Az adatok ma már mindenhol ott vannak, és behálózzák életünk legtöbb mozzanatát. Legalábbis a kütyükkel és a social médiával töltött perceinket és óráinkat (valljuk be, inkább hosszú órákról van szó, mintsem percekről) mindenképp. Minden minutumban ott vannak és minden virtuális mozdulatunkat rögzítik valahogyan. De nem kell félnünk, mert csak algoritmusok teszik ezt és nem valódi emberek (javarészt ugyebár). Az általuk gyűjtött adatbázis bármikor elérhető és megtalálható földi halandók számára is, így jobb, ha tudatában vagyunk annak, hogy mi is történik és hogyan lehet az adathalászatot kontrollálni.
De mi is tulajdonképpen az adat? Miért van? Hol van? Miért fontos? És mire használják? Olyan számokkal leírható dolgok, amelyek eszközökkel rögzíthetők, feldolgozhatók és megjeleníthetők. Adatokra azért van szükség, mert ezáltal tud létrejönni bármilyen számítógépes felület. Az adatgyűjtés sokkal nagyobb múltra tekint vissza. Már az 1200-as évek végén is gyűjtöttek demográfiai adatokat az emberekről, azonban igazi „adatbánya” csak a számítógép, majd az internet népszerűsödésével jött létre. Az első adatbázisok adatok gyűjtéséből, a különböző információk rendezéséből vagy numerikussá alakításából álltak össze. Majd a közösségi média létrejöttével egy új funkciót nyert, és új lehetőségeket nyitott meg. Ezáltal már képessé váltak az adott oldalak arra, hogy az adatgyűjtéssel további fejlesztéseket tudjanak létrehozni, és még inkább felhasználóbaráttá alakítsák ki az adott felületet.
Az adatok további pontosabb körüljárásához a Facebook adatkezelési elveit és nyilatkozatát fogom alapul venni, ezen keresztül ugyanis elég pontosan megtudhatjuk, hogy hogyan és miről gyűjtenek adatot, illetve mire használhatják fel azt. Az első és legfontosabb, hogy minden egyes cselekedetünket ellenőrzik és kiértékelik. Tudják mennyit használjuk az adott alkalmazást, tudják, hogy mik a kedvenc posztjaink, tudják, hogy kikkel tartunk szorosabb kapcsolatot, de még azt is, hogy kikkel használunk egy hálózatot. De nemcsak az alkalmazáson belül gyűjti az adatainkat, hanem az adott készülékről történő kereséseinket is tudja. Ezért kerül például a Facebook-idővonalunkra egy kutyakabátkákat áruló oldal böngészése után egy ehhez hasonló hirdetés. Az adatkezelési szabályzat 4 fő részre van osztva: először is, hogy mit gyűjtenek, utána, hogyan használják ezeket, majd milyen kapcsolatban áll ez a Facebook vállalatokkal, végül, jogokkal kapcsolatos kérdések merülnek fel. Egyszerűen, közérthetően, de nem igazán szűkre szabva leírja, hogy mindenhol figyelve vagy és minden által, de persze ez csak a te érdekeidet szolgálja és jogilag is szigorúan betartanak mindent. De biztos, hogy nekünk mindig az az érdekünk, hogy az összes létező algoritmus összeálljon, és egy olyan tökéletes Facebook-idővonalat pörgethessünk, amiről álmodni se mernénk?
A Facebook így írja le, hogy miket is gyűjt rólunk: „Amit te teszel és mások tesznek, és amiket rendelkezésre bocsátotok.”. Ez elég teljeskörűnek hangzik és valóban az is. Szinte mindenhez automatikusan hozzáfér, néhány dologban viszont megvan a lehetőséged, hogy korlátozd az adataid kiadását. Például eldöntheted, hogy kikapcsolod-e az arcfelismerést, ami minden felkerült fényképen keresni fogja az arcodat és ha egyezést talál, ezt megosztja veled. Illetve könnyedén letilthatod a helyadataid felhasználását is egyetlen mozdulattal. Legalább ennyit érdemes megtenni, hogy mégse legyen annyira teljeskörű ez az adatvadászat. Egy csomó esetben magyarázat is tartozik ahhoz, hogy miért használ fel egyes adatokat a Facebook, és a legfőbb ok általában a felhasználók igényeinek a kielégítése és a még teljeskörűbb élmény, de gyakran van, hogy azt kutatásokhoz használják fel, fejlesztésekhez, elemzésekhez vagy esetleg biztonsági okokból. Továbbá állítják magukról, hogy nekik mennyire fontos a társadalom, ezért létrehoztak egy olyan kategóriát is, hogy „Kutatás és innováció a közjóért”. Szerintem egy kicsit demagóg hozzáállás és könnyen kritizálható, mert lehet, hogy ad valamit a világhoz, de jócskán el is vesz belőle.
