Campania, Olaszország 4. rész Lido di Licola

20170727 201053

Elöljáróban elnézést szeretnék kérni mindeniktől, ennek a cikknek már előbb meg kellett volna születnie. Viszont nem szerettem volna csak úgy összecsapni. Na de ebből a siránkozásból elég is lesz, csapjunk a lovak közé! Szóval akkor Lido di Licola, egy hosszú homokos part Nápolytól 15km-re nyugatra. Nagyon szép és hangulatos partszakasz, többnyire csak a helyiek használják, túristát nem nagyon lehet látni (rajtunk kívül még egy litván pár volt a környéken. Ők is mint mi “budget” utazáson voltak.

Capture

A partszakaszon több különálló strand is található ezeket az utca felől kő kerítés szegélyezi, ill egymástól nád vagy drót kerítés választja el, de nincs elzárva a tenger a partvonal mentén át lehet sétálni az egyik strandról a másikra. Mi a Lido Smeraldo-ra mentünk (a szállásadónk ajánlotta). Itt €7-t fizettünk a napozó ágyakért és a napernyőért (higyjétek el megérte a pénzt!!!), gyakorlatilag ez volt a belépő a strandra, természetesen ha nem kérsz napágyat és ernyőt akkor is bemehetsz (legfeljebb gyorsan le fogsz égni). Itt meg kell hogy említsem, azt hogy szabad strand is volt a környéken viszont ott nem volt se büfé se napágy se semmi, csak a homokos part és a végtelen mennyiségű szemét és építési törmelék. Kicsit kiábrándító volt hogy szép strand – szép strand – sitt hely – szép strand… De ez a környékre is igaz, annak a teleknek, aminek nincs gazdája, az le van robbanva.

 

IMG 20170730 164830Lido Smeraldo

Mint feljebb írtam, ez egy fizetős strand volt, de a környék legszebbje (szerintem). A strandon volt 1 épület és 3 büfékocsi, az épületet az utolsó nap nyitották ki egy középkorú úriembernek (ő róla majd később). A büfé a következő képpen nézett ki. Az első volt az étterem, igen étterem, ugyanis full felszerelt séffel rendelkező étteremként funkcionált, itt tenger gyümölcseit lehetett megkóstolni. A második volt a drink bár, itt koktéloktól kezdve üdítőn át kávéig mindent lehetett fogyasztani. A harmadik büfé volt az effektív gyorsbüfé hamburgerekkel és panninikkel.

Mi az étteremben ebédeltünk kagylós tésztát, ami meglepő volt, hogy bár nem kértünk, kaptunk előételnek polip salátát és ezen felül jattal együtt nem fizettünk többet €35-nál. Sokkal több szokott lenni egy ilyen ebéd ha a tengerparton fogyasztod. Az ételek nagyon fínomak voltak, tényleg első osztályú friss alapanyagokból készültek

A parton kicsit kivételes helyzetben voltunk, mivel nem sok túrista fordul meg itt, így elég feltűnőek voltunk a helyieknek.

Visszatérve a középkorú úriemberre, ő egy helyi üzletember (maffiozó) volt, kiemelten foglalkozott vele az egész strand. Elég érdekes élmény volt.

Hétköznap és hétvégén a parton

Szerencsések voltunk, ugyanis hét közben tudtunk lemenni a partra, így tényleg csak a faluban élő emberek jártak, le a vízhez. Viszont lementünk a partra az egyik szombaton, amikor is egy hatalmas bulival találkoztunk. A part hírtelen tele lett emberekkel, élő zenével, programokkal, teljesen átalakult az egész élet érzés. Sokkal több parti árus is járta a köreiket a parton, mint hét közben. Nagyon jól éreztük magunkat, a tömeg ellenére. Viszont hétvégén a napágy és napernyő bérlet ára megemelkedett, ha jól emlékszem €10 – ra.

Három napot töltöttünk el a strandon. Utolsó nap már készültünk a haza útra, ahol még benéztünk Velencébe. De erről majd a következő cikkben mesélek. Nem ígérem, hogy jövő héten, ez a cikk is késett és rövidebb is lett mint terveztem. De el fog készülni az utolsó cikk is!

 

Ha tetszett a cikk, kövess be minket facebookon!

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Kapcsolódó bejegyzések

Vigyázz a dolgaidra – a fenntarthatóság első szabálya borító kép

Vigyázz a dolgaidra – a fenntarthatóság első szabálya

“A múltban mindent tartósabbra terveztek” – gondolhatod. Ennél jobban nem is érthetnék egyet, de azt is be kell vallanom, hogy sokat tehetünk otthonaink, fogyasztási cikkeink, ruháink, elektronikai eszközeink védelméért. Íme a fenntarthatóság első szabálya.

Barbie filmkritika és holland moziélmény 

A Barbie című óriási hírveréssel beharangozott film, július 19-én debütált a holland mozikban (Magyarországon július 20-án) és jómagam is kíváncsi voltam mit alkothatott a Warner Bros. 

A weboldalon cookie-kat ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

 

 

 

 

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.        

Ezek a cookie-k szükségesek ahhoz, hogy a weboldal működjön, és nem lehet kikapcsolni a rendszerünkben.

Az oldal működtetéséhez az alábbi technikai cookie-ek szükségesek
  • wordpress_test_cookie
  • wordpress_logged_in_
  • wordpress_sec

Összes tiltása
Összes engedélyezése