Koreai barbeque (BBQ) nyugat- Európában– avagy, süsd magad a vacsorádat étterem 

Hollandiában élve nem újdonság, hogy a magyar ízeket el kell felejtsem és új vizek, ez esetben új konyhák felé kell evezzek. Magyar ízeket képtelenség reprodukálni nem magyar alapanyagokból, főleg olyannak, aki kevés konyhai tehetséggel van megáldva, mint szerénységem. Így hamar búcsút kellett intsek a jól megszokott, laktató, tápláló magyar konyhának és immár ötödik éve kísérletezem holland konyha híján, a hollandiai nemzetközi ételkínálattal. Egyik személyes kedvencem a koreai barbeque – avagy a Kimchi Boulvard étterem, Tilburgban, dél-Hollandiában.

Természetesen nem napi szinten látogatjuk az éttermet, de ha alkalom kínálkozik, esetleg vendégünk érkezik, szívesen látjuk vendégül a koreai étteremben. Jó magyar ízekhez szokott Húgom először próbálta ki ezt az új élményt.

Az étterem névadó kimcshi/kimcsi szó egyébként a koreai konyha tradicionális ételét jelenti, a koreai barbeque pedig esetünkben az a koncepció, amikor az asztalba egy grilltábla van beépítve és ízlésünk szerinti húsokat, halat, zöldségeket sütünk rajta – illetve más finomságokat rendelhetünk az “all you can eat” keretein belül (ez utóbbiakat készen tálalják).

Hat alkalommal, alkalmanként háromféle ételt választhatunk az étlapról – ahol helyet kapnak hideg-, és meleg előételek, levesek, rizs-és tésztafélék, főételek, a grillezős sütnivalók s végül desszertek. Minden étel egy számot kap az étlapon, így a választott ételek számát egy papírlapra írjuk minden “kör” alkalmával. Az ételeket inkább “kóstolónak” mondanám, pont olyan adagok, ami nem telít el túlságosan, mégis alkalmat enged kiélvezni egy-egy fogás ízét. Az étkezésre két és fél óra áll rendelkezésre, az ital nem foglaltatik az árban, az ár hétköznap és hétvégén eltérő (32,90 euró- 34,90 euró per fő, gyermek 7-11 éves korig 19,90 euró per fő). A pazarlást nem nézik jó szemmel, így teljesen érintetlen ételekért 3 euró/fogás díjat számolnak fel. Természetesen velünk is megesett már, hogy valami nem ízlett, vagy szimplán már nem bírtuk megenni – úgy véljük, hogy az esetleges sorozatos érintetlen fogások esetén kezdenek extrán számlázni – ami érthető is. A hat “kört” természetesen nem kötelező kimeríteni, tapasztalataink alapján körülbelül 3 kör (tehát körönként 3 fogás, összesen 9 fogás per fő) plusz a desszert bőségesen laktató.

Az asztalon már érkezéskor két féle mártás, fejes saláta levelek, valamint négyféle köret (kimchi, azaz erjesztett káposzta, csípős uborkasaláta, spenót szezámolajjal és édes-svanyú taugé) van feltálalva, melyek bennefoglaltatnak az árban.

20220818 192025 scaled

Igazi magyarként mindig levessel kezdem az étkezést, viszont érdemes valamennyi “all you can eat” étteremben vigyázni azzal, hogy a leves ne telítsen el. A koreai étteremben is választható a könnyed, kis adag paradicsomleves, csípős halleves, vagy az ún. “maaltijdsoep”, ami egy nagyon tartalmas, főételnek beillő leves (mint odahaza a gulyás), amikkel könnyen jóllakhat az, aki nem bír egyszerre sokat enni. Vállalkozó szelleműek részére nagy a választék ezen levesekből, legyen az: csípős kimchi-, tengeri hínár-, csípős tofu-, marhahús-, vagy csirkeleves.

Szintén tapasztalat, hogy érdemes eleinte könnyed, főként vegetáriánus ételeket kipróbálni, amik nem telítenek hirtelen el. A választék bőséges, nekem személyes kedvencem a garnéla saslik, grillezett óriáskagyló (2 darab), sós szójabab, szusi, de ki lehet próbálni a tökös-, zöldséges palacsintát, füstölt lazacsalátát, szezámgolyókat, loempiát (zöldséges tekercs), grillezett makrélát, a teljesség felsorolása nélkül.

A könnyed kóstolók után érdemes rendelni grillezni való húsokat, halakat, zöldségeket, melyek előkészítve, sütésre készen érkeznek (kacsa, csirke, bárány, marha, garnéla, kolbász, tintahal), s a személyzet minden “kör” után új sütőpapírt hoz a grillre. Elkészített ételek közül ízletes fogás a báránysaslik, grillezett lazac, csirkeszárnyak, édes-savanyú sertésborda, köretként sült rizzsel, tésztával, sült édesburgonyával.

20200228 183611 scaled
20200228 190154 scaled
20220226 184521 scaled

A desszertet megelőzően édes harapnivalók is kósolthatóak, mint például a sült banán vagy a “rizstorta”, amit a hazai nudlihoz hasonlítanék diós, cukros szórással.