Egy fontos dolgot azonban még tudnunk kell: a felhasználható (akaratunk ellenére eltulajdonított) adatok bizonyos mértékig korlátozva vannak, ezért a nyilatkozat is gyakran hangoztatja, hogy az „Európai Uniós jogszabályok értelmében” így meg úgy meg van kötve a kezük, és az információt szigorúan csak ők használják fel, biztonságban tartják és korlátozniuk kell azt. Továbbá az adatok rossz kezekbe kerülését és a cég általi túlzott kontrollt is próbálják visszaszorítani. „Jelenleg is azon vagyunk, hogy a visszaélések elleni fokozott védelem érdekében korlátozzuk a fejlesztők hozzáférését az adatokhoz.” (Facebook Adatkezelési szabályzat, 2020) Fontos szerepet kap ebben a helyzetben a GDPR is, az EU 2018-ban életbe lépett adatvédelmi rendelete is, ami a természetes személyek adatvédelmi jogaival kapcsolatban fogalmaz meg törvényeket a cégek felé.
Azért fontos ezeket kiemelni, mert ebből is láthatjuk, hogy nagy mértékben elharapózott az adatok gyűjtése és nagyon kevés olyan szerv van, ami ezt kontrollálni tudná. Az egyetlen, amit tehetünk, hogy mindenkinek felhívjuk a figyelmét a tudatos internethasználatra és az adatainak védelmére, mégis fontos lenne ezt máshogyan is korlátozni. Kezdeményezések már most is vannak erre, de még nem épült ki ezzel kapcsolatban elég komoly védelem. A szabályzatok nem tudnak lépést tartani a folyamatosan fejlődő technológiai újításokkal, nem látnak bele a nagy tech cégek működésébe a túl gyors növekedés és az automatizáció miatt. Az emberek mentális igényeit sem tudják követni, mivel a technológia okozta fenyegetésekhez a biológiai énünk még nem tudott alkalmazkodni. Ráadásul a cyberbullyingra (internetes zaklatás) sem hoztak még megfelelő törvényeket, és a lekövethetetlenül gyors fejlődés miatt nem is látjuk, hogy egy sokkal súlyosabb problémával állunk szemben, mint azt gondolnánk. Ha ezt teljesen megszüntetni már nem is lehet, hanem magunkat kell átkondicionálnunk egy ilyen veszélyes világra, lépéseket akkor is lehet tenni a visszaszorítás érdekében. Elsősorban az állami szerveket kellene még inkább bevonni a folyamatba és nagyobb rálátást engedni nekik. És a nagyobb cégek számára is elengedhetetlen lenne egy belső korlátozó erő, ami már a cégen belül is felhívná a figyelmet a veszélyekre. Viszont jelenleg a cégek vagy nem is akarnak szembesülni a veszélyekkel, vagy ha rá is ébrednek problémákra, nem fogják azt félredobni olyan másodlagos dolgok miatt, mint például a környezetvédelem, vagy a pszichológiai manipuláció. Jelenleg hiába látják ők is a problémát, hiába tapasztalják a saját bőrükön (például a függőség jeleit), nem érzik magukat elégnek ahhoz, hogy ezen változtatni tudjanak. A legtöbb szakértő már csak egy elszabadult szörnyről beszél, ami egyszer útjára kelt és többé már nem tudják elcsípni azt, elhárítva ezzel magukról a felelősséget.
Végül meg kell még említenem az adatok „tökéletes” újra felhasználásának a következményeit is, ami azzal jár, hogy egyre kifogástalanabb felületek jönnek létre, a programok a kapott adatok alapján egyre inkább személyre szabják az oldalakat, elérve ezzel a függőség kialakulását. Hiszen kinek a szemét ne tapasztaná a képernyőhöz egy olyan felület, ami a saját igényeire van szabva? Hiába próbálnak ilyenkor már tudatos felhasználóvá avanzsálni minket. Az sem hoz szignifikáns változást, hogy szembesítenek a manipulációval. Ugyanúgy függők maradunk, hiszen már hozzá vagyunk szokva ahhoz, hogy egészen fiatalkorunktól kezdve manipulálnak minket a különböző reklámfelületekkel. Az is egy elemi vágyunk, hogy egy közösség tagjai lehessünk, ami bár megvalósulni látszik a social medián keresztül, ám ez mégsem a valóságot mutatja. Ezt a témát járják körül a Társadalmi dilemma című filmben is, ahol fejlesztőket és a közösségi média felületek dolgozóit kérik meg, hogy fedjenek fel előttünk néhány keveset vitatott tényt. Viszont annyira új ez a terület számunkra és annyira gyorsan növekszik, hogy még ők sem tudtak egy igazán pontos képet megfesteni arról, hogy miben is gyökerezik a probléma. Azt már tudjuk, hogy mi a társadalmi rossz, és hogy min kellene változtatni, arról viszont fogalmunk sincs, hogy mi a jó, mi a követendő példa, mivel csak a rosszról van egy kialakult képünk.
Csak találgatni tudunk arról, hogy mi fog történni, biztosat nem tudunk, mert ez a dolog már túlnőtt rajtunk és nem tudjuk kontrollálni. Az egyetlen dolog, amit tehetünk, hogy próbáljuk megvédeni magunkat az adathalászattól, az adatkezelő rendszerek manipulatív kihasználásától, és tudatosan kezeljük az adatokat. Emellett, ha már megadatott egy ilyen technológia, akkor ebben tudatosan ellavírozva kihasználjuk annak pozitív hatásait.
