Hogyan juthatunk el a varázslók világába? Harry Potter Studio Tour London

Egy varázslatos világ, amelynek minden egyes filmjével és annak szereplőivel együtt nőttünk fel. Vajon hol készült a varázslat és látogatható az a hely? Cikázott bennem a gondolat, már évek óta. Amilyen sokat gondolkoztam ezen, olyan villámcsapásként ért, hogy London környékén fogok tartózkodni és szabadidőm is lesz, amely során ezt meg tudom valósítani.

A Warner Bros. Studio Tour, Making of Harry Potter, 2012-ben nyitotta meg kapuit a látogatók előtt. Itt forgatták a Harry Potter filmek részeit. Így lehetőségünk van megtekinteni a belső helyszíneket, kellékeket, kosztümöket, betekintést nyerhetünk a kulisszák mögé, hogy hogyan is készültek a filmek. Végig sétálhatunk az Abszol úton (Diagon Alley) is, vagy a Gringotts bankon keresztül és megcsodálhatjuk a Roxfort Expressz vonatot is.

Jegyek

A Studio Tour jegyek online érhetőek el, amelyet könnyedén, online tudunk megvásárolni. Személy szerint a legegyszerűbb, sima jegyet választottam, ez 50 fontba került. Azonban elérhető olyan jegy is, amelyikkel délutáni teán is részt vehetünk, vagy kombinált jegyet válthatunk szállással együtt, vagy akár privát 2,5 órás vezetés is elérhető.

Érdemes jó előre megtervezni mikor megyünk és megvenni a jegyeinket, hiszen hamar betelnek az időpontok. A kiválasztott napon egy érkezési idősávot kell lefoglalnunk, ami azt jelenti, meg kell adni hány órára szeretnénk érkezni. Szerencsés esetben ezt mi tudjuk kiválasztani az érkezésünkhöz igazítva. Észrevételem, ha fél órával korábban érkezünk a helyszínre sem probléma. Az utolsó belépés időpontja általában 18:30 (ez hétvégén eltérő lehet, érdemes ezt is megnézni), hiszen általában 3-4 órát igénybe vesz a túra, attól függően milyen tempóban haladunk.

Hogyan jutok el a stúdióba?

A stúdióba az előre megváltott jegyünket bemutatva egy „mugli meghajtású” buszra szállhatunk fel, amely a Watford Junction állomásról a stúdióig visz minket. Minden 30 percben indulnak a buszok és az út körülbelül 15 percig tart. A Watford Junction állomásra- aki a város felől érkezik, a London Euston állomásról vonattal lehet eljutni. Azonban, ha nem ezt a módot választjuk vannak olyan buszok, amelyek London Victoriáról vagy a Kings Cross állomásról közvetlenül a stúdióig visznek el bennünket, ezeket külön lehet lefoglalni, akár a belépőjeggyel együtt. 

20220512 124813 1 scaled
Már messziről felismerhető melyik busszal fogunk tovább utazni

A stúdióba személy szerint London Luton repteréről jutottam el. Ha valaki csak ezért érkezik ide és pénztárca-barát megoldást szeretne alkalmazni ezt az utat választhatja:

London Luton termináljából kilépve az „A” jelű buszra kell szállnunk, amely Dunstable felé tart. Ezzel Luton Interchange állomásig kell mennünk, ez Luton belvárosa, ahol a buszpályaudvar és a vonatállomás is található. Itt fel kell szállunk a 321-es jelzésű buszra (Maple Cross felé), amellyel Watford Junction Station-ig kell utaznunk. Ez egy, körülbelül 1,5 órás út keresztül kis városokon, ha egy kicsit nézelődni szeretnénk tökéletes választás. Egy kicsit gyorsabb megoldás: A Greenline 757-es London felé tartó járata, majd átszállás a 321-es buszra, Bricket Wood Black Boy PH megállónál. Ez a menetrend szerint 1 órát vesz igénybe.

Egész napos jegyet váltva, 7 fontból megoldott az utazásunk mind a két irányba. Még mielőtt kilépnénk a repülőtérről, jobb kézre egy pultnál, amelyre a „Greenline 757” van kiírva tudjuk megváltani a napijegyünket.

Az utazásunkat akár a Google Mapsen is megtervezhetjük, de tervezhetünk a társaság oldalán is és megtekinthetjük a jegyárakat.

