Bódvalenke „a freskófalu”, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében található, Miskolctól körülbelül 60 kilométerre, a szlovák határ mellett. A lakosság száma az önkormányzaton elmondottak alapján 210-220 fő között mozog, azonban ez folyamatosan változik, mindig vannak, akik elköltöznek, majd visszatérnek a faluba; a lakosság 90%-a roma. A falura jellemző a teljes szegénység és nélkülözés, egy városból érkezőnek olyan érzései vannak, amikor itt tartózkodik, hogy a világ végén van, egy olyan helyen, ami mindentől teljesen elzárt és elszeparált. Talán erre utalhat az is, hogy a falu egyetlen utcából áll, csak pár házban van vezetékes víz, és nemrég nyílt meg a második kisbolt, de a két bolt horrorisztikus árakon kínálja a mindennapi élethez elengedhetetlen termékeket és egymás árait figyelve próbálnak egymásra licitálni. Ha „normális” árakon szeretnének bevásárolni az emberek, akkor sokkal jobban megéri nekik elutazni a legközelebbi városba, Edelénybe és bevásárolni előre egy hónapra – tudtam meg az egyik helybélitől. Még kocsma sincsen, a projekt előtt pedig a polgármesteri hivatalon kívül semmilyen közintézmény nem volt a faluban, mára már van egy pályázaton nyert pénzből létrehozott “Babaház”, amelynek a funkciója az lenne, hogy bepillantást nyerhessenek a fiatal anyukák a házimunkák rejtelmeibe és megtanulják ezeknek minden csínját-bínját. Egyesek szerint sajnos azok sem túlságosan kvalifikáltak, akik ezeket megtaníthatnák. Emellett a kettő mellett pedig még a Freskófalu projektiroda működik. (Mára a projekt teljesen megszűnt, és a projekt vezetője sem jár már Bódvalenkére – 2020.)
A falura Pásztor Eszter tolmács talált rá és indította el a projektet, melyben roma festőket kért fel arra, hogy freskókat, azaz „secco”-kat fessenek a falra, különböző támogatások, pályázatok által. 2009-ben pedig meg is kezdődhetett a munka. Pár éve már teljesen lezárult a projekt, így az egész faluban 33 freskóval teli házat találhatunk, amelyek vidám színeikkel díszítik a falut. Több ütemben készültek el a freskók, amelyek roma meséket, történeteket ábrázolnak. A faluban több olyan lakos is van, aki ismeri ezeket a történeteket, a falu turistacsalogató programjai között a tárlatvezetés is megtalálható. Ezekre az emberekre az utóbbi pár évben pedig szükség volt, nagyon nagy látogatottsága volt a falunak, amint valaki értesült a faluban elkezdődő projektről sokan autóba ültek és eljöttek ide, hogy megnézzék; a helybéliek nagyon szívesen beszélgettek, kötöttek ismeretségeket és barátságokat, az ide érkezőkkel, egy hölgy elmondta, hogy mai napig az interneten tartják a kapcsolatot a megismert festőkkel, ide érkező vendégekkel. Sajnos a turisták elszállásolására mai napig nincsen lehetőség – gondolok itt egy vendégházra. Volt rá törekvés, de nem valósult meg, pedig az elmondottak alapján a helyi asszonyok örültek volna neki, munkalehetőséget kínált volna
több embernek is, de így, a környékbeli falvakban van csak lehetőség arra, hogy megszálljanak az ide érkezők; illetve a Freskófalu Projektirodának fenntartott házban,ahol a festők is megszálltak, miközben a munkálatok folytak.
A helybéliek szerint voltak, akik nagy buszokkal érkeztek, nemcsak a környékről, hanem messzebbről is, a projekt elindulása után. Találkoztak Szerbiából, Szlovákiából, de Spanyolországból érkező vendégekkel is, utóbbiak Sárkányos napok program apropóján, mint fellépők érkeztek ide. Amíg a projekt működött, minden nyáron megrendezték ezt a programot. Az egyik itt élő hölgy elmondta, hogy gyermekeknek és felnőtteknek szóló programok egyaránt voltak, a főzés, a koncertek és a mulatozás az egész falu lakosságát megmozgatta, de egy másik helybéli szerint az utóbbi évben már alig látogatott ide valaki, a kezdetleges nagy érdeklődés után.