20200228 183008 scaled

Zárásként két darab desszert választható az alábbiak közül: zöldteás fagyi, fekete szezámos fagyi, vanília/citrom fagyi, gyümölcs, meglepetés sütemény.

20200228 201008 scaled

Az étterem első olvasásra drágának tűnhet, de észben kell tartsuk azt, hogy itt nyugat-Európában az átlag fogások ára manapság 15-20 euró között mozog (főfogás leves nélkül) és ehhez képest az “all you can eat” éttermek a bőség zavarát kínálják. Érdemes egy “all you can eat” étterem látogatása előtt azt is felmérni az ital bennefoglaltatik-e az árban, hiszen az innivalók néha többe is kerülhetnek végül, mint a fogyasztás, illetve, hogy mennyire éri meg gyerekekkel érkezni. A koreai étteremben a desszert limitált, más helyeken ellenben korlátlan, akár csokiszökőkút, vattacukor, korlátlan mennyiségű fagylalt, sütemény is várja a vendégeket. A koreai barbeque egy igazi kulináris élmény olyanok számára is, akik alapvetően keveset esznek, hiszen a fogások “kóstoló” jellegükkel kisebb adagok egy normál főfogáshoz képest. Olyanoknak sem kell megijedniük, akik ódzkodnak a “nem megszokottól”, hiszen az étlapon teljesen átlagos csirkehúsok, vegetáriánis fogások is találhatóak, nem csak ínyencségek.

Húgom, Nóra véleménye:

Legutóbbi hollandiai látogatásom alkalmával felmerült az ötlet, hogy menjünk el a Kimchi-be, amely számomra eddig csak egy koreai étel nevét jelentette, amelyről nem igazán tudtam eddig semmit. Azonban magáról az étteremről már hallottam, főleg azt, hogy saját magunknak kell megsütni az ételeket, amelyet el sem tudtam képzelni milyen lehet, hiszen még soha nem jártam hasonló helyen. 

Magamat ismerve nagyon nehezen döntök, ezért felkészülten szerettem volna érkezni az étterembe, így jó előre letöltöttem a honlapon fellelhető menüsort, amely csak hollandul volt elérhető, így fordítóval utánanéztem melyik név mit is takar. Persze, ez esetben is voltak olyan fogások, amelyek nem fedték fel mi is az az étel, de a Google segítségével a különleges koreai fogások eredetére is sikerült rákeresnem, ilyenek voltak például a már korábban is említett “Bibimbap” vagy “Koreai carpaccio”. Ezek az előkészületek segítenek eligazodni a széles választékban. 

Az étterembe érkezve, felkészültségem ellenére is, a bőség zavarával küzdve, egy kis segítséggel, sikerült kiválasztani körről körre a változatosabbnál változatosabb ételeket. Alá tudom támasztani azt, hogy aki nem kedveli a tenger gyümölcseit, vagy a nagyon extrém étkeket az is megtalálja a számára megfelelő harapnivalókat.

Az élmény pedig garantált, hiszen akár csak egy grill-partin magunknak sütögetve tudunk jó kedvűen beszélgetni, így el is repül az étterem által megadott időintervallum.

A képek sajnos nem élesek a füst miatt, hiszen az asztalon sültek közben a sütnivalók, teltház volt látogatásunkkor, s mindenki “sütögetett”.  A hely egyetlen hátránya, hogy a hajunkat, ruhánkat teljes mértékben átveszi az olajszag, érdemes télidőben a kabátokat a bejáratnál felakasztva hagyni (vagy a parkolóban az autóban), táskaként pedig egy mosható textiltáskát magunkkal vinni. A koreai barbecue koncepció világszerte elterjedt, érdeklődés esetén érdemes utánanézni tartózkodási helyed nagyobb városaiban elérhető-e az étterem.

Link: Kimchi Boulevard – Asian Boulevard

Ha tetszett a cikk, kövess be minket facebookon!

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Kapcsolódó bejegyzések

Vigyázz a dolgaidra – a fenntarthatóság első szabálya borító kép

Vigyázz a dolgaidra – a fenntarthatóság első szabálya

“A múltban mindent tartósabbra terveztek” – gondolhatod. Ennél jobban nem is érthetnék egyet, de azt is be kell vallanom, hogy sokat tehetünk otthonaink, fogyasztási cikkeink, ruháink, elektronikai eszközeink védelméért. Íme a fenntarthatóság első szabálya.

Barbie filmkritika és holland moziélmény 

A Barbie című óriási hírveréssel beharangozott film, július 19-én debütált a holland mozikban (Magyarországon július 20-án) és jómagam is kíváncsi voltam mit alkothatott a Warner Bros. 

A weboldalon cookie-kat ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

 

 

 

 

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.        

Ezek a cookie-k szükségesek ahhoz, hogy a weboldal működjön, és nem lehet kikapcsolni a rendszerünkben.

Az oldal működtetéséhez az alábbi technikai cookie-ek szükségesek
  • wordpress_test_cookie
  • wordpress_logged_in_
  • wordpress_sec

Összes tiltása
Összes engedélyezése