Középiskolás koromban nagyokat sóhajtozva lapozgattam a földrajzkönyvemet, álmodoztam bárcsak legalább a felét láthatnám a két szememmel a Föld megannyi csodás látnivalójának. Kiváltképpen mindig elidőztem a kölni dóm fotójánál, mely valamilyen oknál fogva ámulatba ejtett.
Múlt szombaton végre élőben is megcsodálhattam a dómot és látogatást tehettem húgommal Európa egyik talán legszebb karácsonyi vásárába.
Említenem sem kell, hogy a tömeg már reggel tizenegy óra tájban is óriási volt. A legkedveltebb úti cél természetesen a kölni dóm, mely előtt elsőként mindenki megáll egy képre, annak ellenére is, hogy az egyik tornya épp renoválás alatt áll és körbe van állványozva. A dóm bejáratánál óriási tömeg tódul a gyertyákhoz, meglepő módon nincs kiírva mennyibe kerül egy gyertyát meggyújtani – így mindenki annyit ad, amennyit szeretne és tud. Kissé elszomorító, hogy egy ima mormolása helyett kicsik és nagyok egyaránt tülekednek azért, hogy egy képet kattintsanak a gyertyák fölött lógó kegyképekről. A dóm önmagában óriási, a nagy tömeg miatt bevallom nem igazán volt élvezetes a színes ablakokat, a piétát vagy a kriptát felfedezni, tanulmányozni, így bevallom egy rövid séta után csöndben távoztunk.
A kölni vásár különlegessége, hogy valójában öt vásárról beszélünk és nem egyről. A legnépszerűbb persze a dóm melletti, megszámlálhatatlan mennyiségű fabodegáival, melyben mindent kínálnak, mi szemnek- szájnak ingere. Csodásabbnál csodásabb karácsonyi díszek, bőrmíves portékák, igazi mézeskalácsosok, plüssállatosok, sajtosok, forraltborosok, mézesek, gyertyások, édességesek, diótörősök, ékszeresek, kolbászosok, desszertesek, süteményesek, gombások, retro újságosok, egyszóval tényleg minden, ahol pillanatok alatt rengeteg pénzt el tudunk költeni. Óriási színpad, óriási fenyőfákkal, tömegeket vonzó programokkal, és természetesen égők és lámpák ameddig a szem ellát és Maria Carey fülbemászó, már-már rongyosra hallgatott dala arról, hogy mit szeretne karácsonyra a fa alá. Az ételek egyvelegének a szaga egy ponton számomra már gyomorforgató volt, így a tömeggel sodródva arrébb is álltunk és felfedeztük, hogy pár száz méterre van egy másik karácsonyi vásár is.
Hasonló témájú bódék követték egymást, 2400m2-es jégpályával, mesebeli körhintával és közepes méretű óriáskerékkel tarkítva, curling pályával és igazi ausztriai síparadicsom hangulatot idéző farönk házakkal, talponállókkal. Az egyik vásár témája a manók köré épült, szakállas, hegyes kalapos manók ültek a miniatűr sífelvonón, a bódék tetején, a ringlispilen. Mindenhol kolbászt majszoló és forraltbort szürcsölő emberek, korcsolyázó lurkók, gigantikus méretű fenyőfák. A harmadik vásárba, mely a kikötőben található nem látogattunk el, mert úgy véltük témájukban eléggé hasonló lehet az összes vásár, így kihagyván mind a kikötői, mind a Neumarkt vásárt, a Rudolfplatz felé vettük villamossal az irányt (2eurós viteldíjjal, modern és könnyen kezelhető automatából).
A Rudolfplatzon található vásárt „Mikulásfalu” néven hirdette az a kis katalógus, mely óriási dobozokban állt a dómhoz közeli egyik bolt előtt és különböző idegennyelveken ajánlotta a vásárokat, különböző adventi időszakos programokat. Ahogy már említettem, a vásárok eléggé hasonlóak egymáshoz, ez utóbbi inkább gyerekek számára tartogatott meglepetéseket, hiszen a Mikulás házában meleg helyen kézműves programokkal várták őket. Számunkra inkább a kulináris élményekről szólt, végül bratwurstot ettünk jó sok mustárral, desszertként pedig kinderbe mártott banánt. Életemben először vásároltam egy kandírozott almát, amit idehaza kíséreltünk meg megenni, és az íze a régi vásárokban kapható kakasnyalókára emlékeztetett. Az árak egy átlag vásár áraihoz igazodnak, egy kolbász zsömlében 3,5 euro, a csokis banán szintén, a kandírozott alma 2 euro, különféle módon készített gombafalatok 5 euro, viszont ajándékba szánt csokoládéért, édességért, mindig melegen javaslom a szimpla szupermarketeket pénztárcabarát áraikkal.
A tömeg délutánra, estére óriási duzzadt, a bevásárlóutcákon szó szerint sodródtunk, nem is akartunk különösebbképp semmit vásárolni, szimplán szerettük volna eltölteni az időt és minél többet látni. Egyébként gyerekkorunk húsvéti népszerű locsolóvize a kölnivíz is Kölnből származik, a Dufthaus múzeumban minden megtudható a 4711 Eau de Cologne-ről.
Kölnben egyébként legjobban a rendkívül ízletes falatok nyerték el tetszésemet a legjobban és az inkább téli, „bohém” hangulat, melyet a helyiek a városba varázsoltak.
