A karácsonyi kézműves posztom nagy örömömre sokak tetszését elnyerte, így úgy gondoltam a tavaszi kopogtatóm elkészítését is megosztom az érdeklődőkkel.
Számomra a tavasz, úgy, mint a természetnek, az újjászületést jelenti. Sokkal kreatívabb, üdébb vagyok és a kertészkedés mellett előszeretettel kézműveskedem. Nem csak remek időtöltés, hanem szeretem az otthonunkat is egyedivé varázsolni.
A legtöbb díszt olcsó alapanyagokból készítem. Az év egészében nyitott szemmel járok és ha meglátok bármilyen, a jövőben felhasználható kelléket, megveszem. Továbbá előfordul az is, hogy ismerősöktől, rokonoktól kapok valamilyen felhasználható alapanyagot (mint e tavaszi dísz esetében az alapul szolgáló fonott koszorút).
E tavaszi dísz esetében az alapfelszerelés közé hozzátartozik a ragasztópisztoly és 1-2 ragasztórúd. A ragasztópisztolyom csak eszi a ragasztórudakat, de ez esetben kivételesen elég volt 1 rúd is (a koszorú kisebb, kevesebb dekorációs elemet ragasztottam rá).
Először mindig a színkombinációt találom ki, a tavasz esetében magától értetődően a rózsaszín, sárga, zöld, fehér. Az én választásom a halovány rózsaszín és fehér kombinációjára esett.
![Tavaszi Do It Yourself – várd a Húsvétot saját készítésű ajtódísszel 1 Ezen a képen a szükséges kellékek találhatóak.](https://i0.wp.com/velemenyhuszarok.hu/wp-content/uploads//2020/03/20200312_144022-scaled.jpg?resize=900%2C675&ssl=1)
A képen látható alapanyagokból nem használtam fel mindet, de a maradék mindig jó célt szolgál valamilyen más, későbbi alkotásnál.
A koszorú hozzávalói:
- ragasztópisztoly, 1-2 ragasztórúd
- koszorú alap
- szalag (a végén fellógatni)
- virágok
- különböző, színben illő apró díszek (madárka, pillangó stb.)
- a koszorú közepére szánt figura
![Tavaszi Do It Yourself – várd a Húsvétot saját készítésű ajtódísszel 2 Vörös koszú és virágok](https://i0.wp.com/velemenyhuszarok.hu/wp-content/uploads//2020/03/20200314_185317-scaled.jpg?resize=900%2C1200&ssl=1)
Első lépésként megpróbálom kitalálni hogyan is állnának jól a díszek, miből mennyi szükséges, hogyan helyezkedjenek el. Majd nekilátok.
![Tavaszi Do It Yourself – várd a Húsvétot saját készítésű ajtódísszel 3 Koszorú 4 virág felragasztását követően.](https://i0.wp.com/velemenyhuszarok.hu/wp-content/uploads//2020/03/20200314_190417-scaled.jpg?resize=900%2C675&ssl=1)
A virágokat váltakozó színekkel egymás mellé kezdem ragasztani. Az én koszorúm relatíve kicsike volt. Tíz rózsaszín és tíz fehér virágot vásároltam, és kettő fehér megmaradt. A virágok kb. 2-2,5 cm nagyságúak.
![Tavaszi Do It Yourself – várd a Húsvétot saját készítésű ajtódísszel 4 Pár újabb virág a koszorún.](https://i0.wp.com/velemenyhuszarok.hu/wp-content/uploads//2020/03/20200314_190707-scaled.jpg?resize=900%2C675&ssl=1)
Lépésenként ragasztom sűrűn, egymáshoz közel a virágokat. Sajnos gondolkodásra sok idő nincs, mert a ragasztó csorog a pisztolyból. Ügyeljünk arra, hogy a ragasztó ne csöppenjen rá a virágokra, mert esetlegesen sérülhetnek a virágok, ha a ragasztófoltokat megpróbáljuk eltávolítani.
![Tavaszi Do It Yourself – várd a Húsvétot saját készítésű ajtódísszel 5 Felkerült a madár és a pillangó is.](https://i0.wp.com/velemenyhuszarok.hu/wp-content/uploads//2020/03/20200314_190944-scaled.jpg?resize=900%2C675&ssl=1)
Színben bármilyen hozzáillő dísszel feldobhatjuk a koszorút, ennél a koszorúnál fehér pillangókat és rózsaszín madárkát használtam (a végén hozzáadtam még egy pillangót).
![Tavaszi Do It Yourself – várd a Húsvétot saját készítésű ajtódísszel 6 20200314 191142 scaled](https://i0.wp.com/velemenyhuszarok.hu/wp-content/uploads//2020/03/20200314_191142-scaled.jpg?resize=900%2C1200&ssl=1)
Úgy véltem a koszorúra elhelyezett néhány virág nem elég, így a koszorút megdöntve, a belső ívére is elkezdtem virágokat ragasztani, ügyelve, hogy az alul elhelyezett virágok színei eltérőek legyenek a felettük elhelyezettekkel.
![Tavaszi Do It Yourself – várd a Húsvétot saját készítésű ajtódísszel 7 20200314 191403 scaled](https://i0.wp.com/velemenyhuszarok.hu/wp-content/uploads//2020/03/20200314_191403-scaled.jpg?resize=900%2C1200&ssl=1)
![Tavaszi Do It Yourself – várd a Húsvétot saját készítésű ajtódísszel 8 20200314 191521 scaled](https://i0.wp.com/velemenyhuszarok.hu/wp-content/uploads//2020/03/20200314_191521-scaled.jpg?resize=900%2C1200&ssl=1)
Ha az utolsó virág is a helyére került, nézzük meg jól minden dekorációs elem biztosan van- e rögzítve, le ne pottyanjon később.
Utolsó lépésként pedig a koszorú közepére ragasszuk stabilan figuránkat. Esetemben nem volt a legegyszerűbb középre díszt találni, mert eredetileg tavasztündért szerettem volna, ami a lábát lógatva ül a koszorú közepén, de sajnos a jelen körülmények és a javallott otthontartózkodás arra késztetett, hogy ezt az első boltban talált nyuszit illesszem középre. Színben illik: a fa mindenhez passzol, a rózsaszín fehéres virág pedig telitalálat a körülötte lévő dekorációk elemek szempontjából.
![Tavaszi Do It Yourself – várd a Húsvétot saját készítésű ajtódísszel 9 20200321 141947 scaled](https://i0.wp.com/velemenyhuszarok.hu/wp-content/uploads//2020/03/20200321_141947-scaled.jpg?resize=900%2C1200&ssl=1)
És a végeredmény:
![Tavaszi Do It Yourself – várd a Húsvétot saját készítésű ajtódísszel 10 20200321 143302 scaled](https://i0.wp.com/velemenyhuszarok.hu/wp-content/uploads//2020/03/20200321_143302-scaled.jpg?resize=900%2C1200&ssl=1)
Eredményes, szórakoztató munkálkodást kívánok!
Ha tetszett a cikk, kövesd Facebook oldalunkat, érdekfeszítő és változatos cikkekkel, beszámolókkal!