Ha a falu honlapját megtekintjük, olyan programlehetőségeket találunk, amik az ideérkezőknek lehetőséget adnak arra, hogy jobban megismerhessék a falut, ilyen a már fentebb is említett tárlatvezetés is. Emellett gasztronómiai, kirándulós-túrázós és kulturális programokon való részvételt is kérhetünk. Érdekes volt számomra, hogy a helyi asszonykórus vagy a helyi gyermekbanda fellépését is kérhetjük, időpont egyeztetés után. Ezek remek turistacsalogatók lennének, illetve pénzt is hoznának a falunak, akkor, ha lenne rá igény. Ehhez kapcsolódó kérdésemet a polgármesteri hivatalban tettem fel, hiszen ők szervezik ezeket a programokat, miszerint: „Az ideérkezők igénybe szokták-e
venni ezeket a lehetőségeket, illetve, melyik a legközkedveltebb program”. Sajnos a válaszuk az volt, hogy a tárlatvezetésen kívül még soha senki nem vette igénybe ezeket a programokat. Pedig – ha csak egy példát veszünk- az asszonykórus 15.000 Forintért lépne fel alkalmanként.
Ha az asszonykórust említettem az ott tartózkodásom idején volt szerencsém két kórustaggal is beszélgetni, akik elmondásuk szerint a freskófalu projekt szerves részei voltak, és a kezdetek óta részt vettek minden munkában, amiben csak lehetett. Sikerült megismernem az Ő nézőpontjukat is a projektről, a munkálatokról, hiszen a polgármesteri hivatalban dolgozók, akik nem voltak részesei a projektnek, külső szemlélőként azt mondták el, hogy nem tartották jó kezdeményezésnek a projektet, illetve az, hogy 33 freskó van a faluban az őket soha sehova nem fogja vinni, illetve semmilyen munkalehetőséget nem adott a helyieknek.
Viszont két cserfes interjúalanyom boldogan mesélt a projektről, arról, hogy megismerhettek nagyon sok embert, orvosokat, igazgatókat, nagy örömmel újságolták, hogy még Balog Zoltán is náluk ebédelt, amikor a faluban járt. Emellett, nosztalgiázva meséltek a kórussal elért sikereikről, miszerint a kórusuk több helyen is járt már és lépett fel, és nem csak a környéken, Budapesten is, sőt eljutottak Brüsszelbe, ahol négy napot
töltöttek és felléphettetek a Parlamentben. Sajnos mára már nem áll össze az asszonykórus, a fellépések elmaradoznak, nincsen felkérés, de hangzik el a mondat: „Hát, ha lenne felkérésünk, nagyon gyorsan újra összeállnánk és mennénk fellépni!”
Beszélgetőtársaim elmesélték még, hogy amikor a projekt indult, remek lehetőséget adott a helybéli asszonyoknak, hogy pénzhez juthassanak. Az ideérkező festőknek, akik a „secco”-kat készítették, főzni kellett, minden nap, ezt pedig heti váltásban, más-más asszonyok és családok közösen oldották meg. Ehhez ők alapanyagokat kaptak és sokszor akár 20 ezer forintot is megkereshettek azzal, hogy egy hétig ők főztek. Pásztor Eszter, a projekt vezetője és kitalálója, így próbálta pénzhez juttatni a helyieket. Mindemellett a projekt alatt és után is, mai napig adományokat kapnak a helybéliek, amikre pályáztak, pályáznak, vagy kapnak, de nyilván ismerünk, tudunk felsorolni olyan szervezeteket is,
amelyek csak ezzel foglalkoznak és segítenek, adományoznak.
Az elmondottak alapján, két részre bonthatjuk az adományok fajtáját, ez élelem és ruházat. Az élelemből mindenki részesül, a falubeliek szerint nem is kevés élelmiszert kapnak az itteniek, főleg a december-januári hónapokban. A ruhákból viszont nem mindenki részesül, azt
mondták, az tud több ruhát elrakni magának, aki meg van bízva azzal, hogy ezeket kiossza.
Akikkel beszélgettem, maguk között megjegyezték, hogy remélik a következő ilyen ruhaadomány osztásakor ők lehetnek azok, akik osztanak,
hiszen ők hamarabb hozzájuthatnak azokhoz a ruhaneműkhöz, amik nekik szükségesek, illetve méretben is megfelelnek. Hallottam olyan információt is, hogy ezek a ruhaadományok sokszor márkás ruhákat is tartalmaznak, például eredeti ’CROCS’ papucsok, illetve márkás fehérneműk vannak a csomagokban amiket átvesznek a helyiek, és mivel nincs szükségük rá, eladják jelképes 500 Forintos áron, mert az értékével sincsenek tisztában.
