Göröngyös Út A 17-es villamoson

17 es villamos 2209

Az online médiában megjelentek után elgondolkodtató témán kontemplálhattunk.

Az eseményt különböző jelzőkkel illették mint például az ‘ordítva fenyegetőző, dobáló férfi’ esete a 444. hu szerint, vagy a szem-fogó ‘rasszista támadás’ a noizz.hu vagy a merce.hu alapján. Nos, valóban erről lenne szó?
Az érintett afrikai származású utasok történetesen a kollégáim, így lehetőségem adódott arra, hogy személyesen és első kézből tegyem fel számukra a kérdéseimet és továbbítsam gondolataikat, interpretációjukat.
Az ügy többféle nézőpontot kavart és vont maga után, amiben a politika, az ország világnézeti beállítottsága, etikai kérdések és különféle nézőpontok összeütközése vegyült.
A Vélemény Huszárok nem képvisel sem nem promotál semmilyen politikai és egyéb számára érdektelen nézetet egy dolgot viszont mindenekfelett figyelembe vett az esemény kapcsán: az emberi tényezőt.
Tudomásul véve az állítást, miszerint ilyen eset senkivel sem kellene, hogy megtörténjen feszült figyelemmel ültem az egyik érintett kollégám elé, aki türelmesen kezdett az eset leírásába.

Először nem vettem komolyan a történteket, ám a sok látogatás a rendőrkapitányságra elkezdte bennem a dolgokat feleleveníteni.

kezdett bele a magyarázásba Moses, a külföldi csapat egyik tagja.

A fiatal baráti csapat egy budai multi cégnél van alkalmazásban több műszakban, az esti műszak végeztével elengedhetetlen a tömegközlekedés igénybevétele. Budapest egyes részein az esti órákban kellemetlenné válhat a járás-kelés, és talán sokan megtapasztaltuk már a késő esti hazaút félelmetesebb vonzatát.

Azóta résen vagyok a tömegközlekedési eszközökön, vagy csupán, amikor egyedül sétálok az utcán. Folyamatosan az az érzésem, hogy néznem kell, hogy ki sétál előttem, mellettem és mögöttem. Érdekes módon, ezekre a dolgokra eddig nem figyeltem.

tette hozzá a fiatalember.

Az ügy több médiafelületen és a televízióban is prezentálásra került, legtöbb helyen ‘rasszista támadás’-ként referálva. A  The Daily News Hungary még a csapat egyik tagja által rögzített felvételt is közzé tette.

Egy kései órán és fáradt, frusztrációval telített emberekkel vibráló téren sokféle megnyilvánulás alakulhat ki.  Ebben az esetben egyik reakció követte a másikat, végül egy feszített szituációt eredményezve. Egy helyi férfi folyadékkal teli üvegeket kezdett a társaság felé dobálni, és haragos hangnemben fenyegetőzött.

“Ti csak vendégek vagytok! Én Magyar vagyok!”

pic

A videón látottakban a férfi szavait további fizikai megnyilvánulás követte amire a csapat fiatalnak sajátos reakciója volt. A nevetéssel fogadott haragos megnyilvánulás olajként lobbant lángra és a férfi dühe egyre fokozódott a kapott reakció után.

Olyan érzés, mintha félnél belül, önmagadban.

Tette hozzá Moses, amit egy kisebb trauma utáni következményként is felfoghatunk.

Azok az emberek, akik egy bizonyos megbélyegzést szenvedtek el életük során különböző helyzetekből kifolyólag, gyakran paranoiával és félelemmel élnek együtt. 

A következőkben Moses egy érdekes megállapítást közöltt, ami további kérdéseket vetett fel bennem.

11 éves korom óta utazom, és még nem tapasztaltam hasonlót máshol.

Erre reagálnom kellett.

Szomorúan hallom, hogy ez a helyzet. Végülis egy közép európai országban élünk. Úgy gondolod, hogy ez a fajta hozzáállás kifejezetten erre az országra jellemző? Ha olajat szeretnénk önteni a közösségi média tüzére, azt mondanád, hogy Magyarország egy rasszista ország?

kérdeztem.

Nem. Nem gondolom ezt Magyarországról. Szerintem ez az emberről magáról szól. Ez az emberi tényezőről szól. Nem lehet egy egész országot egyetlen ember tette miatt megbélyegezni.

Vágta rá azonnal.

Ennél a pontnál a beszélgetésbe bekapcsolódott a csapat női tagja, akit az esemény érzékenyen és mélyen érintett.

A gondolataim az életről Európában teljesen megváltoztak a villamoson átéltek óta.

kezdett bele Precious.

