Sokan és sokféleképpen vélekednek Hollandiáról, erről a kis területű, de mégis jelentős befolyással bíró országról. Egyeseknek a csodálatos tulipánföldek, a száz évek óta szüntelenül működő malmok, az ínycsiklandozó sajtok jutnak eszükbe, míg másokat a végtelen és féktelen lazaságra emlékezteti, hisz a legális füvezés és a kirakatban magukat áruló hölgyek, turisták millióit vonzza az országba évente. Mindemellett említésre méltó Hollandia virágzó gazdasága, a kormányzatnak és a lakosoknak a külföldieket befogadó szándéka, nem utolsósorban a megszámlálhatatlan nemzetközi intézmény, mely szintén eme kis, de rendkívül fejlett és mérföldekkel más országok előtt haladó nemzet színterén találta meg székhelyét.
Hazánkból is rengetegen érkeztek és folyamatosan is érkeznek Hollandiába – köztük jómagam is. Ki a jobb élet reményével, mások tanulni, esetleg egy konkrét munkahelyen kaptak állást, akad olyan is, akit a szerelem hoz ide és van, akit „kalandvágy”. Személyem is ez utóbbiak csoportját gyarapítja.
Az ország óriási előnye, hogy az angol nyelv már-már hivatalos nyelvévé vált és rengeteg diák választja célpontjául a világ minden tájáról a magas oktatási színvonalú és egyébként teljesen korrekt tandíjat kérő egyetemeket, hiszen az oktatás a holland mellett angol nyelven is folyik. A munkahelyek szinte mindegyike a holland mellett az angol nyelv ismeretét is megköveteli, de játszi könnyedséggel találni az ország minden pontjában kizárólag angol nyelvtudással betölthető állásokat.
Szegényebb országokból érkező munkavállalók számára Hollandia egyfajta Kánaán, hiszen aki beéri már egy egyszerűbb, zömmel betanított munkával, már sokszorosát keresheti meg az otthoni bérének és a mindennapi kiadások között sincs óriási különbség. Rengetegen választják az országot néhány évre célpontul, akik szeretnének egy kicsit anyagilag helyrebillenni, esetleg rövidebb idő alatt nagyobb értékű pénzt megkeresni, majd néhány esztendő elteltével hazaköltözni.
Természetesen többen érkeznek a hosszabb távú letelepedés reményében, esetleg már meglévő munkahelyre. Hollandiában szinte kivétel nélkül, minden nemzetközi cég valamilyen formában fellelhető, így nem ritka, hogy „cégen belül” történik az átjárás. Hágában továbbá rengeteg nemzetközi, valamint Európai Uniós intézmény megtalálható, ahová hazánkban magasabb tanulmányokkal rendelkezők is bátran jelentkezhetnek és jelenleg is dolgoznak (Európai Rendőrség, Nemzetközi Büntető Bíróság, Nemzetközi Bíróság stb.). Nem a legegyszerűbb, de egyáltalán nem lehetetlen akár irodai munkát kapni, ahol rendkívül versenyképzés fizetés és óriási szakmai tapasztalat szerezhető. A holland nyelv elsajátítása pedig szinte minden kaput megnyit. Egy jó végzettséggel, amik közül legkeresettebbek a mérnökök, IT szakemberek, logisztikai szakértők, pedig a határ a csillagos ég.
A hosszabb-rövidebb időre telepedettek részére az ország hasonló otthonná válhat, mint egykori hazájuk. A szociális szféra rendkívül jól működő, a kezdeti lakhatási nehézségek (tömegszállások, drágábban bérelt szobák, lakások) után, az állam mindenki számára egyenlő esélyekkel hozzáférhető lakhatási lehetőséget biztosít, „lakáslottó”, ahol évi néhány euro befizetése ellenében vagy a regisztrációtól eltelt idő, vagy pedig a szerencse és gyorsaság befolyásolja, ki kap rendkívül jó állapotban lévő társas- vagy akár családi házat. A kórházak állapota kiváló, minden modern igénynek megfelel, a hivatalos ügyintézés tapasztalataim szerint hagy kívánnivalót maga után, de megfelelően működik. Hasonlóan minden intézményben, szervnél kommunikálhatunk angolul, akár a telefonos ügyintézés során is.
