bug-ok es hibák manifesztációi, ami hamarosan felülírásra is kerül a mátrixot karbantartó egységek által. A gyermeki ártatlanság, képzelőerő és bátorság vonul fel a rövid részben.
A Mátrix-trilógia kedvelői a következő résznél felkaphatják a fejüket, hiszen igaz, hogy animált és bravúrosan megrajzolt formában is, de találkozhatunk Trinity-vel.
“A Detektívtörténet” egy képregényt meghazudtoló vizuális világgal és történettel tárulkozik elénk. Egy bátor férfi, aki életét adja az igazságért és a tisztességért – a főszereplőnk. Egy helytelenül működő szilárd rendszer egyetlen dolog ellen képtelen sokáig küzdeni: ez pedig a makacsság.
Ha az ember makacsul, de törhetetlenül küzd az igazáért, előbb vagy utóbb a valóság igazolódik be.
Utolsóként felvonulva, személyes kedvencem “Az emberi mátrix” bontakozik ki előttünk. Egy színes, tudatalatti- és feletti utazás tanúi lehetünk gép és ember között. Az erőfeszítés, hogy érzelemre keltsék azt, amit nem arra terveztek egyaránt elgondolkodtató és bámulatba ejtő. A mesterséges intelligencia végső határait próbáló és alap létezésének szabályait felülíró próbálkozásnak lehetünk megfigyelői. Az ember, ahogyan végső kétségbeesettségében megpróbálja érzelemre bírni a gépet, végül ebben találja majd vesztét is, szintén egy baljós képet fest előttünk a mai jelenről. Ebben a jelenben, ahol azzal kísérleteznek, hogy az AI (mesterséges intelligencia) és az emberi elme összeköttetésbe kerüljön, vagy amikor azt a jelenséget látjuk, ahogyan egy látszólag primitív mesterséges intelligencia érzelmeket vált ki egy emberi lényből.
Vajon vehetünk-e példát arról, amit az Animátrix megjósolt? Vajon milyen fordulatot vesz majd az emberiség sorsa ebben a rohamosan digitalizálódó világban?
