Arnold Palmer – Egy ízletes hűsítő ital

2011 07 15 how to make an arnold palmer 586x322 1

Nemrég Floridában jártam, és ott kóstoltam meg először a profi golfozóról elnevezett üdítő italt. A Hooters-be jártunk épp mikor javasolták nekem. Az első korty után éreztem, hogy ezt több alkalommal is el kell majd készítenem. Nos, eljött az első alkalom, hogy ez meg is történjen.

ARNOLD PALMER 3

Arnold Daniel Palmer (1929. szeptember 10. – 2016. szeptember 25.) egy amerikai profi golfozó, akit általában a sport történetének egyik legnagyobb és karizmatikusabb szereplőjének tekintnek.

Palmer golfjának társadalmi hatása valószínűleg páratlan volt a többi profi között; szerény háttere és a nyilvánvaló népszerűsége elősegítette a golf felfogásának megváltoztatását az elit, felső osztályú időtöltéstől a populistabb sporttá, amely elérhető a közép- és munkásosztályok számára.

Az eredeti recept szerint 3 rész édesítetlen fekete tea és 1 rész limonádé szükséges, azonban sokan fogyasztják 1:1 arányban is. Ehhez jön még a friss menta és természetesen jég.

Mivel Arnold és maga az ital is amerikai így gondoltam, utánanézek milyen arányban készítik ott a limonádét. Ahogy kutattam, a legtöbb esetben a következő arányokat találtam:

  • 6 citrom (ebből elvileg pont egy bögrényi citromlé facsarható ki)
  • 1 bögre fehér cukor, valamint
  • 6 bögre hideg víz

Elkészítettem és valóban ízletes, rég ittam már hagyományos limonádét. Általában én teszek bele még gyömbért és lime-ot is. Ezután jöhetett a fekete tea. Ennek elkészítéséhez sima, ízesítetlen fekete tea, tea füvet használtam, majd jól lehűtöttem. Miután kellően lehűlt a tea, kivettem a hűtőből a már korábban elkészített limonádéval együtt, egy poharat félig megtöltöttem jégkockákkal, ráöntöttem egy rész limonádét majd három rész teát.

20200117 182242003 iOS scaled
A Hooters-ben felszolgált
20200216 173549379 iOS 1 scaled
Az általam elkészített

Bár az íze, némiképp eltért a kint kóstoltaktól, de így is finom lett. Majd még valahogy kikísérletezem, vagy legközelebb, ha kint járok megkérdezem a pontos összetevőket.

Amennyiben neked is van olyan ital vagy étel, amelyet egy utazásod során fedeztél fel és azóta is a kedvenceid közé tartozik oszd azt meg velünk egy hozzászólásban, hogyan ismerkedtél meg vele és mi az, ami megfogott.

Ha tetszett a cikk, kövess be minket facebookon!

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Kapcsolódó bejegyzések

Vigyázz a dolgaidra – a fenntarthatóság első szabálya borító kép

Vigyázz a dolgaidra – a fenntarthatóság első szabálya

“A múltban mindent tartósabbra terveztek” – gondolhatod. Ennél jobban nem is érthetnék egyet, de azt is be kell vallanom, hogy sokat tehetünk otthonaink, fogyasztási cikkeink, ruháink, elektronikai eszközeink védelméért. Íme a fenntarthatóság első szabálya.

Barbie filmkritika és holland moziélmény 

A Barbie című óriási hírveréssel beharangozott film, július 19-én debütált a holland mozikban (Magyarországon július 20-án) és jómagam is kíváncsi voltam mit alkothatott a Warner Bros. 

A weboldalon cookie-kat ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

 

 

 

 

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.        

Ezek a cookie-k szükségesek ahhoz, hogy a weboldal működjön, és nem lehet kikapcsolni a rendszerünkben.

Az oldal működtetéséhez az alábbi technikai cookie-ek szükségesek
  • wordpress_test_cookie
  • wordpress_logged_in_
  • wordpress_sec

Összes tiltása
Összes engedélyezése