Sosem voltam az az ember, aki sztereotípiák által ítélkezett volna, vagy megbélyegzett volna egy várost, országot. Mindig is azt állítottam, hogy Budapest egy relatív biztonságos hely, ezt még a blogomban is mindig feltüntettem. Sokszor ért zaklatás, eddig ez mindig verbálisan történt, de a mostani egy kicsit elgondolkodtatott és teljesen letaglózott. Egy ilyen bántó helyzetből nehezen élem meg a felépülést.

tette hozzá a fiatal lány.

Olyan témák, mint a politika és rasszizmus sűrű gyümölcslé a közmédia torkán. A figyelem és a sokkeltés érdekében a témák és történések kifordításának gyakorlata végtelen.
Néha azonban érdemes a dolgok és kijelentések mögé látni és megérteni azt, hogy nem minden hozzáállás agresszív és figyelemre éhes.

A legjobb barátaim magyarok, és rengeteg időt töltünk együtt. Ettől függetlenül meg kell említenem, hogy a rasszizmus megnyilvánulásáról először ebben az országban hallottam.

folytatta Moses.

Ahogyan egyre tovább vitattuk a témát, mindketten egyetértettünk abban, hogy az elutasítás és ítélkezés legtöbbször egy forrásból ered: ez pedig a nyitott gondolkodás hiánya. 

Egy ember, aki sosem utazott és vetett pillantást a világra és érzékelte a kulturális különbségek alkotta szituációkat nem feltétlenül fog önnön erőből nyitottságra szert tenni. Zártabb társadalmak és zárt szívű emberek nem jellemzően produkálnak elfogadást és általában kétféle reakcióval nyilvánulnak meg:

Vagy a kíváncsiság hajtja őket előre, vagy pedig az elutasítás.

Valóban megpróbáltató egy befogadó és elfogadó magatartást kialakítani a mai világ viszontagságai között ám pontosan ezért a legjobb eszköz, amit gyakorolhatunk, az a könyörületesség és az alázat.

A világ telítve van utálattal és olyan résztvevőkkel, akik valakit vagy valamit kutatnak szüntelenül hibáztatás és büntetés céljából. Minden helyzetnek kell, hogy legyen egy vádolandó pontja, személye és áldozata. Történetesen egy olyan individuál aki még sosem utazott és tapasztalta meg a kulturális komfortzóna teljes hiányát, nehezen fog erre saját magától rájönni. Kritikus az a válaszreakció is, amit az ilyen kialakult helyzetekben produkálunk.

A mai világ rothadó politikájában és széteső gazdasági rendszerében a nyitott gondolkodásmód és az önzetlenség olyan értékes jegyek, amit kevesen viselnek magukon. Elutasítva azt a gyakorlatot miszerint az utálatra utálattal reagálunk, egy lépéssel kihátrálunk az örökké lángoló emberi-ördögi körből és látszólagosan egyedül maradunk a hozzáállásunkkal. Egy bizonyos dolog egyre és egyre jelentéktelenebbé válik a zuhatagban: ez pedig az emberi tényező.

Az ahogyan másokkal bánunk és vica versa, szorosan kapcsolódva az érzelmi visszahatásokkal forgatja a világ fogaskerekét. A forgatás mozdulata mindig göröngyös és nehézkes marad akkor, ha nem döntjük el, hogy néha szembe úszunk a világ őrült sodrásával.
Egy igazán kellemes beszélgetés tanúja és feljegyzője lehettem, és prezentálva a különböző nézőpontokat és gondolatokat, a fejemben egy békésebb világ jövőképe dereng fel.

Ha tetszett a cikk, kövess be minket facebookon!

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Kapcsolódó bejegyzések

Vigyázz a dolgaidra – a fenntarthatóság első szabálya borító kép

Vigyázz a dolgaidra – a fenntarthatóság első szabálya

“A múltban mindent tartósabbra terveztek” – gondolhatod. Ennél jobban nem is érthetnék egyet, de azt is be kell vallanom, hogy sokat tehetünk otthonaink, fogyasztási cikkeink, ruháink, elektronikai eszközeink védelméért. Íme a fenntarthatóság első szabálya.

Barbie filmkritika és holland moziélmény 

A Barbie című óriási hírveréssel beharangozott film, július 19-én debütált a holland mozikban (Magyarországon július 20-án) és jómagam is kíváncsi voltam mit alkothatott a Warner Bros. 

A weboldalon cookie-kat ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

 

 

 

 

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.        

Ezek a cookie-k szükségesek ahhoz, hogy a weboldal működjön, és nem lehet kikapcsolni a rendszerünkben.

Az oldal működtetéséhez az alábbi technikai cookie-ek szükségesek
  • wordpress_test_cookie
  • wordpress_logged_in_
  • wordpress_sec

Összes tiltása
Összes engedélyezése