Egyszarvú | Unicorn Bistro – Vacsora az unikornisok földjén?

Nóri régóta szerette volna kipróbálni az Unicorn Bistro-t. Egyszer tettünk már egy próbát, ám akkor nem igazolták vissza foglalásunkat. A születésnapjára azonban sikerült eljutunk ide. Nézzük miket is tapasztaltunk.

Asztalfoglalás

Lehetséges online asztalt foglalni, de ez lényegében csak egy email form kitöltését jelenti, visszaigazolás-t látszólag manuálisan végeznek, és csak a foglalás sikerességéről küldenek emailt. Szóval, ha a kívánt időpont előtt kb. 3 órával sem érkezik visszaigazolás a foglalás sikerességéről, akkor van egy rossz hírem, másik éttermet kell keresned. Amennyiben sikeres a foglalás, a visszaigazoló emailben olvashatjuk, hogy maximum 10 perc késés megengedett, és 90 perccel számolnak minden egyes foglalásra. Tisztában vagyok azzal, hogy bizonyos színvonal felett ezen dolgok elfogadottak, netán bevett szokások, viszont számomra ez a hely nem ütötte meg ezt a mércét, de ne rohanjunk ennyire előre.

A hely

A padló ragadt. Egyes székeket úgy helyeznek el az asztalok mellett, hogy azok megnehezítsék a közlekedést. A hűtő melletti asztalnál található lambériáról mállott a festék. Amin ültem szék, annak háttámlájából majdnem kiesett a csavar, igaz megtartott. A wc-ben található retesz mellyel jelezni lehetett volna, hogy foglalt, nem működött.

Személyzet

Alapvetően minden rendben volt velük. Viszont az egyikőjük küzdött a telefon kezelésével. Ez azért fontos, mert mint mára már sok helyen, itt is egy mobil applikáción keresztül veszik fel a rendelést. Azt nem tudtam eldönteni, hogy az igencsak hosszú műkörme, okozhatta ezt vagy más probléma volt, de eléggé feltűnően tette mindezt. Már csak a képernyő feloldása gondot okozott. Remélem a konyhán azért nem ilyen körmökkel dolgoznak. Ezt leszámítva tényleg semmilyen kivetni valóm nem volt velük kapcsolatban.

Ételek, italok

Én egy „Jack ANGRYCORN Burger” Menü-t választottam, mellé Bodza-Levendula limonádét, desszertnek pedig Nutellás Banános „Unicorn Pancake”-et. A burger-el megvoltam elégedve, a hús valóban médiumra volt sütve, a szósz kellően pikáns volt, a zsemle nem volt eláztatva, bár picit megpiríthatták volna a belső felét, az uborka kellően, de nem túlzóan savanykás.

Az evőeszközök már más kérdés. Igen tudom, „hamburger-t kézzel eszünk”. Nos vannak azok a méretek, és annyi összetevőt és szószt tartalmazók, amelyeket (és egy kocsmában is, nemhogy egy ilyen helyen) szeretek késsel villával enni. Itt sem kellett ezeket külön kérni, hozták a felszolgált étel mellé. Viszont, a villa hegye kissé tompa volt, bár még nem annyira, hogy használhatatlan legyen, a kés viszont teljesen funkcióját vesztette. Értem én, hogy a hely dizájnjához csak ilyen szettet találtak, azonban egy médiumra sütött marhapogácsához az a kés, amelyeket általában megtalálunk az evőeszköz készletekben, teljesen haszontalan, egy steak késnek jobban örültem volna.

Az étlapjuk elején felhívják a figyelmet arra, hogy mennyire környezettudatosak, pld a rendeléseket lebomló cukornád tányérokon szolgálják fel, valamint tálcabetétet használnak (ugyanis a hamburgerek tálcán érkeznek), így csak az evőeszközök és poharak esetében van szükség ipari mosogatásra. Nos, eleve ahogy kihozzák a hamburgert, már szószos a tálca belső fele, így azt mindenképp el kell mosni. Merem remélni, hogy ez ettől függetlenül is megtörténik, igaz az étlapon csak az ipari mosogatásra tértek ki. A cukornád tányér nekem nem jött be, tudom nem ez a cél, ettől még ez a véleményem. Eleve kevésbé merev, mint egy hagyományos porcelán tényér, Esztétikailag is hagy kivetni valót, ettől függetlenül funkcióját ellátta.

A hambureg menühöz felszolgált coleslaw saláta jó volt. A hasábnak írt köret az krumpli karika volt, és túlsütve, villára pld nagy részét rá sem lehetett szúrni, de probléma inkább azzal volt, hogy vesztett ízéből. Limonádéból én nagyot kértem, ami itt 1L-t jelent. Én inkább mondanám kisebb vázának azt, amiben kaptam, de ez inkább csak fura volt számomra. Az íze rendben volt, bár számomra kissé édes, és szirupos volt, nagy gond azonban nem volt vele. A palacsinta rendben volt.

Az asztalnál volt, aki egy „Szivárvány szeletet” rendelt desszertnek. Azt egy kis műanyag vágólapon szervírozták, evőeszköznek pedig egy kiskanalat adtak mellé. Ha a vágólapot betudjuk modern dizájnelemnek, a kiskanalat akkor sem tudom hová tenni desszertes villa helyett. Gondolom itt is az lehetett, hogy ez volt a készlethez. Volt, aki főételnek „uni’cordon blue”-t rendelt, elvileg színes hasábbal, de köretnek ő is korongokat kapott. Valamint szintén akadályokba ütközött a már említett kés miatt.

Árak

A tapasztaltak alapján talán enyhén drága, de alapvetően hozza azt az ár kategóriát amire az ilyen helyek esetén számítani lehet.

Összegzés

Bár nem így tűnhet, de alapvetően megvoltam elégedve, a személyzet kedves, az ételek jók és kellően kiadósak, és ami a legfontosabb (bár ez mindig múlik az asztaltársaságon is), egy kellemes vacsorát töltöttünk itt el. Ajánlani mindenképp ajánlom, egy próbát megér, főleg, ha van a társaságban 1-2 olyan ember, aki rajong a rózsaszín, unikornisos világért.

Ha további éttermekben tett látogatásunk érdekel, keresd fel az Étel rovatunkat.

Ha tetszett a cikk, kövess be minket facebookon!

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Kapcsolódó bejegyzések

Vigyázz a dolgaidra – a fenntarthatóság első szabálya borító kép

Vigyázz a dolgaidra – a fenntarthatóság első szabálya

“A múltban mindent tartósabbra terveztek” – gondolhatod. Ennél jobban nem is érthetnék egyet, de azt is be kell vallanom, hogy sokat tehetünk otthonaink, fogyasztási cikkeink, ruháink, elektronikai eszközeink védelméért. Íme a fenntarthatóság első szabálya.

Barbie filmkritika és holland moziélmény 

A Barbie című óriási hírveréssel beharangozott film, július 19-én debütált a holland mozikban (Magyarországon július 20-án) és jómagam is kíváncsi voltam mit alkothatott a Warner Bros. 

A weboldalon cookie-kat ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

 

 

 

 

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.        

Ezek a cookie-k szükségesek ahhoz, hogy a weboldal működjön, és nem lehet kikapcsolni a rendszerünkben.

Az oldal működtetéséhez az alábbi technikai cookie-ek szükségesek
  • wordpress_test_cookie
  • wordpress_logged_in_
  • wordpress_sec

Összes tiltása
Összes engedélyezése