Angliában kalandozva, többször érezhetjük úgy, hogy a régens korba csöppennénk bele. A kastélyok, nemesi birtokok (manorok) s annak kertjei abba a korba repítenek el bennünket, amelyben a Bridgerton- család is játszódik.
A Netflix saját gyártású sorozata, a Bridgerton család már 3 éve nyűgözi le a közönséget, a történet, a gyönyörű kosztümök és helyszínek sokaságával. Ha minden igaz, akkor hamarosan érkezik a 3. évad is. A sorozat nézése közben az ember elmereng, vajon hol is forgathatják a sorozat részeit, hiszen megannyi kastély és helyszín tűnik fel benne. A Google-ben összegyűjtött cikkek alapján megkerestem, melyik lehet a legközelebbi forgatási helyszín, ahová akár tömegközlekedéssel is el tudok jutni, London egyik külvárosából.
Így jutottam el Silsoe városába, ahonnan 5 perc sétára található a “Wrest Park and Gardens.” Itt a belépő megfizetése után (kb. 14,50 £) betekintést nyerhetünk a sorozatban is feltűnő kastélyba és annak óriás kertjébe. Ahol látogatásom idején sokan töltötték az iskolai félévi szünet egyik napját sétával, játékkal a természetben.
A kastélyba érkezve, a belső berendezés elsőre hiányosnak tűnhet, de a kedves személyzet magyarázata után minden értelmet nyer. A kastélyt a de Grey család építtette. Majd az első világháború során hadikórháznak használták, a második világháború után pedig egy kutatólabor működött falai között. 2006-ban került a British Heritage szárnyai alá, akik napjainkban is karban tartják és működtetik. Azonban a drawing-room-okban (szalonokban), a bútorok hiányának érzését feledteti a gyönyörű tapéták, festmények és a gyönyörű könyvtárszoba látványa.
Látogatásom napján, a reggeli órákban óriási köd fedte be Luton városát és környékét, illetve parkba érkezve, alig látszott ki a kert hátsó részében elhelyezkedő barokk építésű pavilon. Azonban a köd folyamatosan felszállt, az idő is kividult. A kastély belső szobáinak megnézése után, a park várt még felfedezésre.
A park több hektáron terül el. Nagyobb földutakon akár egy nagyobb golf-autóval is bejárhatják, akik ezt igénylik, vagy valamilyen mobilitási problémájuk van. Azonban kisebb ösvények is keresztezik ezeket az utakat, amelyeken barangolva találhatunk Japán-stílusú pagodát, pálmaházat, kis tavacskát híddal, kisállat temetőt, napórát, közben megfigyelhetjük a hattyúkat, mókusokat, a természetet, magunkba szívhatjuk a fenyők illatát. Illetve megnézhetünk melléképületeket is, ahol kiállítási tárgyak találhatóak.
A kastéllyal szemben elhelyezkedő pavilon, amely több szintes, kipróbálhatjuk milyen is lehetett apró csigalépcsőkön közlekedni, a gyerekek előszeretettel játszottak bújócskát ezen a helyen, hiszen 4 csigalépcső sor is vezetett fenti és lenti irányba is.
Ami nagyon tetszett, hogy a kastélyban is és a kertben szabadon barangolhattam, készíthettem képeket vagy ejtőzhettem a napfényben.
Nem csodálkozom, hogy a Bridgerton-család stábja ezt a helyet választotta forgatása egyik helyszíneként. Főleg, nyári időszakban a kert még csodálatosabb arcát mutatja – az ott látott fényképek alapján. Nagy valószínűséggel a sorozat 3. évadában is feltűnik majd a csodálatos kastély és kert.
Ha szeretnénk egy jókorát sétálni, a szabadban tölteni pár órát és a Lutoni repülőtéren több időnk van egy másik járatra való átszállásra, ajánlom a park látogatását, hiszen jelenleg az MK1-es jelzésű busszal a reptérről közvetlenül el tudunk jutni kb. 35-40 perc alatt.
Wrest Park and Gardens honlapja: https://www.english-heritage.org.uk/visit/places/wrest-park/