A falut a környék legszegényebb falujának tartották a projekt elindulása előtt. Arra voltam kíváncsi, vajon adott-e a projekt valamilyen munkát a helybélieknek, hiszen nagyon nagy a szegénység a mai napig a faluban. Mint megtudtam, a főzés lehetősége adott némi alkalmi munkára lehetőséget. De a munkálatokban nem nagyon tudták kivenni a részüket az itt élők, de a fentebb említett cserfes helybéliek azért elmondták, hogy volt, amikor már látták, hogy nem haladnak a festők, csak megmutatták mi is az a festőhenger, ezzel is segítve a munkájukat. Ma, a már több, mint 5 éves festmények kezdenek lekopni, néha megrongálódnak a gyerekek csínytevései, balesetei által. Ilyenkor néhány lakost kérnek meg arra, hogy segítsenek kijavítani, hiszen nem lehet minden egyes alkalommal festőt hívni.
A polgármestert kérdezve a helyiek munkavállalási kedvéről és elhelyezkedéséről kicsit elkeserítő képet kaptam arról, hogy miből élnek a helybéliek, illetve mivel foglalkoznak. Egyébként a polgármester felkeresése is egy külön procedúra volt, ott tartózkodásom alatt, az önkormányzaton azt mondták, hogy kint van a temetőnél, hiszen felügyelni kell az ott dolgozó közfoglalkoztatottakat, mert hogyha nem tenné meg, akkor hazamennének a munkakezdés után egy órával. De meg is teszik, mivel a polgármester, a Bódvalenke mellett lévő faluban, Hidvégardóban mentősként dolgozik, és nem lehet mindig ott, hogy felügyeljen. Olyankor a dolgozóknak nagyon jó napjuk van, csak
bemennek aláírni a papírt és hazamennek. A polgármester elmondása szerint az összes ember a faluban közfoglalkoztatottként dolgozik, a környékbeli állásokra pedig nem is keresnek Bódvalenkeieket, azt mondják: „Nem kérünk Bódvalenkeit.”, és nem az etnikai származásuk, hanem a munkájuk minősége miatt van így. Ha lehetőség is van munkára, nem mennek el az emberek dolgozni. A körülbelül 60 kilométerre lévő Miskolcon, lehetősége lenne az embereknek a Bosch gyárban dolgozni, még külön busz is jönne értük, hogy elvigye őket oda, mert a közlekedés – mint ahogyan azt én is tapasztaltam – errefelé borzalmas és megoldhatatlan. Páran szerencsét is próbáltak a gyárban, de csak
néhány napot töltöttek el ott, aztán feladták. A polgármester szerint ezekhez a munkahelyekhez „Fel kell kelni.” és nem csak bejönni az önkormányzatra, aláírni a jelenléti ívet, és hazamenni, amikor csak kedvük tartja. A helyiek szerint, nem érdemes elmenni máshová dolgozni, hiszen a faluban ugyanannyit megkeresnek, mint máshol keresnének, ezért nem is mennek sehová a faluból. A polgármester szerint az egész
freskófalu projektnek nem volt értelme, hiszen az, hogy egy-két autó keresztülhalad a falun és megnézik a freskókat, abból a falunak soha nem lesz semmilyen bevétele.
Összességében vannak, akik úgy gondolják semmi nem változott azzal, hogy megvalósult a projekt, ugyanúgy élik az emberek az életüket, mint azelőtt. De vannak olyanok is, akik pozitívan gondolnak vissza a projektre és arra, hogy mit adott az nekik. De ugyanúgy azt is gondolják, hogy ma már senkit sem érdekel az, ami itt megvalósult. Pedig a freskók nagyon szépek, kidolgozottak és érdekesek. Egy szókimondó férfi szerint: „A
mocsárból kivették a romát, kaptak szép házakat, de ennyi.” Többségében, az elmondottak alapján az emberek nagyon szeretnek itt élni, ha lehetne vagy csak nagyon messzire költöznének el, ahol van jó munkalehetőség, vagy egyáltalán nem mennének, hiszen: „Az önkormányzat, mindenhol ugyanolyan.” – hangzott el egy vélemény.
A falut, Bódvalenkét, ahol engem nagyon nagy szeretettel és nyitottan fogadtak ismeretlenül, mint egy nagy családot látják a helyiek, ahol mindig mindenki ott van egymásnak és segít, hogyha bármi történik, ha baj van, akár freskóval, akár freskó nélkül is.
A riport 2017 márciusában készült, a változások, miszerint a projekt már teljesen megszűnt zárójelben jeleztem az olvasók számára, illetve kisebb korrigálásokat végeztem el a szövegen.
A riportban felhasznált képek a saját készítésűek, kivéve a fedőlapon felhasznált kép, melynek forrása:
http://www.motorostura.hu/sebesviz-es-bodvalenke/
A falu honlapja: http://www.bodvalenke.eu/
