Nem is olyan régen került a kezeimbe Wendy Walker „Van, aki nem felejt” (All is Not Forgotten) című regénye. Az író elmondása szerint tíz hét alatt írta meg. 2016-ban került kiadásra, magyarul pedig Alföldi Zsófiának köszönhetően 2017-óta olvashatjuk. Műfaját tekintve pszichológiai thriller. Összesen 36 fejezetből áll, be kell vallanom, nem igazán értettem az egyes fejezetek tagolását. De ezt tudjuk be nekem, aki nem is olyan rég még nem volt nagy könyvkedvelő.
A történet egy 16 éves lány megerőszakolásáról, az erőszaktevő felkutatásáról, valamint a trauma feldolgozásáról szól. Legalábbis ezt hiteti el velünk a könyv, egészen a végéig. Na de ne szaladjunk ennyire előre. Adott egy 16 évesen megerőszakolt lány Jenny, az ő szülei Charlotte és Tom, egy fiatal nyomozó Parsons, valamint Jenny pszichiátere Alan, aki elmeséli nekünk az egész történetet. Az egész történet egy connecticuti álmos, kisvárosban Fairview-ban játszódik. Nem szeretnék nagyon részletekbe menően írni, ugyanakkor ez a cikk nem lesz spoiler mentes.
A regény részét képezi némi jellemfejlődés Tom és Charlotte szerepében. Tom megtanulja, hogy igen is megérdemli mindazt, amit elért, megérdemli a családja szeretetét. Megtanulja igazi férfiként élni az életét. Charlotte megtanulja legyőzni a jó és a rossz énjét. És bár ez csak a kezelés mellékhatása, de egymás iránt érzett „szeretetük” elmélyül. Jenny megtanulja megélni a fájdalmait, visszaemlékezve a traumára és ezáltal feldolgozza is azt.
Jenny emlékeit gyógyszerek segítségével próbálják kitörölni, szülei beleegyezésére, még a kórházban. Charlotte próbál úgy tenni, mint ha mi sem történt volna, és látszólag Jenny is így éli a mindennapjait. Apja Tom azonban folyton az elkövetőt keresi. Egy nap azonban Jenny öngyilkos próbál lenni. Ekkor kerül a képbe a pszichiáter. Alan közben egy katonát Sean-t kezel, nála is a kitörölt emlékeit próbálja visszahozni. Erre a két esetre karrierje egy újabb lépcsőfokaként tekint. És éppen ez adja a történet végén a nagy csavart. Ugyan is az erőszaktevő nem volt más, mint Glenn Shelby, Alan egyik páciense egy elmebeteg bűnöző. És bár ezt pszichiáterünk már a történet legelején tudja, mégsem szól senkinek, ugyanis karrierje fontosabb volt számára. Persze a történet végére nem csak ő profitált belőle, hanem az össze többi főszereplő.
És hogy honnan is tudta ki volt az elkövető? Ezt azért meghagyom a könyvnek. Minden esetre érdekes volt figyelemmel követni, hogy amikor szinte teljes mértékben a fiára terelődött a gyanú, akkor sem adta ki a bűnöst. Inkább visszaélt azzal a hatalommal, amivel minden pszichiáter bír, és befolyásolta a betegét.
Talán már így is túl sokat írtam a történetről. A könyvet nem tudtam letenni, teljesen magával ragadott a történet. Teljes mértékben egyet tudok érteni Alan karakterével, mert abban igaza van, hogy ha egyből feladja a tettest, akkor Jenny talán sosem gyógyul meg, és a Kramer házaspár kapcsolata sem lép ilyen stabilitásra. Mindezek ellenére mégis némiképp ördöginek és sötétnek tartom amiért ezt így végig tudta vinni.
Az elmesélés számomra egyáltalán nem volt száraz, és egyetlen momentumra sem tudnám azt mondani, hogy elrugaszkodott. Bár az emlékek kitörlése, majd azok vissza hozatala már-már a határt súrolta nálam, de ennek ellenére még élvezhető volt ez vonal is. Erről egyébként a végén ír is, hogy ez a valóságban nem épp ilyen formában van jelen, de dolgoznak rajta a kutatók, mind az emlékeke törlésén, mind azok visszaállításán.
