Szent Patrik napját minden évben halálának évfordulóján, március 17-én tartják és több, mint ezer éve ünneplik a világ minden táján. Általában ünnepe a böjt idejére esik, ezért Írországban a családok mindig a délelőttöt a templomban töltik és délután ünnepelnek.
Ki volt Szent Patrik?
Nevét illetően, Maewyn Succatként született az 5. században, a Római Birodalom területén, Britannia provinciában, elrabolták és rabszolgának adták Írországba. Azonban megszökött és téríteni kezdett. Ő volt, aki Írországba vitte a kereszténységet. Kolostorokat, templomokat és iskolákat alapított. A 7. századtól Írország védőszentje.
Egy monda szerint Szent Patrik Írországban, egy dombtetőn állva, amelyet ma Croagh Patrick-nak neveznek, egy fából készült bottal az oldalán sikerült elűznie a kígyókat az országból. Azonban ez csak egyfajta metafora volt, hiszen kígyók soha nem éltek Írország területén. Ezzel a pogányság kiűzését jelenítették meg és a kereszténység megjelenését.
Mikor ünnepelték először Szent Patrik napját?
1601. március 17-én ünnepelték először Szent Patrik napját, Amerikában. A spanyol gyarmat ír helytartója, plébánosa Ricardo Artur jóvoltából. Később ír katonák Amerikában tartózkodásuk alatt látták ezeket az ünnepeket és ezekből nőtt ki a Szent Patrik ünneplésének napja. Az amerikai bevándorlók körében felvirágzott az ún. ír patriotizmus, akik csoportokba tömörülve évente megrendezték az ünnepet. Amerikában folyamatosan minden város kialakította a saját hagyományait, így érdekesség, hogy Chicagoban zöldre festik a Chicago folyót. Mára a világ több pontját is megünneplik Szent Patrikot, így Kanadában és Ausztráliában is, sőt Japánban, Szingapúrban és még Oroszországban is.
Szimbólumok és tradíciók
Sokan ezen a napon zarándoklatot terveznek “Szent Patrik Purgatóriumába”, amely a 13. század óta úgy vélik, hogy bűnbánattal és gyógyítással jár, akik hittel érkeznek ide, kegyelmet kapnak a bűneikért. A hely neve Lough Derg, amely egy szigeten található Írország területén.
Szintén a keltákhoz kötődik a lóhere hagyománya, amely az íreknél szent növény volt az ókorban. Úgy tartották az újjászületést szimbolizálja. Történelmi háttere, hogy az ír nacionalizmus jelképe volt, amikor az angolok elfoglalták az ír földeket és törvényeket hoztak az ír nyelvvel és a katolicizmussal kapcsolatban. Egy mítosz alapján Szent Patrik a tanításaihoz használta, hogy bemutassa és elmagyarázza vele a Szentháromságot. A negyedik lóhere kinövéséhez a szerencsét társították.
A tradicionális Szent Patrik napi étel neve: Corned Beef, amelyet főleg az Amerikaiak minden évben közösen fogyasztanak el, szarvasmarhából és káposztából készül. Korábban a szarvasmarha helyett tradicionális ír szalonnát ettek, azonban Amerikában lecserélődött. Emellett szívesen fogyasztanak ezen a napon: ír barna kenyeret, ír krumplilevest, ír krém csokoládés mousse tortát, ír kávét és zöld mac and cheese-t.
Napjainkban a zöld szín, amelyet Szent Patrik napjával azonosítunk, azonban korábban Szent Patrik színe a kék volt. Mára a zöld sör, zöld ruhák, a lóhere színe jelképezik Szent Patrikot és napját. A 18. században az ír függetlenséget támogatók színe volt, amellyel képviselték ügyüket. Mindemellett Írországot többször „A Smaragd-Szigetnek” is hívták, hiszen zöld fái, füves dombjai mind-mind a zöld minden árnyalatában pompáznak.
A zöld szín mellett, a manó az egyik fő jelképe az ünnepnek. Angolul „lobaircin” – azaz kis testű fickó, a kelta hitrendszerből maradhatott fenn. A manók együgyű segítői voltak a tündéreknek, mindemellett trükkjeikről is híresek voltak, tudták, hogyan védjék meg a kincsüket. Külön napjuk is van, azonban Szent Patrik napján szokták őket ünnepelni. Az írek úgy tartják, érdemes zöldet viselni ezen a napon, mert akkor a manók elől így lehet elrejtőzni. Hiszen mindenkit megcsípnek, akit csak meglátnak.
Idén elmaradnak a parádék, ünnepségek, immáron második éve. Azonban bárki csatlakozhat a virtuális parádéhoz az interneten keresztül a https://www.stpatricksfestival.ie/ oldalon. Ahol előadásokat hallgathatunk meg, megnézhetjük hogyan készítsünk el színes jelmezeket, vagy belenézhetünk a televíziós közvetítésbe, amely folyamatosan előre felvett műsorokat sugároz Szent Patrik napja és a fesztivál kapcsán.
Felhasznált források:
- https://www.britannica.com/topic/Saint-Patricks-Day
- https://www.history.com/news/st-patricks-day-myths-debunked
- https://www.history.com/topics/st-patricks-day/history-of-st-patricks-day
- https://kids.nationalgeographic.com/celebrations/article/st-patricks-day
- https://www.timeanddate.com/holidays/common/st-patrick-day
- https://abcnews.go.com/US/chicago-limits-st-patricks-day-celebrations-continues-river/story?id=76436645