Természetesen nem csak a letelepedetteket vegyük górcső alá, hanem a turistákat is, hiszen szép számmal érkeznek az országba hosszabb- rövidebb időre kirándulók. Az ország földrajzi méretének köszönhetően és a rendkívül jó infrastruktúra miatt, játszi könnyedséggel felfedezhető akár az egész ország. A legkedveltebb célpont természetesen Amszterdam, valamint a világszinten ismert és elismert kulturális emlékművek, látnivalók. Eindhoven repterére fillérekből eljuthatunk budapesti vagy debreceni indulással, s a reptérről közvetlenül busszal utazhatunk a vasútállomásra, ahonnét nagy gyakorisággal indulnak a vonatok az ország különböző részeire. A menetidő a jó állapotú és komfortos vonatoknak köszönhetően rövid, jó az összeköttetés kisebb falvakkal, ahová buszjáratok közlekednek.
Látnivalók közül nagy népszerűségnek örvend a már említett főváros, ahol maga a belváros a kulturális örökség része sajátos alakú házaival, a megannyi csatorna, mely hemzseg a kishajóktól, a Királyi palota, a Madam Tussauds viaszmúzeum, a vörös lámpás negyed, vagy éppen Anna Frank háza.
Szintén attraktív a Kinderdijk-i malomrendszer, mely bejárható biciklivel, csónakkal vagy akár gyalogosan is, betekintést enged a malmok és egykori lakóik életébe, interaktív programokkal tarkítva.
A tengerpart szerelmeseire vár Scheveningen (Hága) vagy Vlissingen (Zeeland), utóbbi részen egyfajta bébi-medúza invázióval, rákokkal, kagylókkal.
A tavaszi szezon világhírű szenzációja Keukenhof, az ország nyugati részén, mely hónapokon át tulipánok és virágkülönlegességek millióival várja látogatóit.
Hosszabb utazást igényel, de garantált az élmény az északi Giethoornban, melyet méltán neveznek „észak Velencéjének”, hiszen a faluban gyakorlatilag nem található gyalogút csak csatornák. Bérelt csónakon vagy szervezett kiránduláson bejárható a falu, ahol garantáltan a száj tátva marad a csatornák fölött átívelő kis hidak, a vízen megközelíthető házikók és a tökéletesre nyírt és örökösen zöldellő gyep látványától.
Az ország megannyi nagyvárosa büszkélkedik történelmi belvárossal, csodaszép csatornákkal, melyek csónakkal bejárhatóak, a vonatról vagy akár autózás közben garantáltan mezők mellett haladhatunk el, melyekenn helyes tehenek vagy birkák legelésznek, amerikai filmekbe röpítenek a „semmi” közepén álló farmházak vagy a gombaszámra növekvő fáradhatatlanul dolgozó szélművek.
Turistaként ideérkezve talán elsőre drágának találhatjuk az országot, de talán a legtöbb tekintetben úgy vélem nem sokkal drágább, mint Magyarország, természetesen ehhez kell némi tapasztalat mit és hol érdemes vásárolni. A közlekedés összehasonlítva meglehetősen borsos, de maga a vasúttársaság rengeteg kedvezményt, vonatúttal kombinált programokat kínál, melyek rögtön filléres ajánlatnak tűnhetnek.
Az étkezés számomra – magyar konyhán felnőve – rendkívül összevissza, a sült krumpli és a mikrózós ételek, vagy a nagyon sebtében pár perc alatt elkészített vacsora, melyek egy átlag holland étkezését jelentik. Turistaként garantáltan kóstoljuk meg a „stroopwafelt”, mely egy iszonyatosan édes holland ostyaalapú édesség. (De az étkezés kérdésére a későbbiekben egy teljes cikket szeretnék szánni.)
Az utazás szerelmesei részére Hollandia elhelyezkedése rendkívüli, hiszen a szomszédban található Belgium valamint Németország, továbbá Franciaország és Nagy-Britannia is gyorsan elérhető. A közlekedés az országhatárt elhagyva is kiváló, gyorsan elérhető Antwerpen, vagy akár a belga főváros is. Hollandiában rengeteg utazási társaság szervez egy-két-több napos kirándulásokat Párizsba, Londonba, Berlinbe, karácsony idején különböző németországi városok vásáraira, amik rendkívül jól szervezettek, eseménydúsak és meglepően keveset kérnek értük.
Reményeim szerint némi ízelítőt adhattam eme kis, de annál kedvesebb országról, melyben immáron két éve élek. A személyes tapasztalatimat, az „én történetemet” jelen cikkben kihagytam, ezt a cikket egyfajta bevezetőnek szántam. A következő napokban, hetekben szeretnék egy-egy önálló cikket szentelni a holland étkezés, ételek témakörének, valamint írnék egy részletes turista mit-hogyan érdemes és mi-mennyibe kerül cikket is, harmadrészt pedig az esetleges letelepedési-munkavállalási szándékkal érkezőknek, arra az esetre, ha valaki kedvet kapna Hollandiába szerencsét próbálni.