A stúdió

A stúdióba érkezve leadhatjuk nehéz hátizsákunkat, kabátunkat az értékmegőrzőbe és belevághatunk a kalandba! Mivel cikkem azzal a céllal készült, hogy tájékoztatást nyújtson arról, hogyan juthatunk el a túrára, így nem szeretném senkinek sem kedvét szegni azzal, hogy leírom mi vár rá, hiszen egy varázslatos utazáson vehetünk részt, amelyet érdemes, ha saját magunk élünk át.

A túrán saját tempónkban tudunk végig haladni. Kétszer van lehetőség professzionális fényképet csináltatni, először egy kviddicses képet és videót hívathatunk elő, ahogyan ülünk a seprűn, aztán van lehetőség egy, a Roxfort Expresszen, vonatban ülős kép elkészítésére is. Ezt megkapjuk előhívatva és digitálisan is, így le tudjuk azt tölteni.

2022 05 12 HT BX 03514 1

Minden hónapban vannak a túrának tematikus részei, amelyek során egy adott témáról többet tudhatunk meg, mint például a Halloween közeledtével a sötét varázslatok kivédése kerül előtérbe. Idén májusban pedig a „Magical Mischief” témakörében többet tudhattam meg Weasley ikrek csínytevéseiről, vagy Umbridge rózsaszín kosztümjének színváltozásáról. Mindeközben pedig van egy térképünk és útlevelünk, amelybe pecséteket lehet gyűjteni. Az ott dolgozók rendkívül kedvesek és segítőkészek, ha bármilyen kérdésünk van, akkor azt biztosan meg tudják válaszolni.

Étkezésre a túra közepén van lehetőség, ahol vajsört is lehet vásárolni eldobható vagy souvenir pohárban (ezt ott ki lehet mosni és hazavinni). Ez egy külső részhez tartozik, tehát a szabad ég alatt el lehet fogyasztani a vajsörünket a kinti díszletek között. Ha nem ezt az opciót választjuk, akkor a túra megkezdése előtt vagy után van lehetőség étkezésre a nagy hallban. Ugyanígy a mosdóhasználatra vonatkozóan is, a túra előtt és után, illetve a közepén van lehetőség. A souvenirek beszerzését is a túra végén tudjuk megejteni.

20220512 162025

Ha túl messze lenne

A stúdió nem Londonban található. Azonban akik szeretnének mégis egy kis Harry Potter élményben részesülni, nekik ajánlom a St. Pancras állomáson lévő 9 ¾-ik vágányt, ahol fotót készíthetünk a poggyászhordó kocsival, ahogyan éppen nekiiramodunk a vágánynak. Emellett pedig Harry Potter ajándéktárgyakat is vásárolhatunk.

Szintén meglátogathatjuk a Covent Gardenben lévő Harry Potter „Photographic Exhibition”-t, ahol szintén beleheshetünk a kulisszák mögé, vagy megkóstolhatjuk a vajsört (ezt a belépőjegy megvásárlása nélkül is megtehetjük).

Ha Londonban vagy környékén tartózkodunk mindenképpen keressük fel az egyik, vagy másik élményt és helyszínt, kifejezetten, ha rajongói vagyunk a filmnek. Hiszen egy szuper napot tölthetünk el a varázslók világában és garantáltan elő fognak törni a gyermekkori filmélmények. Talán szem sem marad szárazon, sőt biztos vagyok benne, hogy mindenki álla is leesik majd, amikor végre beléphetünk majd a Nagy Hallba!

Ha tetszett a cikk, kövess be minket facebookon!

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Kapcsolódó bejegyzések

Vigyázz a dolgaidra – a fenntarthatóság első szabálya borító kép

Vigyázz a dolgaidra – a fenntarthatóság első szabálya

“A múltban mindent tartósabbra terveztek” – gondolhatod. Ennél jobban nem is érthetnék egyet, de azt is be kell vallanom, hogy sokat tehetünk otthonaink, fogyasztási cikkeink, ruháink, elektronikai eszközeink védelméért. Íme a fenntarthatóság első szabálya.

Barbie filmkritika és holland moziélmény 

A Barbie című óriási hírveréssel beharangozott film, július 19-én debütált a holland mozikban (Magyarországon július 20-án) és jómagam is kíváncsi voltam mit alkothatott a Warner Bros. 

A weboldalon cookie-kat ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

 

 

 

 

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.        

Ezek a cookie-k szükségesek ahhoz, hogy a weboldal működjön, és nem lehet kikapcsolni a rendszerünkben.

Az oldal működtetéséhez az alábbi technikai cookie-ek szükségesek
  • wordpress_test_cookie
  • wordpress_logged_in_
  • wordpress_sec

Összes tiltása
Összes engedélyezése